hirdetés
hirdetés



Variációk szélezetlen deszkára

Ötletek

Variációk szélezetlen deszkára

Egyre több helyen tűnnek fel szélezetlen akácdeszkából készült kerítések, kapuk, hiszen a rusztikus hatás mellett abban is biztosak lehetünk, hogy strapabíró és időtálló lesz a szerkezet.

Ebből az anyagból azonban más tárgyak is készülhetnek. A régi, elhasználódott, fenyő lécekből készült kapu cseréje során, mivel hosszú távra tervezett, szélezetlen akácdeszkát választott Szabó László (Cece), strapabírása és rusztikus formája miatt. A leeső darabok adták a következő lehetőséget, hogy a teraszon még hiányzó bútordarabokat pótolja, a nappaliba pedig faliórát készítsen.

A deszkákat gyalulás után az adott kapu mérethez összeválogatta, ami nem könnyű feladat a mindenfelé görbülő formák miatt. A méretre vágás után lecsiszolta, majd lefestette őket időtálló lazúrfestékkel. Mivel hobbi szinten fafaragással is foglalkozik, hogy különlegessé tegye a bejáratot, a családi címerrel, valamint a Kossuth-címerrel és Erdély címerével díszítette.

 

A kiskapuk is kaptak "extrákat", az egyikre az illetéktelenek elriasztására szolgáló felirat került (képünkön), a másik postaládát és újságtartót kapott, a maradék deszkákból.

A leeső darabok kapóra jöttek, hogy a teraszra négy széket és egy asztalt összeállítson. Egy átlagos támlás székről vett méretek alapján leszabta az első mintadarab alkatrészeit, majd, mivel jónak bizonyultak, azokat használta sablonként a másik három ülőalkalmatossághoz. Egyszerűségre és a stabilitásra törekedett, ezért facsavarokkal rögzítette az elemeket. Az asztal is a klasszikus felépítésű, négyzet alakú keretre szerelt lábakkal, belső fém rögzítő idomokkal, a fedőlap deszkái pedig a keresztlécekre vannak alulról felcsavarozva. A székeket faragással díszítette.

Anyagszükséglet

- szélezetlen akácdeszka, facsavarok, Bondex lazúrfesték

Szerszámszükséglet

- kézi- és körfűrész, gyalu, csiszológép, véső, fúrócsavarozó, Dremel kézimaró

 

 

2018. szeptember 25. 18:32




hirdetés

EZT IS Ajánljuk
Kerti játszótér kicsiknek és nagyoknak
Gyerkőc
Kerti játszótér kicsiknek és nagyoknak
Gyermekeik születése óta gondolkodott Veres Péter és felesége Gödön, hogy hová helyezzék a hintát a kerten belül.


Kreatív DIY projektek maradék fából
Ötletek
Kreatív DIY projektek maradék fából
A barkácsolás során gyakran megmaradnak lécek, fadarabok. Egy kis kreativitással azonban ezeknek is hasznát vehetjük. A nagyobbakból lehet akár cipőpolc, a kisebbekből pedig különféle dekoráció. A következő videóban néhány hasznos ötletet mutatunk!


Költséghatékony otthonfelújítás: megvalósítható barkácsprojektek
Ötletek
Költséghatékony otthonfelújítás: megvalósítható barkácsprojektek
A házfelújítós műsorok egyik csapdája, hogy egy renoválást az elejétől a végéig besűrítik egyetlen órába. Ha ezt te otthon nem is tudod kivitelezni, a jó hír az, hogy vannak egyszerű tippjeink, hogy költséghatékonyan megújítsd otthonod.


Rusztikus kerti csap
Kert-balkon
Rusztikus kerti csap
Akácfa alapanyagból készítette négynapi munkával ezt a kerti csapot Abdai Csaba Kaposváron.






Deszkakerítés másképp
csináld magad

Deszkakerítés másképp


Amikor az extrémsportolók szerelembe esnek
Gép- és anyagújdonságok

Amikor az extrémsportolók szerelembe esnek








Fizessen elő a magazinra!

Havonta megjelenő lakásfelújítással, átalakítással, építkezéssel, kertrendezéssel valamint számos egyedi barkács- és javítási ötlettel, tanáccsal szolgáló színes magazin.





ötletmozaik.hu © 2026

minden jog fenntartva




Hírek csináld magad
Otthon-bútor Kert-balkon Szerszám-anyag Gyerkőc
Gép- és anyagújdonságok Ötletek Építési bajnokság