hirdetés
hirdetés



Kerti járdát rakni egyszerű!

Kert-balkon

Kerti járdát rakni egyszerű!

Járdát építeni nem egyszerű feladat – gondolják a legtöbben. Cikkünkkel szeretnénk ezt megcáfolni. Némi hozzáértés persze itt sem árt, de az alapszabályok betartásával anélkül is boldogulhatunk vele. Megmutatjuk a járdarakás legegyszerűbb formáját.

A térkőből készített burkolatok, mint amilyen ez a járda, három rétegből épülnek fel. Fentről lefelé haladva ezek a térburkoló kő, a fektető- vagy ágyazóréteg, legalul pedig az úgynevezett teherhordó réteg. A kő vastagsága 6 cm, a fektető-ágyazó réteg 2-3 cm-nyi kétszer rostált homok, míg teherhordó rétegként használjunk murvát és/vagy sódert, több 10 cm-es rétegben, amire cementet szórunk, s amely a később rálocsolt víz hatására megköt és stabil alapot fog adni. A munkát persze csak olyan időben érdemes végezni, amikor néhány napig biztosan nem süllyed plusz öt fok alá a hőmérséklet.

Több rétegben jobb

Az első kapavágás előtt tudnunk kell, hogy csak gyalogosan vagy autóval is használni fogjuk-e a felületet. Gyalogos használat esetében ugyanis 12-15 cm vastag teherhordó réteget kell bedolgoznunk, autó esetén 25-35 cm vastagnak kell lennie a teherhordó rétegnek. Érdemes előre számolnunk azzal a törvénnyel, hogy a kiásott, laza föld térfogata nem azonos a tömörített rétegekével: minimum 25-30% plusz ágyazó réteggel kell számolnunk minden esetben, amikor a kiásott gödörbe rakunk döngölt alapot. Egy réteg vastagsága se legyen több mint 10 cm, s egyenként legalább háromszor döngöljünk le őket.

Pontosan a szegéllyel

Feszítsünk ki egy zsinórt, amellyel megjelöljük a járda két szélét és irányát. Ássuk ki a szegélykövek helyét, majd a bekevert cementes sódert dolgozzuk el a kiásott alapban kőműves spaklival. A kövek lehelyezése után végül ellenőrizzük munkánkat vízmértékkel – ez fontos, mert később a járdát is ehhez a szegélyhez kell igazítanunk.

A járda megépítése

1. Termeljük ki a földet a rétegek helyének. Hordjuk oda a murvát, sódert és egyengessük el, vízszintbe hozva a felületet. Tartsuk be a rétegekre vonatkozó szabályokat, amelyeket leírtunk.

 

 2. Ezek után terítsük szét az ágyazóhomokot és teljesen vízszintesen, simára egyengessük el.

 

3. Az ágyazóhomokba sorban kezdjük el rakni a köveket, szegélytől szegélyig, egy irányban haladva. Többszínű kövekkel mintát is rakhatunk: átlósan, hosszában vagy széltében.

 

4. Ahogy haladunk a munkával, folyamatosan, gyakorlatilag minden lerakott folyóméter után érdemes ellenőriznünk, vízszintes-e a járda.

 

5. Biztosan darabolnunk kell majd néhány követ. Olykor elég szemmel lemérnünk a felesleget, de praktikusabb, ha mérőszalagot használunk. A köveket vizes betonvágóval daraboljuk: béreljünk egyet.

 

6. A kisebb kiigazítást normál kalapáccsal is megoldhatjuk. Általában a széleken kell vékonyabb köveket betennünk. A szoruló köveket gumikalapáccsal üssük a helyükre. Nem fognak elrepedni, megsérülni.

 

7. Ha esetleg elfogy a járdakő és mégis van néhány rés, vagy esetleg a járdát lezáró új felület magasabb, illetve alacsonyabb, mint a járda, akkor betonnal töltsük fel a réseket.

 

8. A kész, lerakott térkőfelületre ezek után szórjunk homokot és söprűvel vagy egyengetővel dolgozzunk el. Figyeljünk arra, hogy minden fugába jusson a homokból. A fugázás után pedig döngöljük le a járdafelületet. Ezt a szerszámot is bérelhetjük.

 

És íme a végeredmény.

2011. december 5. 15:16




hirdetés

EZT IS Ajánljuk
Esztétikus és tűzbiztos hő- és hangszigetelés a teremgarázs mennyezetén
Gép- és anyagújdonságok
Esztétikus és tűzbiztos hő- és hangszigetelés a teremgarázs mennyezetén
A közelmúltban készült el a képeken látható födém hőszigetelése néhány ezer m2 felületen egy miskolci társasház teremgarázsában.


Készíts kerti utat: az olcsóbb verziótól a drágábbig
csináld magad
Készíts kerti utat: az olcsóbb verziótól a drágábbig
A kerti utak nemcsak dekoratívak, hanem nagyon praktikusak is, hiszen eső után sem leszünk nyakig sárosak, ha mondjuk el akarunk jutni a tárolóhoz vagy a melléképülethez. Építhetjük olcsó és drága alapanyagokból is, csak a pénztárcánktól függ, melyiket választjuk. Cikkünkben adunk hozzá egy kis inspirációt!


Fakorongos és fonott madáretető
Ötletek
Fakorongos és fonott madáretető
Kétféle különleges madáretetőt is készített Földesi Szabolcs Kazincbarcikán.


Óvodai mosdófelújítással ünnepelte 50. születésnapját az Alföldi
Gép- és anyagújdonságok
Óvodai mosdófelújítással ünnepelte 50. születésnapját az Alföldi
Az egykori Alföldi Porcelángyár alapításának ötvenedik évfordulója alkalmából a cég utódja jótékonysági akciót hirdetett, és saját születésnapján megajándékozott egy oktatási intézményt.








Hörmann: 25 éve Magyarországon
Gép- és anyagújdonságok

Hörmann: 25 éve Magyarországon








Fizessen elő a magazinra!

Havonta megjelenő lakásfelújítással, átalakítással, építkezéssel, kertrendezéssel valamint számos egyedi barkács- és javítási ötlettel, tanáccsal szolgáló színes magazin.





ötletmozaik.hu © 2026

minden jog fenntartva




Hírek csináld magad
Otthon-bútor Kert-balkon Szerszám-anyag Gyerkőc
Gép- és anyagújdonságok Ötletek Építési bajnokság