A legérdekesebb alkotások elkészítéséhez nemritkán a szokványos helyzetek és események váratlan egybeesése vezet el bennünket. Így történt ez ebben az esetben is.
Meghitt hangulat, puha ülőgarnitúrák, hangulatos fények, melegséget sugárzó enteriőr: ez az, amire különösen vágyunk az őszi-téli időszakban. A következő lakásalakításokat, barkácsmegoldásokat érdemes ellesni, ha te is szeretnéd elérni ezt a hatást.
Vannak olyan ötletek, amelyek lassan érlelődnek, és vannak hirtelen kipattanó ötlet alapján készített tárgyak. A kiskőrösi Pék Henrietta alkotása a kettő kombinációja: egy délután rácsodálkozott a kerti csap melletti kannára, és bevillant a gondolat: abból gyártott díszt látott már az interneten, és régóta szerette volna maga is elkészíteni, most itt a lehetőség.
Minden kávémániás álma, hogy otthonában legyen egy kis sarok, ahol kényelmesen, nyugalomban lefőzheti és megihatja kedvenc reggeli italát. Cikkünkben most egy egyszerű megoldást mutatunk.
Már Kocsis Zoltán is fontosnak tartotta, hogy a Nemzeti Filharmonikusok programján szerepeljenek teljes operák – ennek köszönhetjük az emlékezetes Richard Strauss-produkciókat, valamint Schönberg Mózes és Áron című művének rekonstrukcióját (ez szintén Kocsis munkája volt).
Családias vendégszeretet, balatoni kilátás, kényeztető wellness, valamint a legkiválóbb hazai ételek és borok: ezt kínálja négycsillagos minőségben a balatonvilágosi Tópart Hotel és Étterem, amely az ország legjobb esküvői helyszínnek járó címet is kiérdemelte már. A szálloda tökéletes választás lehet mindazok számára, akik a vízpart közvetlen közelében tartanának egy nagyobb összejövetelt, vagy éppen a boldogító igent szeretnék kimondani a magyar tenger ölelésében.
Ha úgy határoztunk, hogy nem halogatjuk tovább az ablakcserét, akkor döntsük el, milyen ablakot szeretnénk, majd vegyük meg és építsük be. Egy erkélyajtóval egybeépített ablak cseréjén mutatjuk be, mire kell a munka során odafigyelni.
Otthonunkat sokféle módon formálhatjuk a magunk kedvére, tehetjük lakályossá és széppé. A toszkán stílust többek között a föld árnyalatai jellemzik. A szoba igazán egyedi hangulatú lett a falát díszítő mediterrán díszkő burkolatnak köszönhetően.
Ha kerti parti, akkor szükség van egy kényelmes kiülőre, egy tálalóasztalkára, hangulatvilágításra, és az sem árt, ha a forró nyári napon van mibe csobbanni… Úgy érzed, valami még hiányzik? Tarts velünk és barkácsolj!
Havonta megjelenő lakásfelújítással, átalakítással, építkezéssel, kertrendezéssel valamint számos egyedi barkács- és javítási ötlettel, tanáccsal szolgáló színes magazin.