hirdetés
hirdetés



Kaviccsal szórt kerítés

Kert-balkon

Kaviccsal szórt kerítés

Mély benyomást keltő, gyönyörű kerítést készítettek Szőke Tímeáék Nagyberkiben. A kivitelezés során bedolgozott anyagok jó része ráadásul bontásból származó, tehát ingyenes volt, úgyhogy a kerítés nem is került túl sokba.

Rá kellett persze szánni némi időt, és munka is akadt vele, hiszen a kavicsokat az építkezésből megmaradt sóderből válogatták egyesével, kézzel, majd mosás és szárítás után ragasztották őket a végleges helyükre. Aprólékos és lassú munka, de csak egyszer kell elvégezni, a végeredmény pedig tartós, a kövek télen sem fagynak le, és hát az eredmény magáért beszél. Aki nem restelli a munkát és van türelme meg ideje, könnyen utánuk csinálhatja.

A ház fala is kavicsburkolatú, azt egy évvel korábban készítették.


1. A munka első lépése természetesen az volt, hogy a régi betonkerítést kidöntötték, használható elemeit pedig elajándékozták.


2. Az oszlopokat viszont meghagyták, azokra pont ráfért 7-7 db 25×25-ös zsaluzó elem. A hézagokat betonnal töltötték ki.


3. Az oszlopok közé két sorban 3-3 darab 25×50-es zsaluzóelemet betonoztak le. Ezekre kerültek a téglasorok bontott téglából.


4. Mikor minden tégla a helyére került, bevakolták a falat. Ezután következett némi szünet a száradás érdekében, majd a simítás.


5. A zsaluelemekre flexibilis csemperagasztóval kavicsokat ragasztottak, mindig csak tenyérnyi helyen, mert a meleg miatt gyorsan kötött.


6. A kerítés tetejére, valamint a téglával kicsit megmagasított oszlopok tetejére kerültek a bontásból származó, méretre vágott cserepek.

A kapu is megújult
A kiskapu és a nagykapu két szárnyának keretét meghagyták (meg középen egy merevítőt), ezeket rozsdagátló festékkel lekenték, a többit flexszel kivágták és eltávolították.

A korábban már méretre vágott, alapozóval előkezelt és két rétegben mahagóni festékkel lekent, 3 cm vastag cseresznyefa deszkákat felcsavarozták rájuk, majd a kapukat a zsanérokra illesztették.

3-3 zsanér tartja a nagykapu két szárnyát, mert a fadeszkák miatt nehezek.

2016. július 21. 7:40




hirdetés
hirdetés
hirdetés
hirdetés
hirdetés

EZT IS Ajánljuk
Kőablak a falon
Kert-balkon
Kőablak a falon
Ki mondja, hogy egy falnak üresnek és unalmasnak kell lennie? Íme egy jópofa megoldás.


Kavicsfal a konyhában
Otthon-bútor
Kavicsfal a konyhában
Ha már unalmasnak tartja a konyhaszekrények közötti burkolatot, és igazán egyedi ötlet alapján szeretné felújítani, akkor van egy kiváló ajánlatunk. Edzett üveglapok közé ragasztott kavicsokkal konyhájában merőben új hátteret alakíthat ki!


Dekorálj kaviccsal: négy ötletes megoldás
csináld magad
Dekorálj kaviccsal: négy ötletes megoldás
Ahhoz, hogy feldobjunk otthonunkban egy falszakaszt vagy megszépítsük a kerítésünket, nem kellenek drága hozzávalók. Gyakran egy adag kavics is megteszi: mutatunk rá négy szuper példát!


Kerti kiegészítők kulé kavicsból
Ötletek
Kerti kiegészítők kulé kavicsból
Betonba ágyazott, válogatott dunai kavicsból készítette ezeket a kerti kiegészítőket (és sok másikat) a cecei Szabó László, aki mindenképpen egyedi és tartós virágtartókat szeretett volna a kertbe.

hirdetés














Fizessen elő a magazinra!

Havonta megjelenő lakásfelújítással, átalakítással, építkezéssel, kertrendezéssel valamint számos egyedi barkács- és javítási ötlettel, tanáccsal szolgáló színes magazin.





ötletmozaik.hu © 2026

minden jog fenntartva




Hírek csináld magad
Otthon-bútor Kert-balkon Szerszám-anyag Gyerkőc
Gép- és anyagújdonságok Ötletek Építési bajnokság