Szervezetünket is felkészítjük a télre vitaminok szedésével, legyünk ugyanilyen gondoskodóak a házunk táján is a Nilfisk magasnyomású mosóival és tartozékaival.
Mindössze egy kis fantázia, némi anyag a barkácsáruházból és egy pici kézügyesség kell ahhoz, hogy gyermekünk unalmas bolti emeletes ágyát álombútorrá alakítsuk. Ráadásul egy ilyen ágy gazdája örömmel megy majd aludni, nem lesz vita tárgya a lefekvés!
Most derült ki, hogy a tanulóasztal a gyerekszobában hiányos, tönkrement, esetleg egyszerűen „kinőtték” vagy belakták, és már nem fér el rajta a számítógép? Nos, a megoldás egyszerű: készítsük el gyorsan, egyszerűen, saját kezűleg ezt a író- vagy gépasztalt.
A fürdőt, előszobát, konyhát érdemes masszív, strapabíró járólapokkal burkolni, mert víz- és időtállóak, no meg sokkal jobban bírják az igénybevételt, mint mondjuk a linóleum. Ha pedig átlósan rakjuk le őket, optikailag nagyíthatjuk is az ilyen helyiségekben szokásos kis alapterületet.
Az ilyen emeletes ágy a gyerekszoba egyik legkedveltebb bútordarabja lehet. Öt oszlop tartja a szerkezetet, amely lényegében egy összecsavarozott keret, oldaltámaszokkal a lécrács megtartásához.Ha pedig kialakítása fantáziadús, alatta is igazán jót lehet játszani.
A Fiskars fejszéivel most nagyot hasíthat! Ha 2011. november 30-ig bármilyen Fiskars fejszét vásárol, részt vesz abban a játékban, ahol megnyerheti a fődíjat: egy kétszemélyes wellness-hétvégét - vagy tizenöt mázsa tűzifát, illetve a száz további Fiskars-ajándék valamelyikét.
Sokszor használjuk a kifejezést: „Szegény pára!” Ez nem igaz viszont az otthonunk levegőjében felhalmozódó felesleges nedvességre, ami sok háztartásban okoz gondot. 12 liter víz: ennyit „termel” naponta egy átlagos család a főzés, mosás, fűtés, fürdés során.
A szakemberek szerint légkondi helyett nyáron árnyékolással és egy legalább 10 cm vastag ásvány- vagy üveggyapot szigetelés révén 5-7 fokkal is csökkenhet a lakás, ház belső hőmérséklete. Télen pedig ugyanez a szigetelés a fűtésszámlát csökkenti.
Biztosan Ön is járt már úgy, hogy flexibilis vagy kültéri csemperagasztót keresett az üzletben. Ilyen anyagot könnyűszerrel tud választani, hiszen ezek az anyagok számtalan változatban megtalálhatóak az üzletek polcain, raktárakban, áruházakban.
Havonta megjelenő lakásfelújítással, átalakítással, építkezéssel, kertrendezéssel valamint számos egyedi barkács- és javítási ötlettel, tanáccsal szolgáló színes magazin.