Külföldön is sikeresen terjeszkedik a Diego

Gép- és anyagújdonságok

Külföldön is sikeresen terjeszkedik a Diego

Újabb elismerés a régió egyik legnagyobb, magyar központú franchise hálózatának.

A napokban adta át a Magyar Franchise Szövetség a szakma legrangosabb elismeréseit. A Külföldön Sikeresen Terjeszkedő Hazai Hálózat díját idén (második alkalommal) a Diego nyerte el. A társaság expanziós terveinek megfelelve – a szlovák és román városokban induló új boltok mellett – újabb európai országra terjesztette ki hálózatát: decemberben megnyitotta Csehországban első franchise üzletét; ezzel már 4 országban, 151 áruházzal működik a régió egyik legnagyobb, magyar központú franchise hálózata.


A díj odaítélésben kiemelt szerepet kapott az, hogy a folyamatos fejlesztések és a termékkínálat bővítése mellett tavaly a Diego három európai fővárosban nyitott új franchise áruházakat:

Szlovákiában (Pozsony, Bratislava-Rožňavská) júniusban nyílt meg a második, közel 600 m2 alapterületű áruház.

A román fővárosban (Bucureşti Pallady) novemberben indult a pozsonyival szinte azonos méretű, harmadik bukaresti bolt, így ez volt a Diego százötvenedik franchise üzlete.

A terjeszkedés során decemberben a cég új országhatárt lépett át azzal, hogy megnyitotta Csehország első Diego áruházát, Prága egyik bevásárlónegyedében (Praha Čestlice) lévő, 800 m2-t meghaladó üzletében.


– 2017 több okból is különleges és lendületes volt számunkra. Amellett, hogy 25 évesek lettünk, a hálózat intenzív és extenzív fejlődésen ment keresztül, amit a régióban indult összesen 12 új és megújult Diego áruház is alátámaszt. Az újabb szakmai elismeréshez és a boltnyitások eredményességéhez a meglévő franchise partnereink ajánlásai és tapasztalatai is nagyban hozzájárultak – mondta el dr. Vida Zsuzsanna ügyvezető (a fenti fotón a díjjal, Vidács Gyula Fornetti-vezér társaságában), majd hozzátette: terveik szerint 3 éven belül a hazai Diego áruházak száma 100-ra fog nőni, a román (34-ről 62-re) és a szlovák (19-ről 38-ra) boltok mennyisége pedig duplázódik. Ez utóbbiakban – a Diego Akadémia keretein belül – idén ősztől képzési központjait is létrehozza. Expanziós irányaikhoz mérten a társaság 2020-ra 200 franchise rendszerben működő Diego üzlettel és a teljes, négyországos hálózati forgalom 80%-os növekedésével számol.

AA Magyar Franchise Szövetség adatai szerint közel 350 franchise hálózat működik Magyarországon, és közel húszezer partnerén keresztül 100 000 embernek biztosít állandó munkahelyet.

A Magyar Franchise Szövetség által a Diegonak odaítélt „Külföldön Sikeresen Terjeszkedő Hazai Hálózat” díja.

A Diego Kft. 1992-ben alakult, 1996-tól építi és bővíti nemzetközi franchise hálózatát. Ma 151 áruház működik a magyarországi (97 franchise, ebből 3 saját üzemeltetésű) boltok mellett Szlovákiában (19) és Romániában (34), így a vásárlók mindhárom országban azonos árszinten és szolgáltatási színvonalon találkoznak a Diego termékkínálatával. A padlóburkoló szakkereskedő láncból az évek során lakberendezési áruházhálózattá vált Diego Kereskedelmi és Szolgáltató Kft. meghatározó szerepet tölt be a Kárpát-medence laminált padló, darab- és padlószőnyeg, függöny, tapéta és ezek kiegészítő termékeinek piacán. A Diego Magyarország egyik legismertebb márkája, ismertsége meghaladja a 90%-ot, a fogyasztók körében készült korábbi felmérések alapján. A cég számos szakmai elismerésben részesült, mint pl. többszörös MagyarBrands és Superbrands díjas, Az Év Franchise hálózata és átvevője, valamint a Külföldön sikeresen terjeszkedő hazai hálózat címek birtokosa, 2015-ben megkapta a Best Franchisee of the World nemzetközi kitüntetést és ötször nyerte el – 2017-ben pl. a személyes ügyfélkezelés magas színvonaláért – a Kiválóság az Ügyfélkiszolgálásban díjat. A társaság központi telephelye és logisztikai központja Dabason van, itt több mint 200 munkatársat foglalkoztat, de a teljes franchise hálózatban közel 1 500 fő dolgozik Diego színekben.

További információ: diego.hu

2018. február 8. 12:40





EZT IS Ajánljuk
Egy lelkes apa az építőiparban
Gép- és anyagújdonságok
Egy lelkes apa az építőiparban
...


Ezek a 2020-as év burkolati trendjei!
Gép- és anyagújdonságok
Ezek a 2020-as év burkolati trendjei!
Hatalmas élmény első kézből tájékozódni a jövő évi trendekről, hiszen már most el lehet kezdeni a tervezgetést! A 2020-as év trendjeiből és enteriőrjeiből mutatunk be most néhány inspiráló példát.


Épített karácsonyfa: környezetbarát és nagyon szép
csináld magad
Épített karácsonyfa: környezetbarát és nagyon szép
Fenyőből van, mármint fenyőlécekből ez az épített ünnepi dísz, amelyért nem kellett még egy fát kivágni, ráadásul több éven keresztül szolgál majd és emeli az ünnep fényét.


Kétfokozatú csavarozó
Gép- és anyagújdonságok
Kétfokozatú csavarozó
Megjelent a Bosch legújabb kisgépe, a PSR 14,4 - Li 2, amely a furócsavarozók legújabb generációját jelenti. A két sebességfokozatú szerszámgép könnyű, ugyanakkor nagyobb és erősebb teljesítményre képes, mint elődei. A Bosch újfent kitett magáért, még mindig a legjobb gépeket dobja piacra.




Lakásunk falai
Szerszám-anyag

Lakásunk falai












Fizessen elő a magazinra!

Havonta megjelenő lakásfelújítással, átalakítással, építkezéssel, kertrendezéssel valamint számos egyedi barkács- és javítási ötlettel, tanáccsal szolgáló színes magazin.





ötletmozaik.hu © 2025

minden jog fenntartva




Hírek csináld magad
Otthon-bútor Kert-balkon Szerszám-anyag Gyerkőc
Gép- és anyagújdonságok Ötletek Építési bajnokság