hirdetés
hirdetés



Az év színe 2019.

Otthon-bútor

Az év színe 2019.

A Dulux festékmárka gyártója, az AkzoNobel immár 16. éve dolgozza ki az adott évre jellemző új színpalettákat, trendeket és jelöli ki az év színét. A nemzetközi szakemberekből álló formatervező és színszakértő csapat választása idén a “Fűszeres Nektár” elnevezésű sokoldalú, természetközeli árnyalatra esett.

Az otthonunkban használt színválasztást nagyban befolyásolja a hangulatunk. Az elmúlt év globális eseményei arra késztettek sokunkat, hogy bezárjuk az ajtónkat, kicsit visszavonuljunk, elmeneküljünk a külvilág zajától. Idén viszont úgy érezzük, készen állunk arra, hogy ismét kitárjuk ablakunkat az ismeretlen felé. Legalábbis a trendkutatások azt támasztják alá, hogy az emberek a világ minden táján tele energiával, optimizmussal és új célokkal néznek a jövőbe. Vágyunk arra, hogy elérjük egymást, együttműködjünk, hogy változtassunk, a dolgokat jobbá tegyük. Ez a változás bármiben testet ölthet; felvonulunk a nők jogaiért, műanyagot halászunk az óceánból, vagy egyszerűen csak kedvesebbek vagyunk a szomszédokkal. Az emberek készek megragadni a pillanatot.

Most jött el az ideje a gondolkodásnak, hogy merjünk álmodni, szeretni és cselekedni - erre van szükségünk. És ezt lakásunk falai is tükrözhetik. Az alábbiakban bemutatott nappalik, hálók, gyerekszobák és konyhák példák arra, hogyan alakíthatjuk hangulatunkhoz élettereinket.

 

A Colour FuturesTM 2019 központi gondolata: Engedd be a fényt!

 

Energikusak vagyunk és készen állunk cselekedni. Olyan tereket hozunk létre, amelyek tükrözik az ébredést és magukban hordoznak egy új, pozitív szellemiségét. Olyan otthonokat teremtünk, ahol gondolatainkat és álmainkat cselekedetekké alakíthatjuk, ahova meghívhatunk másokat, ahova BEENGEDJÜK A FÉNYT!

Az Év Színe színpaletták

Az AkzoNobel színszakértői a 2019-es év színét több különböző palettán keresztül mutatják be, melyek mindegyike tartalmazza a Fűszeres Nektár aranyló árnyalatot. A négy Colour FuturesTM 2019 színpaletta használatával célokkal és lehetőségekkel teli otthonokat teremthetünk. Friss, energikus felületeket hozhatunk létre a Fűszeres Nektár sokoldalú színével, melyet a méz változatos árnyalatai és figyelemre méltó tulajdonságai ihlették - természetes, időtlen és maradandó, oltalmazó, megújuló és gyógyító.

A világ minden tájáról érkező trendelőrejelzések szerint egyre inkább felértékelődik az anyag és a színárnyalat szerepe, látva annak egyre hangsúlyosabb használatát a divatban, az építészetben és a design területén.

 

Meleg semleges színek (A gondolatok tere)

Lágy pasztellek (Az álmok tere)

Intenzív pigmentek (A szeretet tere)

Merészen ragyogóak (A cselekvés tere)

A telhes paletta pálcákon, vagy aki jobban átlátja úgy, annak négyzetek formájában:

A Dulux Év Színe 2019

 

A Fűszeres Nektár árnyalat meleg, borostyánszín tónusú, amely tökéletesen megragadja az „Engedd be a fényt!” koncepciót. Megnyugtató, barátságos vagy akár energetizáló hangulata is lehet, attól függően, hogy milyen színpalettával párosítjuk, milyen fényviszonyok és berendezési tárgyak veszik körbe. Igazán sokoldalú és kortárs, a Dulux Év Színe 2019 jól kiegészíti az élet és a belső terek stílusának széles skáláját, és ideális választás az optimizmus új érzésének tükrözésére.

Nemzetközi, független szakértelem

Az AkzoNobel Globális Esztétikai Központja minden évben összehív egy, a design legkülönbözőbb területeiről érkező nemzetközi szakértőkből és trendfigyelőkből álló csapatot. Együtt vitatják meg, melyek lesznek a következő év fő globális társadalmi és dizájntrendjei, amelyek a fogyasztók szín- és lakberendezési választásait befolyásolni fogják. Ez a folyamat lehetővé teszi számukra a következő év trendjeinek, és azon

belül egy domináns, átívelő hatásnak az azonosítását. Végül meghatározzák a trendekhez kötődő legfontosabb színeket, melyeket otthonainkban is felhasználhatunk különböző hangulatok eléréséhez.

További információk és bővebb leírás a www.dulux.hu weboldalon.

 

Az 2019-es trendeket beazonosító szakértőcsapat vezetője Heleen van Gent - az AkzoNobel Global Aesthetics Center kreatív igazgatója.

AkzoNobel és Dulux

Az Akzo Nobel Coatings Festékgyártó és Kereskedelmi Zrt. Magyarországon bejegyzett holland tulajdonú részvénytársaság. A társaságot 1990. május 1-jén alapította a holland Akzo Coatings International B. V. és a Tiszai Vegyi Kombinát Rt. A nagy múltú, nemzetközi AkzoNobel hosszú távú növekedését, a különböző vállalatok gondos, sikeres integrációjának köszönheti. A legrégebbi vállalatok a Det Holmbladske Selskab (most Sadolin, favédőszerek) Dániában, amelyet 1777-ben alapítottak, a Sikkens (autófestékek) Hollandiában és a Bemberg Németországban, melyeket egyszerre, 1792-ben hoztak létre. Svédországban Alfred Nobel, a világhírű tudós alapított számos virágzó vállalkozást, amelyekből néhány, még ma is fontos része a Társaságnak.

Az AkzoNobel 2008-ban értékesítette gyógyszeripari üzletágát, és megvásárolta az Imperial Chemical Industries PLC (ICI) vállalatot, ezzel tovább erősítette globális vezető szerepét a festékiparban és számos olyan elismert festékmárka került az AkzoNobel portfolióba, mint például a Dulux és a Hammerite.

A Dulux festékmárka több, mint 80 éve, 1931-ben jelent meg a piacon, mint a legelső alkid alapú festék. A márkanév a „DUrable” (tartós) és „LUXury” (luxus) szavakból ered.

2019. február 20. 12:00




hirdetés

EZT IS Ajánljuk
Padló olajozva és viaszolva
Otthon-bútor
Padló olajozva és viaszolva
Egyre többen döntenek a természetes anyagok használata mellett. Az eredmény  gyönyörű, ha vesszük a fáradságot, és a padlót, parkettát vagy más fafelületet olajjal és viasszal kezeljük ? megéri.


Építs lebegő lépcsőt házilag: íme, egy szuper ötlet hozzá, érdemes eltenni későbbre!
Otthon-bútor
Építs lebegő lépcsőt házilag: íme, egy szuper ötlet hozzá, érdemes eltenni későbbre!
Ha jó a kézügyességed, kreatív vagy, és szeretsz barkácsolni, spórolj egy kis pénzt azzal, hogy te magad tervezed- és építed meg a lépcsőt az emeletre. Íme, egy szuper ötlet, amiből inspirálódhatsz!


Falburkolat fából
Otthon-bútor
Falburkolat fából
A lambériázás az otthon dekorálásának örök visszatérő eleme. A hetvenes években az előszobától az ebédlőig mindent falécekkel, rosszabb esetben műanyaggal borítottak. Később minden lambériát lebontottak, majd az évezred végén bevonult a nappaliba is. Nézzük a fogásait!


Az új LEGO® Ideas Pixar Luxo Jr. gyűjtői modellel a Pixar ikonikus lámpáját építhetjük meg
Hírek
Az új LEGO® Ideas Pixar Luxo Jr. gyűjtői modellel a Pixar ikonikus lámpáját építhetjük meg
A LEGO Csoport és a Pixar bemutatták az első, LEGO® kockákból épült LEGO Ideas Luxo Jr. gyűjtői modellt, ami 2025. június 1-jétől érhető el. A Pixar mára ikonikussá vált kis asztali lámpája először 1986-ban tűnt fel egy rövidfilmben. Luxo Jr. jellegzetes ugráló és forgó mozdulatait a rajongók most először alkothatják meg LEGO kockákból.  
















Fizessen elő a magazinra!

Havonta megjelenő lakásfelújítással, átalakítással, építkezéssel, kertrendezéssel valamint számos egyedi barkács- és javítási ötlettel, tanáccsal szolgáló színes magazin.





ötletmozaik.hu © 2026

minden jog fenntartva




Hírek csináld magad
Otthon-bútor Kert-balkon Szerszám-anyag Gyerkőc
Gép- és anyagújdonságok Ötletek Építési bajnokság