hirdetés



Különleges könyvtámasz: egy egész világ van benne

Ötletek

Különleges könyvtámasz: egy egész világ van benne

Nagyon szeret apró világokat teremteni Berényi Orsolya Gyálon. Külföldi honlapokon látott készen kapható változatokat, és annyira megtetszett neki, hogy rögtön nekiállt saját kezűleg készíteni egyet. Különben már több tegolát, diorámát készített.

A könyvtámasz alapja 7 mm vastagságú falapokból áll, amelyeket összecsavarozott. A bal oldalát 1,5 cm vastag kartonlappal toldotta meg, ebben vezette el a LED-es fényfüzért, illetve vágta ki az ablakokat. A homlokfal is ebből készült. A jobb oldal a végén lett csak felrögzítve, hogy szabadon hozzá lehessen férni mindenhez. Legelőször hátul, a boltív alatti utcarészt kellett elkészíteni, majd felette a gangot, a bal oldalát, a lépcsőt, ezután lehetett a hátsó részt lezárni a külön már elkészített szemközti fallal. A világítás hátulról indul, a könyvtámasz hátoldalán van a kapcsoló, végigmegy a gangon, majd az ablakokon, keresztbe az út felett lámpafüzért imitálva és egy fali lámpában ér véget. A legutolsó mozzanat a tető elkészítése volt, a cserepeket Orsolya hullámkartonnal imitálta.

Anyagszükséglet

A könyvtámasz váza falap és vastag karton. A téglák, az út, a lépcsők, virágkaspók, párkányok levegőn száradó gyurmából, a spaletták saslikpálcikákból készültek. Az ablakok, ajtók megjelenítéséhez megmaradt tegolás rizspapírokat használt fel. A falakat struktúrapasztával alapozta, majd akrilfestékkel festette. Felhasznált még mohapasztát, műnövényeket, szórókavicsot, ragasztóanyagokat és néhány korábban vásárolt apróságot is, mint pl. az erkély korlátja, a pad vagy az utcatábla. Orsolya kedvence a csatorna, ezt szívószálból készítette.

Műhelytitkok

A munka sok összpontosítást igényelt, mivel nem volt mindegy, mit milyen sorrendben készít el, mikor tesz a végleges helyére. Közben rengetegszer kellett helyükre próbálnia a darabokat, hogy pontosan illeszkedjenek majd a végén. És persze a méretek, minden apró, nehezen kézbe fogható. A gyurmából készült tartozékoknál ezen kívül ki kellett várni a száradási időt és számolni kellett azzal is, hogy száradás közben kissé zsugorodik is. 

1. Az ember a könyvespolc szemlélése közben kicsit meglepődik, hogy miként is kerülhetett oda egy óvárosi utcácska.

mini1.jpg

2. A bal oldal azért vastagabb, mert Orsolya ebbe rejtette a LED-es fényfűzért.

mini2.jpg

3. A jobb oldal ugyanolyan aprólékos gondossággal van kialakítva és festve.

mini3.jpg

4. Az út, a lépcső és valamennyi tégla levegőn száradó gyurmából készült.

mini4.jpg

5. Az ajtót körülfutó borostyán máshonnan került oda, és második virágkorát éli. 

mini5.jpg

6. Orsolya a salétromos falakat struktúrapasztával mintázta, majd akrillal festette le.

mini6.jpg

7. Az ember azt hiheti, a budai vár egyik belső udvarán jár egy téli délutánon.

mini7.jpg

8. A kidolgozottság még nappali fényben sem vall szégyent, már-már tökéletesen élethű.

mini8.jpg

2024. január 8. 6:10





EZT IS Ajánljuk
Bowden helyett lánc
Ötletek
Bowden helyett lánc
Sok gondja volt a rotációs kapa kuplungbehúzó bowdenjével Fogl Gyulának Almásfüzitőn. Ha sodrottat használt, akkor kiszőrösödött és elszakadt. Ha pedig huzalból készültet, akkor megnyúlt, és gyakran kellett állítani.


Ládaszék horgászáshoz
Ötletek
Ládaszék horgászáshoz
Egyedi kialakítású, ülőkének is alkalmas horgász- és versenyládát készített fából Huszti Róbert Mátészalkán.


Lakásfelújítás olcsón: 4 tipp, amivel hatalmas változást érhetsz el otthon
Ötletek
Lakásfelújítás olcsón: 4 tipp, amivel hatalmas változást érhetsz el otthon
A házfelújítós műsorok egyik csapdája, hogy a teljes renoválást az elejétől a végéig belesűrítik egyetlen órába. Ezt ennyi idő alatt senki nem tudja utánuk csinálni, de vannak egyszerű tippjeink, amelyekkel költséghatékonyan újíthatod fel otthonodat!


Manólak a cserépben
Ötletek
Manólak a cserépben
Ha van manócska a környékünkön, alighanem szívesen beköltözik ebbe a virágcserépbe épített házba.
















Fizessen elő a magazinra!

Havonta megjelenő lakásfelújítással, átalakítással, építkezéssel, kertrendezéssel valamint számos egyedi barkács- és javítási ötlettel, tanáccsal szolgáló színes magazin.





ötletmozaik.hu © 2026

minden jog fenntartva




Hírek csináld magad
Otthon-bútor Kert-balkon Szerszám-anyag Gyerkőc
Gép- és anyagújdonságok Ötletek Építési bajnokság