Keresés: játék


Hamarosan becsöngetnek – Így alakítsuk át a gyerekszobát
Gyerkőc
Hamarosan becsöngetnek – Így alakítsuk át a gyerekszobát
Amíg a gyerekek júniusban az utolsó, nyári szünet előtti napokat számolták, addig augusztusban a szülők már vágják a centit, hogy mikor kezdődik el ismét a tanév. A hátralévő napokat érdemes maximálisan kihasználni – például egy gyors gyerekszoba-átalakítással.
Gardrób helyett bunki
Otthon-bútor
Gardrób helyett bunki
A gyerekszoba falának egyik beugrójában korábban csak a nagyobbik fiú íróasztala volt, ám nagy holttér volt az asztal fölött, amit az apa, Enyedi Tamás (Budaörs) szeretett volna hasznossá tenni.



Babakanapé
Ötletek
Babakanapé
Első pillantásra nem gondolnánk, hogy a képen látható kanapé nem rendes méretű, hanem „csak” egy babaszoba bútora, annyi odafigyeléssel és aprólékos műgonddal készítette el Botfalusi Zoltán Kecskeméten, aki ismerőse kislányát szerette volna meglepni valami nem mindennapi játékszerrel.
Kiskonyha: gyakoroljuk a sütés-főzést!
Szerszám-anyag
Kiskonyha: gyakoroljuk a sütés-főzést!
Melyik gyerek ne szeretne segíteni anyának a konyhában, apának a bogrács mellett? (Vagy fordítva.)
Játékkonyha gyerekeknek
Gyerkőc
Játékkonyha gyerekeknek
Szép, alaposan kidolgozott, mégis olcsó mini játékkonyhát készített Bordán Róbert András Debrecenben.


Babaszoba
Ötletek
Babaszoba
Csukné Rajnai Zsuzsa babagyűjteményéhez készült a szekrényből, ágyból, asztalból és 4 székből álló babaszoba-kollekció.
Autó-ajándékdoboz
Ötletek
Autó-ajándékdoboz
Apró fadobozokat festett meg tűzoltó- és rendőrautónak Weiss Pamela Dunakeszin.
Csónakágy
Gyerkőc
Csónakágy
Miután a kisfiú kinőtte a kiságyat, kapott a születésnapjára a családtól egy olyan ágyat, amiben szívesen alszik.


Játékos konyha
Gyerkőc
Játékos konyha
Fiának készítette ezt a játékkonyhát Edit Molitorisz-Dobri Budapesten, üvegmozaikkal, csapteleppel, mágneses oldalelemmel.
Fajátékok saját kezűleg
Gyerkőc
Fajátékok saját kezűleg
Olvasóinktól időről időre olyan fotókat is kapunk, amelyek bizonyítják: nemcsak bútort, hanem játékokat is érdemes s. k. készíteni.
Hintaló készítése
Gyerkőc
Hintaló készítése
Sógornője kislányának készítette ezt a hintalovat Scheib László Halásziban.



1 2 3 4 5 6






Fizessen elő a magazinra!

Havonta megjelenő lakásfelújítással, átalakítással, építkezéssel, kertrendezéssel valamint számos egyedi barkács- és javítási ötlettel, tanáccsal szolgáló színes magazin.





ötletmozaik.hu © 2025

minden jog fenntartva




Hírek csináld magad
Otthon-bútor Kert-balkon Szerszám-anyag Gyerkőc
Gép- és anyagújdonságok Ötletek Építési bajnokság