Könnyebben jön a CSOK jövőre

Ötletek

Könnyebben jön a CSOK jövőre

Többek számára válik elérhetővé a Családok Otthonteremtési Kedvezménye (CSOK) a módosítások révén. A könnyítés azonban kockázatot is hordoz.

Az ingatlanosok alacsony, a bankok egyelőre mérsékelt érdeklődésről számolnak be a CSOK-kal kapcsolatban, elsősorban az egyelőre még kevés új lakás miatt. Jövőre azért is élénkülhet az érdeklődés, mert a nagy volumennel beinduló újlakás-építés révén a támogatás eléréséhez megfelelő ingatlanok tömege kerülhet piacra. A több beruházás nem csak kedvezőbb árakat hozhat a vásárlóknak, de azért is növelheti a költözési kedvet, mert ha több helyen épülnek társasházak, a megszokott környékről sem kell elköltöznie a családnak a továbblépéshez.

A CSOK-ot szabályozó kormányrendelet elfogadása óta már többször változott, egy nagyobb „könnyítési csomagról” ez év szeptemberében született döntés. Ezek többsége a megjelenés napjától hatályba lépett, 2017. január 1-től érvénybe lépő változás szerint a családi otthonteremtési kedvezmény a kérelem benyújtásakor az épület készültségi fokának megfelelő, az építési költségvetésből még fennmaradó bekerülési költségre igényelhető. Lássuk, mikre érdemes figyelni jövőre!

Az új szabály szerint tervezőasztalról értékesített ingatlanokra is igényelhető a CSOK, már az ingatlan használatba vétele előtt. Igaz, a folyósítás csak a használatbavételi engedély megszerzését követően történhet. Bár sokan örülnek ennek a változtatásnak, az egyik legnagyobb ingatlanközvetítő szakemberei szerint ez az intézkedés csak akkor lesz pozitív hatású, ha a CSOK-ot az építkezés folyamata alatt – akár szakaszosan is, de – kiutalják az ingatlanfejlesztőnek. Azaz nem lesz különbség a fizetés teljesítésében a készpénzes és a hiteles, illetve a CSOK-os vevők között. A támogatás megítélése és folyósítása közötti átmeneti időszak áthidalásában mások szerint a bankok ajánlatai juthatnak fontos szerephez, vagy a kivitelezőknek kell sokkal rugalmasabb fizetési feltétekkel készülnie. A módosítás kizárja a rokoni szálakat az építtető és az építő között: az új lakás építéséhez igényelhető CSOK-ra és adóvisszatérítési támogatásra támogatási szerződés abban az esetben köthető, ha az igénylő az építési tevékenységet végző gazdálkodó szervezetben nem rendelkezik tulajdonnal, valamint a gazdálkodó szervezet tulajdonosa az igénylőnek nem közeli hozzátartozója vagy élettársa.

A CSOK-os könnyítések életbe lépése miatt jó eséllyel még több fejlesztés indulhat, ami kockázatot is jelent. A meglévőnél is tovább nőhet az érdeklődés az újépítésű lakások iránt, ráadásul mivel 2017. január 1-től a korábbiakkal ellentétben a már megfizetett bekerülési költségre nem, csak a kérelem benyújtásakor az épület készültségi fokának megfelelő, az építési költségvetésből még fennmaradó bekerülési költségre igényelhető a támogatás, érdemes lesz az építés minél korábbi szakaszában lecsapni az új lakásokra. Mindez piaci szakértők szerint együtt járhat azzal is, hogy „szerencselovagok”, tapasztalat nélküli, kevéssé hozzáértő fejlesztők jelennek meg a piacon. A vásárlóknak ezért különösen érdemes utánanéznie a beruházónak, akitől csak tervrajzon létező lakást kívánnak venni – hívják fel a figyelmet az újHÁZ Centrum szakértői.

Sok probléma volt korábban abból, hogy osztatlan közös tulajdonban álló lakások építésekor a CSOK folyósításával meg kellett várni, míg az ingatlan társasházzá alakul. A könnyítéssel a bank már az építés alatt megállapíthatja a jogosultságot, így nem kell várni a támogatás folyósításával. Emellett az osztatlan közös tulajdonban álló telkeken épülő lakásokra is igénybe lehet majd venni a CSOK-ot, ehhez elég lesz egy használati megosztási megállapodás. Ez például az osztatlan közös tulajdonon ikerházat építőknek jelent segítséget.

Változások történtek az igényléskor figyelembe vehető gyermekekkel kapcsolatban is. Az új szabály szerint 25 éves korig, a magzatot pedig már 12 hetes korától figyelembe lehet venni (a korábbi 24 helyett) az igénylésnél. Ha egy gyermek mindkét szülőjét elveszíti, ezentúl a gyámja is igényelheti a CSOK-ot, ha a gyámság már legalább egy éve fennáll. Fontos változás, hogy az igénylő esetleges elhalálozása esetén egyenes ági rokona, házastársa, élettársa is tulajdonjogot szerezhet a CSOK-os ingatlanon anélkül, hogy vissza kellene fizetnie a támogatást.

A könnyítések révén azok is igénybe vehetik a támogatást, akik szolgálati lakásban élnek. Korábban a kedvezmény feltétele volt, hogy a kedvezményezett a lakásban lakjon, így például a fegyveres testületek tagjai vagy a családos lelkészek eleve kiestek a jogosultak köréből. Mostantól arra az időszakra, amíg szolgálati lakásban lakik valaki, nem vonatkozik majd rá a bentlakási kötelezettség.

2016. december 1. 10:12





EZT IS Ajánljuk
Nincs többé kiszáradt növény
Szerszám-anyag
Nincs többé kiszáradt növény
Forradalmi újdonság az otthoni növényápolásban. Nyaralni megy? Bízza növényeit a VízŐrre!


Pánik helyett energetikai felújítás - akár télen is
Ötletek
Pánik helyett energetikai felújítás - akár télen is
Idén szinte minden család arra kényszerül, hogy átgondolja a háztartása energiafelhasználását. A Wavin szerint a növekvő árak és a bizonytalan gazdasági helyzet miatt 2023 az építkezés helyett az energetikai felújításokról szólhat.


3+1 fontos tanács, hogy ne szálljanak el az építkezés költségei
Ötletek
3+1 fontos tanács, hogy ne szálljanak el az építkezés költségei
A 2021. januártól életbe lépő változások számos építtetőt elbizonytalanítanak. Az új rendelkezések hatására többen is attól tartanak, hogy a "közel nulla energiaigényű" ingatlanok kritériumainak megfeleléséhez a korábbiakhoz képest alapvetően más és sokkal drágább házat kell felhúznia. Ez azonban távolról sincs így.


Hosszútávon rosszabb helyzetbe kerülhetnek az elektromos árammal és gázzal fűtők
Hírek
Hosszútávon rosszabb helyzetbe kerülhetnek az elektromos árammal és gázzal fűtők
Átfogó szemléletformálásra van szükség a lakosság körében az energiahatékonyságot illetően, hiába szólnak érvek ugyanis az elektromos és gázfűtés mellett, hosszú távon valójában mindkettő komoly anyagi terhet róhat a családokra.




Van új a hó alatt
Kert-balkon

Van új a hó alatt












Fizessen elő a magazinra!

Havonta megjelenő lakásfelújítással, átalakítással, építkezéssel, kertrendezéssel valamint számos egyedi barkács- és javítási ötlettel, tanáccsal szolgáló színes magazin.





ötletmozaik.hu © 2025

minden jog fenntartva




Hírek csináld magad
Otthon-bútor Kert-balkon Szerszám-anyag Gyerkőc
Gép- és anyagújdonságok Ötletek Építési bajnokság