hirdetés


csináld magad


Olvasókuckó pihenéshez, álmodozáshoz
Otthon-bútor
Olvasókuckó pihenéshez, álmodozáshoz
A kuckót kedves ismerősének készítette Bárkányi Zsolt Százhalombattán, hogy legyen egy zug a lakásban, ahová el lehet vonulni olvasni, de elég nagy ahhoz, hogy lehessen rajta aludni is.
Egy szoba három funkcióval
Otthon-bútor
Egy szoba három funkcióval
Egy 44 négyzetméteres lakást újítottak fel Kalló Imréék Gödöllőn, és annak a legnagyobb helyiségéből térelválasztóval külön hálófülkét, egy vendégfogadó-tévénéző sarkot, mellette pedig egy dolgozófülkét alakítottak ki.



Kényelmes terasz s. k.
Kert-balkon
Kényelmes terasz s. k.
Teraszt szerettek volna a ház mellé Kovács Istvánék Zagyvaszántón. István átgondolta, megtervezte, majd elkészítette.
Tetőtéri gyerekszoba elcsúsztatott emeletes ágyakkal
Gyerkőc
Tetőtéri gyerekszoba elcsúsztatott emeletes ágyakkal
A gyerekszobába készített két emeletes ágyat fenyőből Major Tamás Veresegyházon. Négy lánya van és a szoba felújításakor lecserélték az ágyakat és bútorokat.
Ultrahalk, elérhető árú, profi kerti gépek
Szerszám-anyag
Ultrahalk, elérhető árú, profi kerti gépek
Idén tavasztól már a vasárnap délutáni szieszta idején is nyugodtan nekiláthatunk a kertápolásnak: az eddig csak profi gépeiről ismert STIHL legújabb akkus ...


Bölcsőfelújítás s. k.
Gyerkőc
Bölcsőfelújítás s. k.
Saját kezűleg újította fel a családban régóta használt bölcsőt Karászy Dénes.
Teljes házfelújítás
Otthon-bútor
Teljes házfelújítás
Sokszor írtunk már a ház vagy lakás felújításának valamelyik eleméről. Ritkán mutatunk be azonban egy szinte minden részletre kiterjedő felújítást. Most egy ...
Stabil karácsonyfatalp
Szerszám-anyag
Stabil karácsonyfatalp
A karácsonyfa díszítése során mindig gondot okozott Sebestény Istvánéknál Budapesten, hogy könnyű és kis átmérőjű talpa miatt könnyen megbillent.


Ünnepi építkezés
Otthon-bútor
Ünnepi építkezés
Fiaival közösen készült adventre és karácsonyra Antal Zoltán (Harkakötöny).
Kreatív munkáival nyert a Mesterek Mestere
Szerszám-anyag
Kreatív munkáival nyert a Mesterek Mestere
Második alkalommal adták át a kimagasló építőipari szakmunka elismeréséért járó Mesterek Mestere Díjat. A szakmai zsűri egyhangú döntése alapján az acsai ...
Csempemozaik
Otthon-bútor
Csempemozaik
Két éve meglazult néhány csempe a fürdőszobában Szilágyi Dezsőéknél Szigetszentmiklóson. Mivel teljes felújításra nem gondoltak, mozaik készítése mellett ...



102 103 104 105 106 107 108 109 110 111






Fizessen elő a magazinra!

Havonta megjelenő lakásfelújítással, átalakítással, építkezéssel, kertrendezéssel valamint számos egyedi barkács- és javítási ötlettel, tanáccsal szolgáló színes magazin.





ötletmozaik.hu © 2026

minden jog fenntartva




Hírek csináld magad
Otthon-bútor Kert-balkon Szerszám-anyag Gyerkőc
Gép- és anyagújdonságok Ötletek Építési bajnokság