hirdetés



Juhász István a sportfavágás bajnoka

Gép- és anyagújdonságok

Juhász István a sportfavágás bajnoka

Izgalmas versenyen Juhász István nyerte a 2018-as STIHL Timbersports Magyar Nemzeti Bajnokságot.

Juhász István győzelmével a hatodik bajnoki címét szerezte meg. A későbbi nemzeti bajnokot a hat versenyszám közül csak Stock saw-ban és Spring boardban tudták megelőzni. Juhász István mögött Bozsó Zoltán és Hamvasi Ferenc szerzett még dobogós helyet. A mezőnyből kiemelkedett a mindössze 16 éves Strúbel Bence, aki édesapját, Strúbel József „Dedit” is megelőzte több versenyszámban. A hazai sportfavágás legjobbjai mellett díszvendégként versenybe szállt Martin Komarek, a csehek kiválósága is.

A bajnoki címért és a világbajnokságra való kvalifikációért folyó küzdelemben tizenhárom versenyző mérte össze erejét három fordulóban, hat versenyszámban. Az első fordulóban Underhand Chop-ban, Stock saw-ban és Standing Block Chop-ban legtöbb pontot elért nyolc sportfavágó jutott tovább a második fordulóba, ahol a Single buck és a Spring board kihívások vártak rájuk. A legjobb hat versenyző kvalifikálta magát a döntőbe, vagyis a harmadik fordulóba, ahol a Hot Saw, mint fő versenyszám várt rájuk. A végső helyezéseket a három fordulóban elért összpontszám határozta meg.

A versenyszámok közül a Spring board hozta a legnagyobb izgalmakat. Strúbel József „Dedi” mindössze három és fél másodperccel maradt el Martin Komarek idejétől, és ezt volt az egyik olyan versenyszám, ahol Juhász István nem az első helyen végzett. A Spring board során a cél egy körülbelül 2,75 méteres törzs csúcsára rögzített, huszonhét centiméter átmérőjű tuskó elvágása. Ezt a technikát eredetileg az észak-amerikai erdei munkások használták ahhoz, hogy az akár méteres magasságú gyökérzet fölé kerüljenek.

Juhász István győzelmével a hatodik bajnoki címét szerezte meg. – Jó érzés látni azt, ahogy fejlődik hazánkban ez a sport. Nagyon örülünk annak is, hogy a Pickup & 4×4 Fesztiválon egy szélesebb közönség is megismerkedhetett a sportfavágás rejtelmeivel. És bár még sokáig szeretném folytatni ezt a sportot, remek érzés nyomon követni a fiatalok megjelenését és fejlődését – mondta a magyar bajnok.

Ezen kívül mindenképp említést érdemel a 16 éves Strúbel Bence, az extrém sportfavágók legfiatalabbja, aki ezúttal is bizonyította, hogy nem véletlenül tartják a jövő reménységének. A Hot Sawban még kevés gyakorlattal rendelkező Bencét mindössze hét pont választotta el a harmadik helytől, végül ötödik lett. Eredményével kiérdemelte, hogy a 2018. október 18-20. közötti liverpooli STIHL Timbersports világbajnokságon tartalékként képviselje Magyarországot.

Összeállt a magyar sportfavágó vb-csapat is, akik egyénileg és közös edzéseken kezdenek el készülni az októberi, liverpooli világbajnokságra. Helyezésük alapján a nemzetünket Juhász István, Bozsó Zoltán, Hamvasi Ferenc és Strúbel József „Dedi” képviselik majd, Strúbel Bence tartalék lesz.
A 2018-as STIHL Timbersports Magyar Nemzeti Bajnokság eredménye:
1.    Juhász István 85 pont
2.    Bozsó Zoltán 63 pont
3.    Hamvasi Ferenc 59 pont
4.    Strúbel József 55 pont
5.    Strúbel Bence 52 pont
6.    Bakó András 49 pont
7.    Pankotai Zoltán 27 pont
8.    Freschli Krisztián 21 pont
9.    Ollé Péter 18 pont
10.    Rittlinger Róbert 14 pont
11.    Bakó Norbert 13 pont
12.    Andráska Zoltán 12 pont
13.    Szép Szabolcs 7 pont

A STIHL-ről
A STIHL mezőgazdasági, erdészeti és kerti gépek gyártásával, forgalmazásával és szervizelésével foglalkozik. A vállalatot 1926-ban alapították, máig 100%-ig családi kézben van, jelenleg több mint 160 országban képviselteti magát. A magyar leányvállalat, az Andreas STIHL Kft. 1991 óta van jelen Magyarországon, ma már 300 szakkereskedéssel és 140 szakszervizzel.
A vállalat a STIHL Timbersports nemzetközi fakitermelő versenysorozat névadó szponzora is.




hirdetés

EZT IS Ajánljuk
Kert-balkon
Idén is összecsapnak a világ legjobb favágói
November 3-án és 4-én visszatér a norvég olimpiai városba, Lillehammer-be a STIHL Timbersports Világbajnokság.  Szurkoljunk együtt a magyar csapatnak és az egyéniben is versenybe szálló Juhász Istvánnak!


Gép- és anyagújdonságok
Ismét magyar sportfavágó a dobogó tetején
Hatalmas érdeklődés övezte a STIHL TIMBERSPORTS International Competition kétnapos összecsapását, a Hungexpon megrendezett FeHoVa-n.


Gép- és anyagújdonságok
Extrém sportfavágó verseny a FeHoVán
Stihl Timbersports bemutatóval és versennyel népszerűsítik az erdőjárást az idei FeHoVá-n.


Ötletek
Sportfavágók a FeHoVán
A vadászati és horgászati érdekességek mellett sportfavágók versenyét is láthatjuk a FeHoVa kiállításon.




Gép- és anyagújdonságok

Sportfavágók a Hungaroringen







hirdetés





Fizessen elő a magazinra!

Havonta megjelenő lakásfelújítással, átalakítással, építkezéssel, kertrendezéssel valamint számos egyedi barkács- és javítási ötlettel, tanáccsal szolgáló színes magazin.





ötletmozaik.hu © 2024

minden jog fenntartva




Hírek csináld magad
Otthon-bútor Kert-balkon Szerszám-anyag Gyerkőc
Gép- és anyagújdonságok Ötletek Építési bajnokság