Mesebeli táj a ház körül

Kert-balkon

Mesebeli táj a ház körül

Még egy zsebkendőnyi kertet is széppé, élővé varázsolhatunk némi ötletességgel és persze áldozatos munkával. Bemutatunk egy szép példát.

A kár vadregényes, akár romantikus kert a végeredmény, mindenképpen megnyugvás a szemnek és a léleknek. Így gondolta ezt Ágnes is, és a tettek mezejére lépett. A végeredmény kialakítására ráment egy egész nyara – munka mellet nem is olyan egyszerű a kertszépítés.

Tűlevél volt, nincs
A kert átalakításának egyik oka az volt, hogy az ezüstfenyő alatt semmi nem maradt meg a tűlevelektől és a gyantától. Így aztán Ágnes felnyírta a fenyőt, alulról szúnyoghálót rögzítve rá, ami felfogja a tűleveleket, és vigyázva a fa gyökereire, egy megemelt lépcsőnyi pihenő jött létre gyönyörűszép virágoskerttel.

Galériához klikk a képre!
Az ágyásszegélyeket és az elválasztó cikkelyeket betonba ágyazták.
Ugyanígy alakították ki a fenyő körüli térkövezett „fennsík” peremét is.
A három részre osztott díszkert kétoldalán virágok burjánzanak, középen díszkaviccsal elválasztva.

A szépség ára: izomláz
Két lánynak a térkövek méretre vágása nem könnyű feladat, de némi izomláz árán megbirkóztak vele. Ágnes a szúnyogháló felkötözését is egyszerűbbnek gondolta, ráadásul úgy kellett feltenni, hogy tavaszonta le lehessen szedni, és kiüríteni belőle az összegyűlt tűleveleket. De végül természetesen sikerült, és a végeredmény igazolta a várakozásokat.

Galériához klikk a képre!
A három cikkely bekavicsozva, bevirágozva olyan, mintha a fatörzsből indulna ki.
A térkövek egyhangúságát a fa melletti virágágyásokon kívül több más, kisebb virágtartó is megtöri.

ALKOTÓ: LOVASS ÁGNES, PÉCEL




hirdetés

EZT IS Ajánljuk
Kert-balkon
Többfunkciós kerti pihenő
Saját kezűleg építette ezt a kerti pihenőt Tószegi László Arnóton – kezdve az alapozástól, burkolástól egészen a festésig.


Kert-balkon
Buldózer alakú játszótér a kertben
Németh Norberték készítették Ágasegyházán gyerekeiknek ezt a hintával, csúszdával és egy kis ügyességi pályával ellátott kerti játszóteret.


Kert-balkon
Hintaágy felújítása
Az olcsóbb vásárolt hintaágyak huzata és több más eleme is gyakran gyorsabban megy tönkre, mint szeretnénk. Bemutatjuk a megoldást.


Kert-balkon
Így készülj fel a csapadékos tavaszi időjárásra
A kora tavaszi időjárás számos lehetőséget tartogat arra, hogy nekikezdjünk a ház körüli munkáknak. 






Gép- és anyagújdonságok

Újdonság: egy nyél mind felett!


Kert-balkon

A fa új élete






Fizessen elő a magazinra!

Havonta megjelenő lakásfelújítással, átalakítással, építkezéssel, kertrendezéssel valamint számos egyedi barkács- és javítási ötlettel, tanáccsal szolgáló színes magazin.



Fizessen elő digitálisan!





ötletmozaik.hu © 2020

minden jog fenntartva




Hírek csináld magad
Otthon-bútor Kert-balkon Szerszám-anyag Gyerkőc
Gép- és anyagújdonságok Ötletek Építési bajnokság