Bőségtál régi teáscsészékből: segítsünk a madaraknak

csináld magad

Bőségtál régi teáscsészékből: segítsünk a madaraknak

Kössük össze a kellemest a hasznossal: készítsünk madáretetőt régi, használaton kívül szomorkodó, de gyönyörű teáskészletünk megmaradt csészéiből.

Megint egy upcycling-projekktel jelentkezünk, amikor egy még jó, de évek óta nem használt tárgyunkba kihajítás helyett új életet lehetünk azáltal, hogy új funkcióval látjuk el.

Rengeteg házban, lakásban akad olyan polc és fiók (sokszor nem is egy), amelyben az „egyszer még jó lehet valamire” felkiáltással eltett kacatjainkat tároljuk. Méghozzá úgy, hogy – valljuk be – meg is feledkeztünk a létezésükről. Pedig tényleg semmi bajuk, legfeljebb egy másik korszakban divatos formaterv szerint készültek. Vagy, mint ebben az esetben, a készlet többi darabja eltört, elveszett vagy egyszerűen csak kikopott mellőlük az idők során.

De most eljött az ő idejük, végre ismét hasznosnak érezhetik magukat, méghozzá nemcsak azáltal, hogy megint finomságokkal megtöltve várják az éhes szájakat, illetve csőröket, hanem azért is, mert egyiküket virággal feltöltve (megbolondítva) váratlan díszként dobják fel a teret, és ezáltal mindennapjainkat.


Fontos! Nemcsak azoknak a csészéknek az aljába kell vízelvezető lyukakat fúrnunk a pangó víz ellen, amelyekbe virágot ültetünk, hanem a csészealjakba is. 


1. Vintage-stílusú madáretetőnkhöz csak két szerszám és némi erős lánc szükséges.

csesze1.jpg

2. Az üveg- vagy kerámiafúró szárral óvatosan fúrjunk három lyukat a tányérba.

csesze2.jpg

3. A lyukakba fűzzünk fémkarikát, azokba pedig három egyforma hosszú láncot. 

csesze3.jpg

4. Ragasszuk a csészéket a csészealjakhoz, az egyiket állítva, a másikat feldöntve.

csesze4.jpg

5. Töltsük fel a csészéket eleséggel, egyiket pedig földdel és ültessük bele virágot.

csesze5.jpg

6. Most már csak arra van szükség, hogy a kompozíciót védett helyre függesszük.

csesze6.jpg

Fotók: pelargoniumforeurope.com

2023. szeptember 18. 6:10





EZT IS Ajánljuk
Madáretető hajópadlóból és raklapból
csináld magad
Madáretető hajópadlóból és raklapból
Sok családban a felnőttek a gyerekekkel együtt évről évre megfigyelik a kert madárvilágát, gyakran faggyúgolyót vagy szotyizós talponállót is kihelyeznek, de előbb-utóbb mindenhol felmerül a gondolat, hogy építeni kellene egy rendes madáretetőt. Így voltak ezzel Horváth Andrásék is Kaposváron, akiknél idén érkezett el az etetőépítés ideje.


Kreatív rigóvendéglők: ötletek, ha különleges és látványos madáretetőt készítenél
Kert-balkon
Kreatív rigóvendéglők: ötletek, ha különleges és látványos madáretetőt készítenél
Minden kert más, és a madáretetőknek sem kell pontosan ugyanolyanoknak lenniük. Mutatunk néhány szép és hasznos, ugyanakkor izgalmas formájú, szokatlan anyagú, egyedi változatot.


Galambok lepték el a kertet? 3 állatbarát és hatékony módszer, amit bevethetsz ellenük!
Kert-balkon
Galambok lepték el a kertet? 3 állatbarát és hatékony módszer, amit bevethetsz ellenük!
Bármennyire is kedveled a madarakat, a galambok kertben való jelenléte többnyire gondot okoz. Előfordul, hogy összepiszkítják a kerti pihenőt, és a termést is megdézsmálják. Íme, 3 ötlet a távoltartásukra!


Kamerát tett a madáretetőre: vicces képeket készített
Ötletek
Kamerát tett a madáretetőre: vicces képeket készített
Hatalmas népszerűségnek örvendenek azok a kamerafelvételek, amelyek egy amerikai nő madáretetőjének vendégeiről készülnek.
















Fizessen elő a magazinra!

Havonta megjelenő lakásfelújítással, átalakítással, építkezéssel, kertrendezéssel valamint számos egyedi barkács- és javítási ötlettel, tanáccsal szolgáló színes magazin.





ötletmozaik.hu © 2025

minden jog fenntartva




Hírek csináld magad
Otthon-bútor Kert-balkon Szerszám-anyag Gyerkőc
Gép- és anyagújdonságok Ötletek Építési bajnokság