hirdetés
hirdetés



Erős évet zárt a Poli-Farbe

Hírek

Erős évet zárt a Poli-Farbe

Jó évet zárt tavaly a Poli-Farbe, a festékipari cég a pandémiával terhelt 2020-as évben közel 10 százalékkal növelte árbevételét, nyeresége pedig a másfélszeresére szökött fel. Az eredményeket nagyban befolyásolták a lengyel többségi tulajdonossal, a Śnieżka Csoporttal való együttműködésből fakadó előnyök, valamint a járvány alatt tapasztalt „felújítási boom”.

Erősödés a járvány alatt

Erős évet zárt tavaly a Poli-Farbe, a Śnieżka Csoport magyarországi tagvállalata. A festékipari társaság gazdasági eredményein nagyot lendített a többségi tulajdonos lengyel Śnieżka Csoporttal való együttműködés, a szinergiák kiaknázása, de emellett az is, hogy az egész régióban rendkívüli kereslet mutatkozott a koronavírus-járvány alatt a lakásfelújításhoz kapcsolódó termékekre.

A Poli-Farbe összes árbevétele 2020-ban 9,5 százalékkal nőtt, 14,51 milliárd forint volt az előző évi 13,25 milliárd forinttal szemben, üzemi és adózott profitja pedig egyaránt több mint két és félszeresére ugrott: az üzemi eredmény 2,476 milliárd forintra emelkedett az egy évvel korábbi 966 millió forintról, az adózott profit pedig 2,287 milliárd forint volt 2020-ban az előző évi 883 millió forint után. A magyar vállalat tavaly közel 20 százalékát adta többségi tulajdonosa, a lengyel Śnieżka Csoport összesen 821,3 millió zlotyt elérő árbevételének.

A vállalat gazdasági eredményeit az egyszeri „Covid-hatás” mellett támogatta az is, hogy a Śnieżka Csoporttal 2019-ben kezdődött együttműködésnek köszönhetően optimalizálta beszerzéseit, hatékonyabbá tette gyártási és logisztikai tevékenységét, emellett nagy hangsúlyt helyezett a Poli-Farbe név magyar piacon való elismertségének fenntartására.

Szabó Antal, a bócsai festékgyár ügyvezetője a 2020-as évet értékelve elmondta, hogy a második negyedévben soha nem tapasztalt „felújítási boom” kezdődött, ami ezután egészen nyár végéig kitartott, ugrásszerűen megnőtt a kereslet a felújítási, karbantartási, építési anyagok iránt, de ugyanezt tapasztalták a dekorációs termékeknél is. „Úgy tűnt, mindenki felújít, barkácsol vagy kertet rendez, akit a járvány miatti korlátozások otthonmaradásra kényszerítettek” – fogalmazott. Megjegyezte, hogy a vásárlók a piackutatók adatai szerint ekkor is azokat a márkákat keresték, amelyekhez a legnagyobb bizalom fűzte őket, így a Poli-Farbe árbevétel-növekedésében fontos momentum volt termékei ismertsége, a márka megbízhatósága. Ugyanezen folyamatok jellemezték a lengyel és az ukrán piacot is.

Szabo_Antal_es_Piotr_Mikrut.JPG

Sokan előrehozták a felújítást

A társaság tapasztalatai szerint sokan előre hozták tavaly a lakásfelújítást, amiben annak is szerepe lehetett, hogy számos háztartás a korábban utazásra szánt összegeket a Covid miatti bezártság idején inkább szűkebb környezete, lakása, háza, nyaralója renoválására, szépítésére fordította.

A világjárvány nem változtatott azon a több éve megfigyelhető trenden, hogy a vásárlók a prémiumkategóriás és a közép árkategóriás termékeket részesítik előnyben, vagyis egyre inkább a minőség felé fordulnak.

Az ügyvezető kitért arra, hogy tavaly telephelyi épületfelújításokra, korszerűsítésekere a cég jelentős összegeket fordított, többek között megépült egy alkalmazás technikai tesztekhez, képzésekhez használható helyiség. A telephelyi fejlesztések tortájából a legnagyobb szeletet természetesen az új termelést támogató eszközök, festéküzemi gépek üzembe helyezése alkotja, amelyek a termelési hatékonyságot hivatottak növelni, például egyik gyártócsarnokuk pontforrását modernizálták. Ezen felül irodai, informatikai eszközök beszerzése, a géppark részleges megújítására is szántak az erőforrásokból. Idén júniusban korszerűsítették logisztikai szolgáltatásukat, növelték a rendelési minimumok értékét, és jelenleg is dolgoznak egy online rendszer bevezetésén, amelynek segítségével üzleti partnereik valós időben követhetik nyomon rendeléseik aktuális állapotát.

Eros_evet_zart_a_Poli_Farbe_1.jpg

Színtrendek - 2021: előtérben a természet

A falfestékek funkciójánál fogva a vásárlókat nemcsak azok beltartalma vagy extra „szolgáltatásai” (mosható és dörzsölhető, kiváló, egyrétegű fedőképesség stb.) foglalkoztatja, de rendkívül fontos az is, hogy az elérhető színek között megtalálják az aktuális trendeknek megfelelő árnyalatokat.

A lakberendezésben 2021-ben előtérbe kerültek a természetet idéző színek és minták, ez a „festékdivatra” is rányomja a bélyegét: a harsány színek nagy felületen való használatát felváltották a lágy pasztell és teltebb meleg színek. A trendszínek meglepően széles skálán mozognak, így a bézs és barna számos árnyalata, a kék, a zöld, az okkersárga vagy a terrakotta vörösessége egyaránt divatos a falakon.

2021. július 7. 6:10




hirdetés

EZT IS Ajánljuk
Tetőszigetelés felújítása s. k.
Szerszám-anyag
Tetőszigetelés felújítása s. k.
Itt van az ősz, még érdemes végiggondolni, hol a legnagyobb a hőveszteség: az ablakokon, netán a mennyezeten? Érdemes még a hideg időszak beállta előtt elkészíteni tetőnk hőszigetelését. Cikkünkben ehhez adunk néhány gyakorlati tanácsot.


Trilak: a számok is jól festenek!
Gép- és anyagújdonságok
Trilak: a számok is jól festenek!
A Trilak, Magyarország piacvezető festékgyártó és -forgalmazó vállalata 12%-os forgalomnövekedéssel és 40%-kal magasabb profittal zárta a tavalyi évet.


Így varázsoljuk újjá konyhánkat!
Otthon-bútor
Így varázsoljuk újjá konyhánkat!
A konyha felújítására egy vagyont is rákölthetünk, de némi odafigyeléssel és persze némi munkával teljesen elfogadható árért is megoldható. Mi itt most ez utóbbi változatra mutatunk be egy példát, amely ötletet adhat saját konyhánk felújításához. Indulhat a munka!


Újragondolt szekrények
Ötletek
Újragondolt szekrények
Divatjamúltnak és sötétnek találta ezt a szekrénysort Buha Mónika Szegeden, és mivel világosítani szerette volna a tetőtéri szobákat, átalakította.
















Fizessen elő a magazinra!

Havonta megjelenő lakásfelújítással, átalakítással, építkezéssel, kertrendezéssel valamint számos egyedi barkács- és javítási ötlettel, tanáccsal szolgáló színes magazin.





ötletmozaik.hu © 2026

minden jog fenntartva




Hírek csináld magad
Otthon-bútor Kert-balkon Szerszám-anyag Gyerkőc
Gép- és anyagújdonságok Ötletek Építési bajnokság