hirdetés
hirdetés



Mozaikolva szebb a fürdő

Otthon-bútor

Mozaikolva szebb a fürdő

Nemrég újították fel a ház vizesblokkjait Szabó Józsefék, s a ház asszonya úgy döntött, csempemozaikból maga készít rájuk mintát. A végeredmény utánzásra méltó.

Mivel nagyon szereti a kék színt, de nem akarta, hogy az összhatás túl hideg legyen, bézsszínű csempét választott. Vett viszont üvegmozaikot is több színben: világoskéket, középkéket, fehéret (bézst nem kapott) és egy vegyes színűt, hálóra ragasztva. Két mintát készített: egyet hullámokkal és egyet görög mintával. Lássuk az utóbbit:

 

1. A mintákat megrajzolta számítógépen, illetve kézzel és papírból sablont készített róluk.

2. A sablont ráillesztette a mozaikra és kivágta kisollóval, majd összeillesztette a darabokat. Ezután a színén széles átlátszó ragasztóval leragasztotta, így összefüggő lapokat kapott.

 

3. A mozaikminta alá vastagabb flexibilis ragasztóréteget kellett tenni, mint a csempe alá.

Fontos tapasztalat, hogy a munka utolsó fázisánál érdemes vigyázni, ha azt akarjuk, hogy fugázás során a mozaik felülete szép sima maradjon (a fugaszemcsék ugyanis megsérthetik a felületét), így érdemes csak kitölteni a fugákat, nem „telibe”glettelni.

2013. augusztus 30. 12:27




hirdetés

EZT IS Ajánljuk
A fürdés új élménye
Otthon-bútor
A fürdés új élménye
A Toplax anyag-összetételű fürdőkádak világszerte kezdenek elterjedni. Ez az új anyag egyesíti az autógyártásból átvett ABS műanyag és szaniterakril kedvező tulajdonságait. A Toplax szerkezete kemény, strapabíró, felülete ragyogó fényű, kellemes tapintású.


Mosdókörkép
Otthon-bútor
Mosdókörkép
Mutasd a fürdőszobádat, megmondom ki vagy! Igaz a mondás, és ezen belül még igazabb a mosdókra. A mosdó a fürdőszoba fontos, központi eleme, ráadásul a stílus szempontjából is meghatározó.


Álomfürdő kis helyen
Otthon-bútor
Álomfürdő kis helyen
Az 1980-ban épült 47 négyzetméteres panellakás felújítása során a fürdőszobát is teljesen átépítették Bodonyi Péterék Vácon.


Fürdőszobafrissítés egyszerűen
csináld magad
Fürdőszobafrissítés egyszerűen
Ha épp fürdőszobaátalakításon töröd a fejed, mutatunk hozzá egy kis inspirációt.
















Fizessen elő a magazinra!

Havonta megjelenő lakásfelújítással, átalakítással, építkezéssel, kertrendezéssel valamint számos egyedi barkács- és javítási ötlettel, tanáccsal szolgáló színes magazin.





ötletmozaik.hu © 2026

minden jog fenntartva




Hírek csináld magad
Otthon-bútor Kert-balkon Szerszám-anyag Gyerkőc
Gép- és anyagújdonságok Ötletek Építési bajnokság