hirdetés
hirdetés



Trükkös tükrök

Otthon-bútor

Trükkös tükrök

A készen vásárolt bútorok sem feltétlenül készek olyan értelemben, hogy ne szabadna hozzájuk nyúlni, és még jobbá, szebbé varázsolni őket. Íme egy kiváló példa.

Aki barkácsol, nem öncélúan teszi azt, hanem az életminőséget javító változtatásokat hajt végre a házon, lakáson, kertben. Nincs ez máshogy akkor sem, ha valaki kész bútort vásárol: akkor is átgondolhatja, hogyan teheti még mutatósabbá és funkcionálisabbá a beszerzett tárgyat. Ferencz Ákos Sopronban például ezt a kész fürdőszobai polcgarnitúrát „dobta fel” tükrökkel. Mihelyt meglátta a boltban, beindult a fantáziája: azonnal tudta, hogy ebből egy modern, de mutatós fürdőszobai polc-szekrény rendszert lehetne készíteni. A már korábban vásárolt hullámostükör-szettel kombinálva elkezdte tervezgetni, hogyan is állna össze az egész. A legtöbb időt egyébként a tervezés és a felrajzolgatás vette igénybe. Az összehangolás elég bonyolult volt. Sokat kellett mérni, rajzolni. Ha kicsit nehezen értelmezhetők a fotókon láthatók, az azért van, mert a valóságban sem olyan egyszerű elsőre mindent átlátni. Ákosnál azonban többek közt ez is szerepelt a kitűzött célok között, mert nem tudják lekötni az egyetlen pillantással átlátható dizájnok. A munka kb. három hétig tartott.

 

Mivel szeretett volna könnyen hozzáférhető és porvédettebb helyeket is, volt amit meghagyott polcnak, a többiből viszont üvegesszekrényt készített külön vásárolt vitrinzsanérokkal és méretre szabott üvegajtókkal.

 

A polcoknak gyárilag nincs hátfaluk, adta magát, hogy a tükrök – amelyek elé a polcok kerültek – egyben a polcok hátulját is képezzék.

 

A tükrök közét fehér előoldalú farost dekorlemezzel töltötte ki a polcok mögött.

 

A vitrinek porállóságát Ákos az üvegekre ragasztott tömítő gumikkal fokozta.

 

A polcokon, szekrényeken belül nem csak a falra került tükrök vannak, hanem azok folytatásaként, "tükörképeként" is kerültek be plusz tükrök.

2018. január 23. 9:13




hirdetés

EZT IS Ajánljuk
Cipőszekrény gyorsan és egyszerűen
Otthon-bútor
Cipőszekrény gyorsan és egyszerűen
Az előszoba egyik fontos bútordarabja a cipőszekrény. A legtöbb bútoráruházban több fajta közül választhatunk, de előfordulhat, hogy sem a szín, sem a méret nem stimmel.


Három DIY kiegészítő az olvasás szerelmeseinek
csináld magad
Három DIY kiegészítő az olvasás szerelmeseinek
Szeretsz olvasni? A következő három  kreatív ötlet segítségével garantáltan megteremtheted a kényelmet kedvenc időtöltésedhez.


Szabadon álló, légies polcok a nappaliba
Otthon-bútor
Szabadon álló, légies polcok a nappaliba
Polcok minden lakásban kellenek. Lehetnek stílustalan sima kockák vagy csinos konzervatív darabok is – miért ne lehetnének hát modern, dinamikus formavilágú bútorok? Ezúttal egy kellemes, légies polcsort mutatunk be, természetesen a készítés folyamatával együtt.


Praktikus és mutatós bortároló raklapból
csináld magad
Praktikus és mutatós bortároló raklapból
A márkás, jó minőségű, szép palackozású borokat nem érdemes rejtegetni, bátran mutasd meg a hozzád érkező vendégeknek. A következő bortároló remek megoldás lehet, ráadásul olcsó alapanyagokból elkészíthető.
















Fizessen elő a magazinra!

Havonta megjelenő lakásfelújítással, átalakítással, építkezéssel, kertrendezéssel valamint számos egyedi barkács- és javítási ötlettel, tanáccsal szolgáló színes magazin.





ötletmozaik.hu © 2026

minden jog fenntartva




Hírek csináld magad
Otthon-bútor Kert-balkon Szerszám-anyag Gyerkőc
Gép- és anyagújdonságok Ötletek Építési bajnokság