hirdetés
hirdetés



Gardrób helyett bunki

Otthon-bútor

Gardrób helyett bunki

A gyerekszoba falának egyik beugrójában korábban csak a nagyobbik fiú íróasztala volt, ám nagy holttér volt az asztal fölött, amit az apa, Enyedi Tamás (Budaörs) szeretett volna hasznossá tenni.

A tér méretei alapján (152×70 cm) adódott a lehetőség: egy magasított tároló kialakítása. Úgy alakult, hogy ez a tároló – a gyerek javaslatára – bunkerként fog funkcionálni, ahová a fiai el tudnak bújni és játszani tudnak, ám a vasszerkezete miatt a későbbiekben némi átalakítással akár gardróbként is üzemelhet.

 

1. Sajnos, Tamás egyedül a faanyag festését tudta megcsinálni a kertben a napos időben.

 

2. A hegesztés nagy kihívás volt, de mint sokunk, Tamás is munka közben tanulta ki a fogásokat.

3. Ehhez képest a váz helyre szerelése már szinte gyerekjáték volt.

4. Az OSB alaplapra lambéria borítás került.

 

5. Az építmény a fiatalember születésnapjára készült el, a „bunki” belsejét már közösen alakították ki.

6. A legutolsó kihívás a kötéllétra felhelyezése és elkészítése volt – és annak a megoldása, hogy az stabil legyen, ám a bunker tulajdonosa mégis mindenkit ki tudjon rekeszteni a saját birodalmából.

2017. szeptember 14. 9:16




hirdetés

EZT IS Ajánljuk
Ládalábú íróasztal
Otthon-bútor
Ládalábú íróasztal
Ha szükséges, egy vérbeli barkácsoló több különleges szempont figyelembevételével is szemrevaló és igen jól használható tárgyat, pl. bútort tud készíteni. Így történt ez ebben az esetben is.


Mitől lesz jó egy gyerekszoba?
Gyerkőc
Mitől lesz jó egy gyerekszoba?
A jövő gyerekszobája címmel rendezte meg a Bonami home & living webáruház első design konferenciáját. 


Hamarosan becsöngetnek – Így alakítsuk át a gyerekszobát
Gyerkőc
Hamarosan becsöngetnek – Így alakítsuk át a gyerekszobát
Amíg a gyerekek júniusban az utolsó, nyári szünet előtti napokat számolták, addig augusztusban a szülők már vágják a centit, hogy mikor kezdődik el ismét a tanév. A hátralévő napokat érdemes maximálisan kihasználni – például egy gyors gyerekszoba-átalakítással.


Tengerészláda a gyerekszobába
Gyerkőc
Tengerészláda a gyerekszobába
Kisfiának alakított át egy régi ládát ötletes játéktárolónak Weiss Pamela.






Csónakágy
Gyerkőc

Csónakágy










Fizessen elő a magazinra!

Havonta megjelenő lakásfelújítással, átalakítással, építkezéssel, kertrendezéssel valamint számos egyedi barkács- és javítási ötlettel, tanáccsal szolgáló színes magazin.





ötletmozaik.hu © 2026

minden jog fenntartva




Hírek csináld magad
Otthon-bútor Kert-balkon Szerszám-anyag Gyerkőc
Gép- és anyagújdonságok Ötletek Építési bajnokság