Gyerekszobából kamaszkuckó

Gyerkőc

Gyerekszobából kamaszkuckó

Minden családban eljön az idő, amikor az addig kicsi gyerekből hirtelen fiatalember lesz. Ez előbb-utóbb a gyerekszoba átalakítását is maga után vonja.

16 éves lett nemrég Némethné Szabó Márta fia Pécsett, ideje volt a gyerekszobából nagyfiús szobát varázsolni. Régóta tervezték már, de idő hiányában többször is elhalasztották az átalakítást. Aztán nagy nehezen végre összejött, hogy két hétig mindhárman szabadok voltak. Mert azt már az elején elhatározták, hogy mindent ők maguk (férj, a fiú és Márta) fognak csinálni. Olyan dolgokat is, amit még soha nem csináltak. Például Márta festette ki a szobát, úgy hogy addig csak apró-cseprő dísztárgyakat pingált.

Gipszkartonozás, festés, parkettázás

Először kiürítették a szobát, felszedték a régi laminált parkettát, kiszedték az ajtót. A régi gipszkartont az egyik falról lebontották, hogy szigetelőanyagot rakjanak mögé, aztán újra gipszkartonozták. A falat egy kb. 2 m2-es területen le kellett verni és újravakolni, ebben Márta édesapja segített. Berakták az új natúr fenyő ajtót is, amit selyemfényű parkettalakkal kentek le. (A festés, mázolás, lakkozás mind Márta munkája.) A falat glettelték, csiszolták, majd átkenték egy folyadékkal, ami megköti a mészfestéket, úgy ment rá a diszperziós festék. A plafon fehér lett, mert a szoba északi fekvésű, nem valami világos. Festés után az aljzatbetont lekenték vízüveggel. Miután megszáradt, leterítették a nejlont, majd a habfóliát, majd a fiúk közös erővel lerakták a parkettát.

A szekrény

Ezután kezdődött a bútorok megépítése. A szekrény a férj saját tervezése, a Praktikerben kapható lamellaajtókhoz tervezte, a korpuszt fenyő dekorlappal borított bútorlapokból szabatták le, ABS élzárással. A polcok és a hátfal a költséghatékonyság miatt fehér. A lamellaajtók selyemfényű parkettalakkal lettek lekenve, kivetőpánttal vannak rögzítve a korpuszhoz.

Az ágy

Az ágy is saját készítésű, mivel a fiú magasabb az átlagnál, és a szabvány ágyak nem lettek volna kényelmesek neki. Meg aztán ő mindenképpen saját maga szerette volna megcsinálni az ágyát, raklapból. Jó nagyra sikeredett, a fekvőfelülete 200×240 cm, 12 db raklap kellett hozzá, 10 a fekvőrészhez, 2 a háttámlához. A fiú az összes raklapot lecsiszolta, Márta parkettalakkal bekente. Az alsó raklapsor aljára ipari filc darabokat ragasztottak, hogy ne sérüljön meg a parketta. A raklapok csavarral vannak egymáshoz rögzítve, úgyhogy a szerkezet nagyon stabil. A matracot méretre csináltatták, 10 cm vastag szivacs bevonva levehető, mosható huzattal. Az ágy alá, mutatós extraként LED-fényszalagot rögzített a fiú. Éjszakai irányfénynek is jó, nagyon hangulatos. A karnist Márta újította fel, a függönyt és a díszpárnahuzatok egy részét ő maga varrta.

 

1. Ez volt a kiindulási állapot, kissé leharcolt volt már a berendezés.

 

2. A szigetelés és a gipszkarton felrakását apa és fia közösen végezte.

 

3. A falat a Poli-Farbe Platinum Palástfű árnyalatával festették le két rétegben.

 

4. Parkettázás előtt a betont lekenték vízüveggel, mert itt-ott kicsit porladt.

 

5. A parketta itt már majdnem kész, csak a szegélylécek hiányoznak.

 

6. A szekrény saját tervezésű, Márta férje műszaki rajzot is készített hozzá.

A körfűrésztárcsába álmodott falióra is saját készítmény.

 

7. Épül a szekrény, itt már kész a korpusz, akasztós és sok polcos résszel.

 

8. A kész szekrényen jól mutatnak a lamellaajtók és a spéci fogantyúk.

 A szekrényajtók fogantyúi a fiú ötlete alapján 50-es kulcsnyílású anyacsavarokból készültek.

9. Készül az ágy raklapból, 12 db kellett hozzá, a fekvőfelület 200×240 cm.

 

10. A 10 cm vastag szivacsmatrac egyedi megrendelésre készült, a huzat mosáshoz levehető.

 

11. A elkészült ágy, amely alul beépített hangulatvilágítással van ellátva.

 

12. Ez a bútordarab is saját kezűleg készült egy régi ládából, égetéssel, viaszolással.

 

13. Az íróasztal fenyődeszkából és oldalra fordított régi faládából készült, elkészítéséről bővebben olvashatnak itt.

 

14. Az új ajtó és az új polc. Az ajtó fenyő, a polc fenyő dekoros bútorlap.

 

15.  Ez lett a végeredmény, a família közös saját keze munkája minden.

 Végül röviden felsorolva a szükséges hozzávalók:

Anyagszükséglet

- gipszkarton

- szigetelőanyag

- fehér és zöld festék

- laminált parketta

- raklapok

- szivacs

- bútorlap

- natúr fenyő lamellaajtó

- fenyő beltéri ajtó

- parkettalakk

- vízüveg

 

Szerszámszükséglet

- fűrészek

- csiszológépek

- akkus fúró-csavarozó

- pántfúró

- pneumatikus szögbelövő

- ecsetek

- festőhengerek

2019. január 22. 9:39





EZT IS Ajánljuk
Fali tároló
Szerszám-anyag
Fali tároló
Egy kis ügyességgel és fantáziával élvédő profilból, oszloptartó szeglemezből és alumíniumcsőből is készülhet CD-tartó, vagy más méretben fali irattároló, újságtartó.


A burkolatok hosszú élettartama
Gép- és anyagújdonságok
A burkolatok hosszú élettartama
A hidegburkolatok élettartamát nagyban befolyásolja, hogy a burkolat felújításához szükséges segédanyagok, így a ragasztók is helyesen kerüljenek kiválasztásra. Ez a választás nem könnyű, hiszen olyan dolgokról kell dönteni, amelyek nem merülnek fel mindennap az életünkben.


Csirkeháló újrahasznosítása a kertben
csináld magad
Csirkeháló újrahasznosítása a kertben
A csirkehálót számtalan célra felhasználhatjuk, nagy hasznát vehetjük péládul a kertben is. Remek megoldás lehet a futónövények felfuttatására, de akár komposztálót is építhetünk belőle, sőt dekorációként sem utolsó. Íme néhány kreatív ötlet hozzá!


Hosszú távon számít a nőkre a Praktiker
Hírek
Hosszú távon számít a nőkre a Praktiker
Több mint ötven százalék fölé emelkedett az elmúlt években a női munkavállalók aránya a Praktikernél. 
















Fizessen elő a magazinra!

Havonta megjelenő lakásfelújítással, átalakítással, építkezéssel, kertrendezéssel valamint számos egyedi barkács- és javítási ötlettel, tanáccsal szolgáló színes magazin.





ötletmozaik.hu © 2025

minden jog fenntartva




Hírek csináld magad
Otthon-bútor Kert-balkon Szerszám-anyag Gyerkőc
Gép- és anyagújdonságok Ötletek Építési bajnokság