hirdetés



2017-ben a Denim Drift az év színe

Otthon-bútor

2017-ben a Denim Drift az év színe

A Dulux festékmárka gyártója, az AkzoNobel immár 16. éve dolgozza ki az adott évre jellemző új színpalettákat, trendeket és jelöli ki az év színét. A nemzetközi szakemberekből álló dizájner és színszakértő csapat választása idén a Denim Drift elnevezésű kékesszürke árnyalatra esett.

 

Az élet új megvilágításban

 

 

 

Életünket meghatározzák a digitális világ rohamos gyorsaságú változásai. Jellemzően városiasodott életünkben kezdjük az egyszerű dolgokat fontosnak érezni és előtérbe helyezni. Kezdünk egyre inkább új szemszögből tekinteni a világ dolgaira – családi és baráti kapcsolatainkra, munkánkra, a természethez fűződő viszonyunkra és élményeinkre. A 2017-es színtrendek ezekre a társadalmi változásokra adnak választ.

 

 

A 2017-es színpaletta az egyensúlyról szól. Idén érdekes kontrasztját látjuk a merészebb, feltűnőbb színek és a visszafogottabb, világosabb árnyalatok választékának. A fehérek és a világos, semleges tónusok eme spektruma tökéletesen kiegészíti a trend élénk színeit, gyönyörű harmóniát teremtve. Az eredmény egy könnyen érthető színpaletta, amelyet egyszerűen lehet alkalmazni az építészetben és a lakberendezésben. Megfelel a legfrissebb trendeknek, könnyen érthető, mégis teljesen új, kifinomult és sokoldalú.

Az Év Színe a Denim Drift

A 2017-es év legfontosabb színe. Időtlen, egyben sokoldalú árnyalat, amely tökéletesen megragadja a pillanat hangulatát. Más és más jelleget ölt attól függően, hogyan és hol használjuk. Bármely élet- és lakberendezési stílushoz illik – így tökéletes választás, ha 2017 új szemléletmódját szeretnénk tükrözni otthonunkban. A Denim Drift és a teljes színpaletta az új időket tükrözi, és életünket más megvilágításba helyezi.

A kék a mindennapjaink színe. Az ég színe. A ruháink színe. És mostantól a falaink színe is. Hogy megmutassuk, mennyire sokoldalú is a Denim Drift, a Globális Esztétikai Központ öt különböző trendet határozott meg, amelyekben az év színe más és más hatást fejt ki.

Az Év Színének kiegészítéseként összeállítottunk egy rokon színpalettát, amely kék és tónusos árnyalatokat mutat be, és új módon kombinálja a színeket. Ezen kívül pedig négy különböző és önmagában is harmonikus trendet, színpalettát mutatunk be: Új romantika...

Megosztott individualizmus:

Munkahely otthon:

Megfontolt luxus:

Nemzetközi, független szakértelem

Az AkzoNobel Globális Esztétikai Központja minden évben összehív egy, a dizájn legkülönbözőbb területeiről érkező nemzetközi szakértőkből és trendfigyelőkből álló csapatot. Együtt vitatják meg, szerintük melyek lesznek a következő év fő globális társadalmi és dizájntrendjei, amelyek a fogyasztók szín- és lakberendezési választásait befolyásolni fogják. Ez a folyamat lehetővé teszi számukra a következő év trendjeinek, és azon belül egy domináns, átívelő hatásnak a megjelölését. Mindezek után az AkzoNobel Globális Esztétikai Központja azonosítja a trendekhez kötődő legfontosabb színeket, amelyekkel a trendek az otthonokban is megvalósíthatók.

 

Bővebben: dulux.hu




hirdetés

EZT IS Ajánljuk
Gép- és anyagújdonságok
A Terrán ügyvezetője lett Az Év Üzletembere
A Pécs-Baranyai Kereskedelmi és Iparkamara Gódi Attilát választotta a 2017-es év üzletemberének.


Gyerkőc
Varázslatos gyerekszoba
Mintákat, formákat és fantázialényeket rajzolt a gyerekszoba falaira szabad kézzel Balázsné Kovács Bernadett Érsekvadkerten.


Gép- és anyagújdonságok
Egyesíti erejét a VIKING és a STIHL
Július 1-től az ausztriai langkampfeni székhelyű VIKING gyár új neve STIHL Tirol.


Otthon-bútor
Az év színe 2019.
A Dulux festékmárka gyártója, az AkzoNobel immár 16. éve dolgozza ki az adott évre jellemző új színpalettákat, trendeket és jelöli ki az év színét. A nemzetközi szakemberekből álló formatervező és színszakértő csapat választása idén a “Fűszeres Nektár” elnevezésű sokoldalú, természetközeli árnyalatra esett.




Gép- és anyagújdonságok

Szellőztessünk az egészségünkért




Kert-balkon

Levegőt a fűnek!




Fizessen elő a magazinra

Havonta megjelenő lakásfelújítással, átalakítással, építkezéssel, kertrendezéssel valamint számos egyedi barkács- és javítási ötlettel, tanáccsal szolgáló színes magazin.





ötletmozaik.hu © 2019

minden jog fenntartva




csináld magad
Otthon-bútor Kert-balkon Szerszám-anyag Gyerkőc
Gép- és anyagújdonságok Ötletek Építési bajnokság