Hogyan óvjuk meg kőburkolatainkat?

Szerszám-anyag

Hogyan óvjuk meg kőburkolatainkat?

Épületeink, kerítéseink, lábazati szerkezeteink egyik legszebb díszítő eleme tud lenni egy szépen elkészített kőburkolat. A burkolatok megvásárlása és elkészítése is komoly anyagi teherrel jár, ezért fontos hogy minél hosszabb távon óvjuk meg állapotát a különböző környezeti behatásoktól.

Láthatatlan védelem a csapadék, kosz, fagy okozta károk ellen

Az évek múlásával a környezeti terhelés miatt a kövek elkoszolódhatnak és felületükön fagyási károk jelentkezhetnek, később ezek a hibák komoly esztétikai elváltozásokhoz vezethetnek, kijavításuk pedig sok pénzbe kerülhet. A köveken, főleg természetes köveken, ezek a jelenségek annál hamarabb jelentkeznek, minél nyitottabb az adott kőfajta szerkezete. A felületen lerakódott kosz az érkező csapadékkal a nyitott pólusokon keresztül a kő szerkezetébe hatol, majd ott lerakódik. Ezzel a folyamattal könnyen elváltozik a kő színe és akár néhány hónap alatt is elkoszolódhat, függően a környezeti terheléstől. A bejutó nedvesség nem csak a lekoszolódást segíti elő, hanem a téli időszakban a kő szerkezetét is roncsolja, mégpedig azzal, hogy a szerkezetbe érkezve 0 fok alatt megfagy, ennek következtében térfogata 10%-kal növekszik, és azokban a pórusokban, ahova bejutott, szétfeszíti a körülötte lévő szerkezetet. Ezt a jelenséget nagyban befolyásolja a szmog-, por- és szélterhelés, csapadék, környezeti fekvés, páratartalom, valamint a kő típusa által meghatározott szerkezet. A nyitott pórusú természetes mészkő, pl. a horvát vagy brazil mészkő, vágott tégla szerkezete miatt nagyobb veszélynek van kitéve, mint a műkő.

Hogyan óvjuk meg tartósan e felületek szépségét?

Lényeges, hogy a fent felsoroltaktól, vagyis a környezeti ártalmaktól tartsuk távol a felületeket – impregnáljuk őket. Mivel nem szeretnénk komolyabban megváltoztatni sem a megjelenést vagy struktúrát, sem a színt, ezért olyan kővédőszer alkalmazása javasolt, amelyet éppen erre a speciális feladatra fejlesztettek ki. Fontos, hogy a termékekben megfelelő mennyiségű és minőségű szilikon vegyület legyen megtalálható. A szilikon tartalmú termékek működésének köszönhetően a nedvesség a felületbe egyáltalán nem tud beszivárogni, nagy cseppekben összeállva távozik a kő felszínéről, továbbá ennek a vegyületnek köszönhetően a felület maga portaszítóvá válik. Ezért pl. egyes vízhígítású termékek jól alkalmazhatóak beltéri felületeken is. A szilikon termékekre általánosan jellemző, hogy UV sugárzás hatására roncsolódnak, szerkezetük felbomlik, és az impregnáló anyag minőségének megfelelően idővel eltűnnek a felületekről. Fontos, hogy az impregnáló termékek járó (kopásnak kitett) felületekre egyáltalán nem javasoltak. Ezért a felületek állagmegóvását a termék típusától függően 2-5 évente szükséges megismételni. Jó minőségű gyártmány esetében ez az idő inkább több mint, kevesebb.

A Mapei Kft. több mint egy évtizede foglalkozik természetes és műkövek impregnáló anyagainak fejlesztésével és gyártásával. Ez az időszak alatt a cég a kor kihívásainak megfelelően és a vegyipari fejlődésnek köszönhetően újabb és újabb termékeket kínált a piac számára.

Az egyik leghosszabb múlttal rendelkező termékünk az Antipluviol általános felhasználású impregnálószer.

Az Antipluviol W termékünk vízhígítású szilikon gyantát tartalmazó impregnálószer, amely meghagyja az alapfelület természetes színét. Kifejezetten ajánljuk pl. olyan felületekre, amelyek könnyen felveszik a nedvességet és jó beszívó hatással rendelkeznek. Ezt a terméket akár beltéri felhasználásra is javasoljuk, hiszen a felhasználás közben és a felhasználást követően sem érezhető szúrós oldószerszag. Az élettartama a felhasználástól függően maximum 3-4 év.

Az Antipluviol S termékünket kevésbé nedvszívó felületekre ajánljuk, amelyeknél az impregnálásra használandó termékek is nehezen tudnak beszivárogni a szerkezetbe, viszont az oldószeres hígításnak köszönhetően mélyebben tudnak bejutni a felületbe. Ilyen felületek pl. a műkő vagy a beton. Az Antipluviol S terméket használva a kövezet színe megélénkül, egyes esetekben picit el is sötétülhet, olyan benyomást keltve, mintha éppen megázott volna. A mélyen beszivárgott anyagnak köszönhetően ebben az esetben a termék tartóssága akár 4-5 év is lehet, mivel a szerkezetek mélyén az UV sugarak kevésbé érik el a szilikonvegyületet.

Hőszigetelné lábazatát és kőburkolattal szeretné ellátni? A tartós megoldásért forduljon bizalommal szaktanácsadónkhoz a 06-40-462-734-es számon vagy írjon a marketing@mapei.hu e-mail címre.

És az épület hosszú évekig szép marad!

További információt a termékről ittolvashat.

2011. december 6. 15:52





EZT IS Ajánljuk
Így dobd fel az unalmas komódot
csináld magad
Így dobd fel az unalmas komódot
Ha nincs olyan bútordarab az áruházak kínálatában, amilyent szeretnénk, készítsük el magunk! Egy komód létrejöttének története következik.


Térelválasztó tálalószekrény
Otthon-bútor
Térelválasztó tálalószekrény
Univerzális, többfunkciós bútordarabot ajánlunk most olvasóinknak. Megépíthetjük úgy, hogy mindkét oldal felől nyitott polc, hátfallal rendelkező polc vagy hátfallal rendelkező tálalószekrény legyen ajtóval. Hasznos bútordarab lehet a konyhánkban és nappalinkban is!


Barkácsolók mesterfegyvere: hogyan válasszunk akkumulátoros fúró-csavarozót?
Hírek
Barkácsolók mesterfegyvere: hogyan válasszunk akkumulátoros fúró-csavarozót?
Az akkumulátoros fúró-csavarozók mind a szakemberek, mind a hobbi barkácsolók nélkülözhetetlen segítője, de elmondhatjuk, hogy ma már szinte minden háztartásban megtaláljuk. Szinte minden háztartásban időnként akad fúrni való, például amikor egy képet vagy polcot szeretnénk feltenni. Sőt, a csavarozás funkció is jól jön bútorok összeszerelésénél. Csupán ár vagy márkanév alapján dönteni nem jó irány, ha egy valóban jól teljesító darabot szeretnénk. Ez derült ki a Tudatos Vásárlók Egyesületének legfrissebb vonatkozó terméktesztjéből.


Hűsölő négylábúaknak kánikula ellen
Kert-balkon
Hűsölő négylábúaknak kánikula ellen
Essen egy kis szó az emberek kényelme után az állatok kényelméről is – gondolta Parti Éva olvasónk Veresegyházán, és viszonylag kis kertjében egyetlen nap alatt megépítette hőséget nehezen tűrő kutyájának ezt az egyszerű, de funkcionális hűsölőhelyet.
















Fizessen elő a magazinra!

Havonta megjelenő lakásfelújítással, átalakítással, építkezéssel, kertrendezéssel valamint számos egyedi barkács- és javítási ötlettel, tanáccsal szolgáló színes magazin.





ötletmozaik.hu © 2025

minden jog fenntartva




Hírek csináld magad
Otthon-bútor Kert-balkon Szerszám-anyag Gyerkőc
Gép- és anyagújdonságok Ötletek Építési bajnokság