hirdetés



Melyik fűtésfajta a leggazdaságosabb?

Gép- és anyagújdonságok

Melyik fűtésfajta a leggazdaságosabb?

Hogyan tudunk a legokosabban fűteni? Mi kerüljön a kazánba: fabrikett, szén vagy fa?

A fűtési szezon kellős közepén, ám az első igazán hideg napokat követően az újHÁZ Centrum szakértői ezúttal azt vizsgálták meg, kinek a zsebében marad a legtöbb a tél végére.

Fenntarthatóság szempontjából és gazdasági okokat is szem előtt tartva akkor járunk a legjobban, ha kombináljuk a megújuló és a fosszilis tüzelő- és fűtőértékkel rendelkező anyagokat. A hagyományos és a megújuló anyagok együttes használata esetén ugyanis kevésbé válunk kiszolgáltatottá az egyes szolgáltatóktól, miközben rezsiköltségünket is csökkenteni tudjuk. A legnagyobb hatékonyságot akkor érhetjük el, ha otthonunk kialakítása során a „közel nulla energiaigényű” energetikai osztályok elérésére törekszünk, tehát ingatlanunkat többek között megfelelően hőszigeteljük, mert ebben az esetben például fal- és mennyezetfűtésnél elegendő 24-25 fokos vizet keringtetni a rendszerben, amelyet napkollektorral kiegészítve már biztosítani tudjuk a megfelelő hőérzetet. Egy ilyen beruházásnál a legfontosabb a megfelelő tervezéssel kezdeni, és bár hosszabb távon térül meg a költsége, az előnyök magukért beszélnek.

Bár a tudatos fűtési megoldások elterjedése egy hosszú folyamat, azért az elmúlt évtizedekben jelentősen átalakultak a hazai fűtési szokások. A gázkonvektoros fűtés továbbra is az egyik legelterjedtebb módszer, az energiahatékony fűtőtestek segítségével azonban egyre többen használják az áramot, ugyanakkor továbbra is gyakran telnek meg fűtőanyagokkal a kazánok és a cserépkályhák is. De vajon melyik a legjobb megoldás? A szilárd tüzelésű kazánok hatalmas előnye például, hogy többféle tüzelőanyaggal is üzemeltethetjük azokat, hiszen a fát, a brikettet és a szenet is el tudják égetni, hogy hőt állítsanak elő belőle. Természetesen ezen anyagok fűtőértéke között vannak eltérések. A fával történő tüzelés esetén például gondosan meg kell válogatnunk a beszerzendő anyagot, ugyanis minél nagyobb a víztartalma, annál kevésbé fűt hatékonyan.
„Az újHÁZ Centrum telephelyein is megvásárolható fabrikettnek mindösszesen 8 százalék körüli a nedvességtartalma, ráadásul jóval magasabb a fűtőértéke az előbb említett fánál” – mutatnak rá az újHÁZ Centrum szakértői, akik szerint mindezeken túl a brikett kevésbé terheli környezetünket, így fenntarthatósági szempontokat is figyelembe véve jó választás lehet. Hátránya, hogy a fánál drágább, így az egy egységnyi fűtőértékének a költsége is magasabb. Ennél még többe kerül, ha szénnel fűtünk, amely nagyon hasonló tulajdonságokkal rendelkezik, mint a fabrikett, de használata az előbbivel szemben sem költséghatékonynak nem tekinthető, sem pedig felhasználóbarátnak – a nagyfokú koszolás miatt.

2019. január 10. 7:37





EZT IS Ajánljuk
Intelligens légtisztítás
Gép- és anyagújdonságok
Intelligens légtisztítás
Tisztább lesz a lakásban a levegő és egészségesebb a környezet az új légtisztítókkal és légkondicionálókkal.


Konyhai újdonságok
Gép- és anyagújdonságok
Konyhai újdonságok
Az Electrolux vezető háztartási gépgyártó cég ismét kitett magáért, hiszen számtalan új fejlesztésű termékkel lepték el a piacot. Minden szinten megfelelnek a kor elvárásainak, hiszen takarékosak és környezetbarát technológiával működnek, nem beszélve dízájn újításokról.


Virágos hangulatú  tapéta- és  lakástextilkollekció
Gép- és anyagújdonságok
Virágos hangulatú tapéta- és lakástextilkollekció
A lakberendezés iránt rajongóknak talán nem szükséges bemutatni a John Derian márkát, mely 1989-ben kezdte meghódítani a világot.


Kirándulás egy városi szabadidőautóval: kipróbáltuk a Share Now szolgáltatást
Gép- és anyagújdonságok
Kirándulás egy városi szabadidőautóval: kipróbáltuk a Share Now szolgáltatást
Elsőként tette elérhetővé Magyarországon a hosszútávú carsharing szolgáltatást a SHARE NOW. Magánutakra, akár 1-2 hetes vakációkra is el lehet vinni az autókat, amelyek között mostantól a Peugeot 3008 is megtalálható. Kollégánknak nemrég lehetősége nyílt kipróbálni ezt a sokoldalú városi szabadidőautót.




A szakemberhiány ellenszere
Gép- és anyagújdonságok

A szakemberhiány ellenszere


Sportfavágók a Hungaroringen
Gép- és anyagújdonságok

Sportfavágók a Hungaroringen


Egyediség és praktikum a konyhában
Gép- és anyagújdonságok

Egyediség és praktikum a konyhában








Fizessen elő a magazinra!

Havonta megjelenő lakásfelújítással, átalakítással, építkezéssel, kertrendezéssel valamint számos egyedi barkács- és javítási ötlettel, tanáccsal szolgáló színes magazin.





ötletmozaik.hu © 2026

minden jog fenntartva




Hírek csináld magad
Otthon-bútor Kert-balkon Szerszám-anyag Gyerkőc
Gép- és anyagújdonságok Ötletek Építési bajnokság