Raklapból tényleg szinte mindent készíthetünk: építhetünk belőle például kerti bútort, a gyerekeknek mászókát, sőt magaságyást is, cikkünkben pedig ezúttal egy kutyaház-projektet mutatunk be.
Mi a közös az 1969-ben Holdon hagyott zászlórúdban, III. Napóleon étkészletében, egy farmer gombjában és egy italos dobozban? Meglepő vagy sem, de az anyaga. Az alumíniumot már évezredek óta ismerjük, de kinyerése és feldolgozása hosszú időn át nehézségekbe ütközött, ezért értéke az aranyéval vetekedett.
Évente körülbelül 43-59 ezer tonna fabútorhulladék keletkezik Magyarországon, azonban a kiterjedten működő bútorhulladék-feldolgozó rendszer hiányában ennek a nagy része égetőkben végzi – derül ki az IKEA friss tanulmányából.
Ne dobjuk ki őket! Egy kis festékkel és erős zsineggel a használaton kívüli főzőedényeket pillanatok alatt színes függőkosarakká változtathatjuk, amelyek bőséges teret biztosítanak a fejlődéshez a virágzó muskátliknak. A hely kiválasztásakor persze ügyeljünk arra, hogy a növények elegendő napfényt kapjanak.
Melyik alumínium dobozt lehet újrahasznosítani? A válasz egyszerű: mindegyiket! Az élhetőbb, tisztább környezet közös érdekünk. A visszaváltásuk, majd újrahasznosításuk kevesebb energiafelhasználást, következésképpen kisebb környezeti terhelést jelent. Ráadásul a visszaváltó automaták, amelyek a legjobb megoldást kínálják, még adnak is érte pár forintot.
Szeretjük az újrahasznosítást: kreativitásra sarkall, költségkímélő és a bolygót is óvjuk általa. Akár kerti eszközöket, bútorokat, dekorációkat is készíthetünk kiselejtezett holmikból. Cikkünkben hat remek példát mutatunk!
Havonta megjelenő lakásfelújítással, átalakítással, építkezéssel, kertrendezéssel valamint számos egyedi barkács- és javítási ötlettel, tanáccsal szolgáló színes magazin.