A függőleges kertek praktikusak, hiszen felakasztva kis helyet foglalnak el, ugyanakkor nagyon dekoratívak is. Sokféle virágot ültethetsz bele, a pozsgások például kifejezetten jól érzik magukat benne.
Így csináld
A függőleges kert elkészítéséhez szerezz be egy hosszabb deszkát: ezt fűrészeld darabokra. Először készítsd el a keretet: két hosszabb és két rövidebb lécet fúrj össze úgy, hogy téglalap formát kapj. Ha szükséges, csiszold át és fesd át. Feszíts ki közé csirkehálót és fóliát. Töltsd meg földdel, majd rögzítsd hozzá a hátoldalát. A fóliába szúrj lyukakat, és ültesd bele a növényeket.
Egy jó ötlettel, rengeteg tervezéssel, némi előkészülettel és sok – szívvel-lélekkel végzett – munkával újjászületett a kerítés Koncz Orsolyáéknál Maglódon.
Lapunk olvasói különlegesek abból a szempontból, hogy nemcsak nézegetni szeretik a szép és funkcionális sütögetőket, hanem maguk is szívesen készítenek egyet. Cikkünkben most bemutatunk néhány házi készítésű változatot.
Most, hogy lassan tényleg beköszönt az igazi tavasz, végre kint is lehet a gyerkőcökkel játszani. Ha van a kertben egy homokozó, órákra le tudjuk őket foglalni. Lepd meg te is a kicsiket! Íme néhány ötlet!
Lassan kikerülhetnek a virágok a teraszra, erkélyre. Ilyenkor mindig hiányzik egy-két felakasztható virágtartó. Ezért bemutatunk egy nagyon egyszerűen megvalósítható virágtartót, amelyet maradék léceket összefűzve készítettünk.
Havonta megjelenő lakásfelújítással, átalakítással, építkezéssel, kertrendezéssel valamint számos egyedi barkács- és javítási ötlettel, tanáccsal szolgáló színes magazin.