hirdetés



Utak és tévutak a tökéletes kerthez

Gép- és anyagújdonságok

Utak és tévutak a tökéletes kerthez

Senki nem fog úgy hozzá egy ház építéséhez, hogy felhúz egy falat, mondván, ha nem jó ott, majd lebontjuk. A kertrendezést is az alapoknál kell kezdeni. Kevés, ha szép virágokat, vagy stílusos kerti bútort választunk.

A kert kialakításakor együtt kell működnünk a természettel, a hibás, átgondolatlan elképzelésekkel olyan dolgokba fektetünk pénzt és energiát, amelyek a természet törvényei miatt nem lehetnek működőképesek, a káros hatások pedig csak komoly befektetéssel – vagy egyáltalán nem – javíthatók.

Vízelvezetés

Az épületek egyik legnagyobb ellensége a víz, nagyon fontos tehát, hogy megfelelően irányítsuk és kezeljük azt a ház környékén. A csapadékot persze érdemes a kertünkben tartani, a növényeknek nagy szüksége van rá. Nem mindegy azonban, hogy hol jelentkezik a nedvesség.

A kerti vízelvezetés területén a legfontosabb feladat a megfelelő lejtés kialakítása, amivel a füves, szabad földes területek felé irányíthatjuk a csapadékot. Ha azonban csak ennyit teszünk, akkor nagyobb eső esetén túlzottan felázhat a talaj a burkolt terület széleinél, ezért célszerű vízelvezető rendszereket telepíteni – hangsúlyozzák az újHáz Centrum szakértői.

A vízelvezetést vagy egy pontba összefuttatva, összefolyóval vagy hosszúkás csatornákkal oldhatjuk meg. Utóbbi egyszerűbb megoldás, hisz itt nincs szükség az összefolyóknál elengedhetetlen négyirányú lejtés kialakítására, ráadásul gyorsabban is képesek a csapadék elvezetésére, ami a mostanában jellemző özönvízszerű esőknél nem mellékes. A csíkszerű folyókák esetén is nagyon fontos a körültekintő tervezés, hogy a víz valóban a szerkezetbe jusson.

A mini csatornarendszer a kert megfelelő részeire juttatja a vizet, emellett segít, hogy a burkolt területek épek, fagymentesek és tisztábbak maradjanak. Az okos megoldásból a felszínen tulajdonképpen csak a burkoló rácsozatok láthatóak, ezekből számos verzió közül választhatunk. Fontos kérdés, hogy egybeöntött, vagy külön csatornából és fedlapból álló típus mellett döntünk. Előbbi esetében biztosak lehetünk benne, hogy semmilyen behatás esetén nem mozdul el a fedőréteg és nem keletkezik fedetlen árkocska a kertben, utóbbi mellett viszont a – szükség esetén – könnyebb tisztíthatóság szól.

Fűre lépni? Minek!

Ha gondoskodtunk arról, hogy ne kelljen hatalmas pocsolyákat kerülgetni a kertünkben, jöhet a burkolt felületek kialakítása. Elsőként határozzuk meg a funkciók helyét – hol lesz a kerti étkező, esetleg kültéri kemence, medence, hol lépünk be a kapun, parkolunk és érjük el a házat. Ezeket a területeket kell burkolnunk és közlekedőkkel összekötnünk.

Az utaknak praktikus és dekoratív funkciója is van, de mindenképpen az első az, aminek a vonalvezetést meg kell határoznia. Ha nem a megfelelő helyen futnak, óhatatlanul lelépünk majd a fűre, az ágyásokra, amikor megszólal a bent felejtett telefon, vagy szükség lenne egy plusz pohárra a vendégeknek. Az eredmény? Kis, kopasz ösvények ott, ahol sűrű növényzetnek kellene lennie. Tönkreteszik az összképet, és arra emlékeztetnek, hogy nem gondolkodtunk előre…

A gyakran használt részeket összekötő utak legyen szilárd burkolatúak és a lehető legrövidebbek, a többi esetében jól működhetnek a gyeppel körülvett lépőkövek, kacskaringós formák is.

Törekedjünk rá, hogy a lehető legkevesebb ösvénnyel oldjuk meg a közlekedést – nem mutat jól, ha túl kicsi részekre szabdaljuk az utakkal a kertet. A térkövek elrendezésével nem csak a mozgást, a figyelmet is irányíthatjuk, kiemelhetünk például egy-egy különösen szép növénycsoportot.

Pontosan, szépet

A hosszú ideig hibátlanul szép kialakítás a tökéletes alapozással kezdődik, tömörített homok, kavicságy adja meg a stabilitást. A jó használhatósághoz legalább 60 centiméter szélességgel számoljunk, a burkolatnak pedig legalább 4% oldalesés kell, hogy ne álljon meg rajta a víz. Nagyon fontos a pontos kivitelezés, a kis mélyedésekben megálló tócsák miatt keletkezik legkönnyebben fagykár – hívják fel a figyelmet az újHáz Centrum szakértői. A kerti út burkolata legalább 2 centiméterrel a gyep szintje alatt legyen, így a széleken is könnyű lesz levágni a füvet anélkül, hogy a fűnyíró látná kárát. A szegélyek a növényeket is segítenek kordában tartani, de az út stabilitását is növelik, érdemes ezeket is használni.

A térkövek pedig lehetővé teszik, hogy a kertet a ház stílusához igazítsuk. Egy minimalista otthon előtt furcsán mutatna a legszebb mediterrán hangulatú, rusztikus burkolat is, egy divatos és minőségi beton térkő viszont még inkább kiemeli modern szépségét.

A választék szerencsére akkora, hogy minden ízléshez és épülethez találni illeszkedőt. A teljes harmónia érdekében az épített elemek stílusához igazodhatnak a telepített növények is. Mivel azonban itt fontos szerepe van a helyszín adottságainak, érdemes kertész szakemberrel is konzultálni.

 




hirdetés

EZT IS Ajánljuk
Ötletek
Szerszámtartó
Igencsak megunta Takács Dávid, hogy a kerti szerszámok össze-vissza vannak a ház falához támasztva, így készített számukra egy tartószerkezetet.


csináld magad
Kerítés zsalutéglából mediterrán mintára
Masszív, stabil és erős kerítésünk lesz, ha zsalutéglát használunk alapanyagnak. Van vele munka, de utána hosszú-hosszú ideig fog szolgálatot teljesíteni.


csináld magad
IKEA hack: kültéri bútor felújítása mozaikcsempével
Ha ráférne egy kis felújítás a kerti bútoraidra, még most vágj bele! Íme egy kis inspiráció hozzá.


Kert-balkon
Mindenes mobilsütő
Bármikor könnyedén a kertbe vihető, pillanatok alatt felállítható, majd sütögetés után pár perc alatt szétszedhető és elszállítható sütögetőt készített Záhony Péter Budapesten.











hirdetés





Fizessen elő a magazinra!

Havonta megjelenő lakásfelújítással, átalakítással, építkezéssel, kertrendezéssel valamint számos egyedi barkács- és javítási ötlettel, tanáccsal szolgáló színes magazin.





ötletmozaik.hu © 2024

minden jog fenntartva




Hírek csináld magad
Otthon-bútor Kert-balkon Szerszám-anyag Gyerkőc
Gép- és anyagújdonságok Ötletek Építési bajnokság