Már csak hetek kérdése és megérkeznek hazánkba az első fecskék. Várd őket előre elkészített műfészkekkel!
Te is sokat tehetsz értük
Az elmúlt két évtizedben több mint 50 százalékkal csökkent a hazai fecskeállomány, azaz mára minden második madár eltűnt az ereszek alól – számolt be honlapján a szomorú hírről a Magyar Madártani Egyesület. Mint írják, mi is sokat tehetünk azért, hogy megállítsuk ezt a folyamatot: érdemes például műfészkeket kihelyezni, mire visszatérnek.
Ilyet saját magunk is készíthetünk: itt a videós segítség hozzá!
A Mapei Kft. gyorsfelmérése szerint az épületszigetelő szakemberek 56 százaléka tervezi, hogy kivitelezőként részt vesz az új Otthonfelújítási Programban. A felmérés adatai szerint júniusban a homlokzati hőszigetelés átlagos munkadíja 11 729 forint volt négyzetméterenként. A vállalat szerint a várhatóan koncentráltan jelentkező kereslet miatt a munkadíjak növekedésére lehet számítani.
Ha jól átgondoljuk, mit is szeretnénk, előbb-utóbb megszületik az ötlet, hogyan alkothatunk valamit, amivel egy csapásra a család két igényét is megoldhatjuk. Így tett legutóbbi építési bajnokságunk egyik nyertese is.
A Saint-Gobain Hungary Kft. idén főtámogatóként áll az építészeti élet egyik legfontosabb hazai eseményének számító Média Építészeti Díj mellé, amely évről évre hidat teremt a szakma, a média és a nagyközönség között.
Havonta megjelenő lakásfelújítással, átalakítással, építkezéssel, kertrendezéssel valamint számos egyedi barkács- és javítási ötlettel, tanáccsal szolgáló színes magazin.