hirdetés



Garázskapu-újdonságok

Gép- és anyagújdonságok

Garázskapu-újdonságok

77 újdonság, 6%-os növekedés és 8,5 milliárdos forgalom 2018-ban a Hörmann-nál.

Az építőipari boom a garázskapukat, kül- és beltéri ajtókat, valamint forgalomkorlátozó rendszereket forgalmazó Hörmann Hungária Kft. számára is fellendülést hozott: a magyar cég a német anyavállalathoz hasonlóan 2018-ban is igen sikeres évet zárt. Az előrejelzések szerint az idei év is erős lesz nem csak a szektor, de a vállalat számára is, amit alátámaszt az év elején megrendezett müncheni BAU kiállításon bemutatott legújabb termékek és fejlesztések sokasága.



Az építőipar jelenleg is kitartó felszálló ágban van, a növekedés pedig minden jel szerint kitart 2019 -ben is, sőt jó eséllyel a jövő évben is. Nagy az építkezési kedv, köszönhetően a CSOK-nak, és a legfrissebb bejelentések nyomán további erősödésre számíthatunk a szektorban. A fellendülésben a vidéki építkezési kedv is közrejátszik, hiszen a fővároson kívül is dübörög az építőipar. Szujó László, a Hörmann cégvezetője szerint a volumen nő, a finanszírozás sem probléma, ám a szakemberek hiánya és így a megvalósulás ütemének lassulása gondot jelent; az átadott lakások darabszáma még mindig alacsony. „Az építési engedélyek száma megállni látszik, sőt, több helyen (pl. Nyugat-Magyarországon) csökken is” – állítja Szujó.

A Hörmann Hungária Kft. 2018-as forgalma is tükrözi az építőiparban bekövetkezett fellendülést. 2017-hez képest a tavalyi évben jelentős mértékben, 6%-kal nőtt a vállalat magyarországi forgalma. Ezen belül pedig az elmúlt évben a Hörmann Hungária minden partnere 5–7% közötti növekedést produkált. Legnagyobb mértékben az ajtótechnika terén történt növekedés, emellett a garázskapuk és az ezeket meghajtó technika terén, valamint az ipari kapuk értékesítése terén is növekedés volt megfigyelhető. Szujó László elmondta, „a vállalat éves forgalma Magyarországon 2018-ban 8,5 milliárd forint volt, az idei évben pedig szeretnék elérni a 9 milliárdot – az elmúlt 6–7 év számaihoz képest ez gyakorlatilag megduplázódott” – árulta el a cégvezető. A növekedés nemzetközi szinten is jellemzi a vállalatot. A Hörmann szerte a világban terjeszkedik, Kínában, Amerikában sőt a Közel-Keleten, Dubaiban is nyitottak új gyárakat. Emellett a folyamatos fejlesztésre is nagy figyelmet fordítanak a vállalat összes gyára automatizált.



Az idei BAU-n a Hörmann a Smart-Home megoldásokra koncentrált. Összesen 77 újdonságot mutattak be, minden eddiginél nagyobb, 1400 négyzetméteres standon. Jelentős újdonságok szerepeltek a lakossági és az ipari vonalon egyaránt, melyek közül kiemelkednek az idén először forgalomba kerülő fizetőautomata-rendszerek és redőnyrácsok. Emellett további fejlesztések elérhetők ez évtől a forgalomkorlátozó rendszerek és a tűzgátló függönyök, valamint az ipari kapukhoz és ajtókhoz rendelhető távvezérlő-egységek, a SmartControl terén is.

A lakossági újdonságok közül kiemelkedik a Hörmann speciális nyomtatási eljárása, mely lehetővé teszi a különböző minták széles skálájának fotórealisztikus ábrázolását a szekcionált garázskapukon. A Duragrain egyedi kialakítása igazi különlegesség; az UV- és karcálló felület fa-, beton- vagy akár rozsdás hatású acél megjelenés is elérhető. Benson Marcell belsőépítész szerint az új épületeknél különleges anyagok használata jellemző. „A garázsajtók belesimulnak a homlokzatba, a faburkolat például ráfuthat a garázsajtóra. A nyílászárók esetében a homogenitás a jellemző, melyet a modern felületkezelő anyagok tesznek megfelelően ellenállóvá” – árulta el a legújabb trendek kapcsán Benson.

Az év az okos megoldások terén is számos újdonságot tartogat. Többek közt ujjlenyomatolvasót az ajtófogantyúban, okostelefonról működtethető kifinomult ajtó- és kapurendszert is találunk a megújult kínálatban. Szintén figyelemre méltó a Homee okosotthon-rendszer, melyben a ház minden digitális eszköze összekapcsolható, egyetlen app segítségével. A színes, dekoratív szerkezetbe a nyílászárók működtetése mellett időjárás-előrejelzés, kamerák, beszédasszisztens, valamint más cégek termékei is integrálhatók (pl.: Philips, IKEA).




hirdetés

EZT IS Ajánljuk
Gép- és anyagújdonságok
Elegáns és intelligens kapcsolók
Napjainkban már egyáltalán nem számít sci-finek egy okosotthon, amely automatikusan gondoskodik a kényelmünkről.


Hírek
Öt órán keresztül állta a lángok pusztító erejét a tűzgátló kapu
Pusztító tűz sport végig a nyugat-dunántúli Hufbau BNF Kft. egyik szaküzletében. A pár hónapja történt tűzeset körülményeiről mindössze annyit lehet tudni, hogy elektromos zárlat okozta és a raktárhelyiségben keletkezett. Azonban a jó hír az, hogy a jelentősebb anyagi kárt sikerült elkerülni, a tűzgátló kapu ugyanis megfékezte a lángok terjedését.


Gép- és anyagújdonságok
Ilyet még nem látott Alsóörs! A STIHL újabb nagy dobásra készül
A téli jégkörhintázás után ismét arra készül a STIHL, hogy meghódítsa a Balatont.


Gép- és anyagújdonságok
Jót tenni jó!
Gyermekosztályon újított fel kórtermet az újHÁZ Centrum siófoki kereskedése.




Gép- és anyagújdonságok

Folt- és szennyálló bútorkárpit


Gép- és anyagújdonságok

LED-re váltott az IKEA


Gép- és anyagújdonságok

Az építőipar kiemelkedő szereplője



hirdetés





Fizessen elő a magazinra!

Havonta megjelenő lakásfelújítással, átalakítással, építkezéssel, kertrendezéssel valamint számos egyedi barkács- és javítási ötlettel, tanáccsal szolgáló színes magazin.





ötletmozaik.hu © 2024

minden jog fenntartva




Hírek csináld magad
Otthon-bútor Kert-balkon Szerszám-anyag Gyerkőc
Gép- és anyagújdonságok Ötletek Építési bajnokság