hirdetés
hirdetés



Építtess fürdőkádat, ha a szabványos nem jó

Otthon-bútor

Építtess fürdőkádat, ha a szabványos nem jó

Sokszor alakul úgy, hogy a kis, belvárosi fürdőszobákba nem illik a szabvány kád. Ilyenkor újra kell gondolni a teret és új fürdőt alakítani.

Attila is pont ilyen helyzetbe került, így készült el az egyedi kád az új fürdőszobájá.

"Az egykori kamra és a wc összenyitása adott volt az új fürdőszoba kialakítására. Pont jó méretű, világos tereket kaptunk. Az új fürdőszoba kialakításánál legnagyobb kihívás a ferde fal volt, ahova a kádat szerettük volna tenni. Az akkori anyagi keretbe egy olcsó „alap” aszimmetrikus sarokkád fért bele. Ezt az egyenes oldalával kifelé építtettük be ide. A fal és a kád közé padka épült.
 
A szabvány akril kád helyére kerül az egyedi épített megoldás.

Az évek során az akrilkád kopásnak indult és cserére szorult. Emellett kényelmetlen volt, hogy zuhanyzás után fel kellett takarítani a padkán összegyűlt vizet. Idővel a kád körüli tömítés is egyre gyakrabban megadta magát és utat tört a víz a réseken. Felmerült a kérdés, hogy érdemes lenne ide egyedi kádat építeni.
 
Az elsőre egyszerűnek tűnő ötlet számos nehézséget hozott magával. Meglepetésemre alig találtam az interneten használható támpontot egy ilyen építmény kivitelezésére. Nem is beszélve a megfelelő kivitelező felkutatásáról.
 
A tervezés során szempont volt, hogy napi szinten zuhanyzásra és alkalmanként fürdésre is alkalmas legyen a kád. A méret kényelmesnek bizonyult két személy részére. Jó tanács, hogy mellőzzük a feleslegesen nagy méretet, amit túl sok idő vízzel feltölteni. A falak belső oldalát úgy alakítottuk ki, hogy kényelmesen neki lehessen dőlni. Ez a gyakorlatban bevált. Az ergonomikus kialakításnak és a víz felhajtó erejének köszönhetően ugyanolyan kényelmes benne ücsörögni, mint egy készen vásárolt kádban. Egyáltalán nem zavaró a kemény felület. Volt némi fenntartásom, hogy a fürdővíz gyorsan kihűl majd benne. Az Ytong hőszigetelő tulajdonságának köszönhetően ezzel sincs gond. A kád elé egy fellépőt is építettünk.
 
Napokig fejtörést okozott a lefolyó kialakításának kérdése. Hosszas nyomozás után sem találtam olyan beépíthető lefolyót, amit dugaszolni lehet. Így egy sima zuhany lefolyó került a kád aljára. A lefolyócsőbe pedig a kádon kívül egy padlóba süllyesztett műanyag elzáró csap lett beszerelve. Ez alap állapotban zuhanyzásnál nyitva van. A kád feltöltésekor pedig el kell zárni.
 
A méretek és a forma véglegesítése után a kőműves kész tervek alapján végezhette a bontást és az izgalmas építést. Az előfal vastagabb, 12,5 cm-es Ytongból épült. Ez vasrudakkal be lett kötve az oldalsó tartó falakba. A kád többi oldalán 5 cm vastagságú lapok kerültek a fürdőszoba falához ragasztva. Ezután került kialakításra szobrászokat megszégyenítő ügyességgel a belső forma. A sarkon keletkezett háromszög alakú padka később praktikus pakoló helynek bizonyult. Ügyeltünk a lejtésére, hogy ne álljon meg rajta a víz és könnyen tisztán lehessen tartani.
 
 
Könnyen formázható Ytong alkotja az építményt
 
 
Szárad a felkent vízzáró réteg
 
Mozaik burkolat fedi a teljes felületet
 
A leglettelt felületre a Ceresit CL 51 kenhető szigetelő fólia került több rétegben. A sarkokat a hozzá tartozó szigetelő szalaggal erősítettük. Ezt követően a falhoz hasonlóan mozaik burkolatot kapott a kád. Utolsó lépésként felkerült a zuhanypanel és a kádparaván. A Ravak fémvázas edzett üvegből készült tolóajtós típusát választottuk, amely több méretben is elérhető."

Attila blogján még több hasznos ötletet találsz!

2019. szeptember 22. 8:54




hirdetés

EZT IS Ajánljuk
Csempekép a ház falán
csináld magad
Csempekép a ház falán
Unokáival minden évben megfestette valamilyen nyári élményüket Matos Maja a ház egy üres falára. De eljött az idő, amikor már valami nagyobbra vágytak.


Divatos női táskák márványból
Ötletek
Divatos női táskák márványból
Divatos női táskák pontos mását faragja ki márványból Barbara Segal szobrászművész.


Nyírjuk együtt a füvet!
Szerszám-anyag
Nyírjuk együtt a füvet!
Három- és hatéves fia nyírja felváltva Kőrössy Lászlóval együtt a füvet a vattai ház kertjében.


Környezetbarát megoldás egy rétegben
Gép- és anyagújdonságok
Környezetbarát megoldás egy rétegben
Az Ytong hőszigetelő falazati rendszere már 30 cm falvastagságtól egy rétegben megfelel az új Energetikai Szabvány rétegrendi követelményeinek, így nem kell többletköltség mellett utólagosan szigetelni, illetve a páraháztartási gondokat generálni a lakótérben.










A legmenőbb idei kertibútor-trendek
Gép- és anyagújdonságok

A legmenőbb idei kertibútor-trendek






Fizessen elő a magazinra!

Havonta megjelenő lakásfelújítással, átalakítással, építkezéssel, kertrendezéssel valamint számos egyedi barkács- és javítási ötlettel, tanáccsal szolgáló színes magazin.





ötletmozaik.hu © 2026

minden jog fenntartva




Hírek csináld magad
Otthon-bútor Kert-balkon Szerszám-anyag Gyerkőc
Gép- és anyagújdonságok Ötletek Építési bajnokság