hirdetés



Már 80 SPAR üzletben leadható a használt sütőolaj és zsiradék

Hírek

Már 80 SPAR üzletben leadható a használt sütőolaj és zsiradék

2022 végére a korábbinak mintegy duplájára nőtt a SPAR hálózatában telepített használt sütőolaj-gyűjtőpontok száma országszerte, így immár nyolcvan hiper-, és szupermarketnél lehet egyszerűen elhelyezni az egyébként környezetszennyező, ám korszerű technológiával újrahasznosítható anyagot.

„A SPAR 2021-ben indította el a használt étolaj és zsiradék újrahasznosítási programját, s azóta folyamatosan bővítjük az átvételi pontok számát. Az indulás évében kilenc hiper-, és huszonöt szupermarketünkben állítottunk fel egy-egy 800 literes kapacitású, speciális tárolót, majd tavaly nyár közepéig tizenegy, év végére pedig két fázisban további harmincöt ilyen átvevőhelyet létesítettünk. Élelmiszer-hulladékok gyűjtésére és feldolgozására szakosodott partnerünk, a Biotrans Kft. a tárolókba leadott használt sütőolajat és zsiradékot a gyűjtőpontokról rendszeresen elszállítja, ülepíti, majd a felhevítést követően biodízel üzemanyag készül belőlük. Környezettudatos kezdeményezésünk a lakosság körében is pozitív fogadtatásra talált: 2021-ben több mint 13 tonna, 2022-ben pedig már csaknem 73 tonna használt sütőolajat és zsiradékot adtak le kihelyezett gyűjtőpontjainkon” – mondta Maczelka Márk, a SPAR Magyarország kommunikációs vezetője.

olaj2.jpg

A vizek élővilágára nemcsak a kőolaj, hanem a növényi olajok, állati zsírok – azaz a háztartási sütési olajok - is veszélyesek. A környezet megóvása szempontjából ezért rendkívül fontos a háztartásokban keletkezett használt sütőolaj és zsiradék begyűjtése és újrahasznosítása, hiszen már egyetlen cseppjük is káros hatással van az élővizekre. Emiatt is lényeges, hogy ne öntsük a lefolyóba, árokba, vízelvezetőkbe, és ne folyassuk bele a kukába a sütés során keletkezett káros anyagokat. Hazánkban egyetlen esztendő alatt közel 25 ezer tonna használt étolaj keletkezik a háztartásoknál, s e tetemes mennyiségnek csak a töredéke kerül gyűjtőpontokra. Azzal, hogy összegyűjtjük és leadjuk ezt a fajta veszélyes hulladékot, egyben arról is gondoskodunk, hogy újrahasznosítva, bio-üzemanyagként kerüljön vissza a körforgásba. Tudatos hulladékkezelésünkkel nemcsak a közműszolgáltatók környezetvédelmi munkáját segíthetjük, hanem megóvhatjuk a szennyvízhálózatot, ezzel együtt pedig a természetes vizeinket is.

A vásárlók üvegben, PET palackban vagy saját csomagolásukba visszatöltve is leadhatják ezt a fajta háztartási hulladékot, s egy interaktív térkép segítségével pedig könnyedén megtalálhatják a hozzájuk legközelebb eső áruházai átvevőpontokat. A helyszínek aktuális listája elérhető a SPAR fenntarthatósági weboldalán: sparafenntarthatojovoert.hu/szelektiv-hulladek

2023. február 11. 9:25





EZT IS Ajánljuk
Ezt kell tudnod az eldobható italosdobozok visszaváltásáról
Hírek
Ezt kell tudnod az eldobható italosdobozok visszaváltásáról
Január 1-jétől lehetőség lesz visszaváltani a PET- és üvegpalackokat, valamint az alumínium italosdobozokat is, amelyek darabja 50 forintot ér majd. Ha te is rendszeresen iszol jegeskávét, energiaitalt, különböző üdítőket a fent felsorolt, úgynevezett egyutas csomagolóanyagokból, akkor most figyelj! Összegyűjtöttük a legfontosabb tudnivalókat, mire érdemes figyelned a jövő évtől.


Öko könyvespolc a nappaliban
Ötletek
Öko könyvespolc a nappaliban
Környezet- és gyerekbarát könyvespolcot készített a családi nappaliba Huszár Gergely Gödöllőn.


Ezért fontos az alumínium újrahasznosítása
Hírek
Ezért fontos az alumínium újrahasznosítása
Mi a közös az 1969-ben Holdon hagyott zászlórúdban, III. Napóleon étkészletében, egy farmer gombjában és egy italos dobozban? Meglepő vagy sem, de az anyaga. Az alumíniumot már évezredek óta ismerjük, de kinyerése és feldolgozása hosszú időn át nehézségekbe ütközött, ezért értéke az aranyéval vetekedett.


Épített karácsonyfa: környezetbarát és nagyon szép
csináld magad
Épített karácsonyfa: környezetbarát és nagyon szép
Fenyőből van, mármint fenyőlécekből ez az épített ünnepi dísz, amelyért nem kellett még egy fát kivágni, ráadásul több éven keresztül szolgál majd és emeli az ünnep fényét.








Környezetbarát mobiltöltés
Gép- és anyagújdonságok

Környezetbarát mobiltöltés








Fizessen elő a magazinra!

Havonta megjelenő lakásfelújítással, átalakítással, építkezéssel, kertrendezéssel valamint számos egyedi barkács- és javítási ötlettel, tanáccsal szolgáló színes magazin.





ötletmozaik.hu © 2026

minden jog fenntartva




Hírek csináld magad
Otthon-bútor Kert-balkon Szerszám-anyag Gyerkőc
Gép- és anyagújdonságok Ötletek Építési bajnokság