Térkihasználás: így építsünk galériát!

Otthon-bútor

Térkihasználás: így építsünk galériát!

Kisméretű lakásban gyakran többfunkcióssá kell alakítanunk a helyiségeket, hiszen egy térbe kell sűríteni a pihenés, a munka és a ruhatárolás funkcióit. Mindezt sikerült alig tizenkét négyzetméteren megoldani egy dizájnszakos hallgató szobájában. Cikkünkből kiderül, miként.

A túlzsúfolt szobákban nem érezzük jól magunkat, mozgásterünket korlátozzák a berendezési tárgyak, a bútorok. Galériaépítéssel úgy nyerhetünk további teret, hogy nem foglal el külön helyet az ágy, a szekrény – még a könyvespolc sem.

Az itt bemutatott kisméretű szoba áttervezését ez az elgondolás vezérelte. A négy négyzetméteres galéria kényelmes alvókuckó, de akad hely rajta  könyvespolcnak és fali LCD tévének is. (Kihajlítható karra szerelve a szoba minden pontjáról látható lesz.) A galéria alatti 4,6 négyzetméternyi teret méretre készített szekrények töltik be, amelyekben bőven elférnek nemcsak a ruhák, hanem a mindenkori használati tárgyak is, meg egy további polc a könyveknek és filmeknek. A szoba másik felébe nagyméretű munkaasztal került, közéjük pedig két apró fotel. Kényelmesen van helye mindennek.

Méretezés

A galériát a szobához méreteztük. Ehhez a mérethez elég négy tartóláb; ha ennél is nagyobb galériát akarunk, azt már középen is alá kell támasztani. Ezt úgy kell elkészíteni, hogy a hossztartókat megfelezzük, beillesztünk egy kereszttartót és azt alátámasztjuk.

A belmagasság esetünkben 340 cm, ha ennél kisebb a szoba belmagassága, ügyeljünk arra, hogy a fönti belmagasság ne legyen kevesebb mint az ülőmagasság + 30 cm (ami kb. 110-120 cm).

A tervezésnél figyelnünk kell a falak egyenetlenségeire is, mert akár több centis eltérések is lehetségesek. Mérjünk több helyen! Fokozottan figyeljünk a pontosságra, akár mi szabjuk le az elemeket, akár vásárláskor vágatjuk méretre a faanyagot.

Anyagválasztás

Választhatunk egyszerű fűrészárut, ehhez aránylag olcsón hozzájuthatunk, csak ekkor számoljunk azzal, hogy minden famegmunkálást magunknak kell elvégeznünk, amihez sokféle gép szükséges és sok idő. Mivel a városi kis lakásban kevés lehetőség van a famegmunkálásra, esetünkben a tulajdonos úgy döntött, hogy mindent pontos méretre elkészíttet a fatelepen. Ez némi többletköltséggel jár, és nagyon pontos tervezést kíván, de az összeszerelést bárki el tudja végezni a legegyszerűbb szerszámokkal is.

Ez a galéria borovi lucfenyőből készült, amely kiváló tulajdonságokkal bír: tömör szerkezetű, igen ellenálló és egyedülálló erezetmintázat jellemzi. A natúr fa színe a kezdeti világosról a fény hatására besötétedik, ami idővel még inkább kiemeli a fa erezetét. Felületkezeléshez környezetbarát lakkot használtunk, ami selymes fényt és kellemes tapintást kölcsönzött a fának.

Az oszlopok, tartógerendák három rétegű rétegragasztottak, így elkerülhetjük a későbbi torzulásokat, csavarodásokat. A járófelület fózolt, 32 mm vastag hajópadló. Minden elem minden oldala gyalulva van. És íme a vasalatok:

Anyagszükséglet

- 4 db 10×10×180 cm-es oszlop

- 2 db 10×10×160 cm-es keresztgerenda

- 4 db 5×10×260 cm-es hosszgerenda

- 1 db 3,5×14×260 cm-es takaróléc

- 20 db 3,5×14×160 cm-es padlóelem

- 2 db 3,5×14×220 cm-es lépcső-oldalelem

- 7 db 3,2×14×35 cm-es lépcsőfok

- 3 db 35×50×65 cm-es korlátelem

A galéria szerelése

1. Minden látható élet dolgozzunk el. Akinek nincs felsőmarója, az kézi gyaluval, smirglivel, ráspollyal is letörheti az éleket. (A ragasztott gerendák kissé élletörtek, a fatelepek így gyártják le őket.)

2. A 10×10×180 cm-es lábakra szöglemezzel rögzítsük a 10×10×160 cm-es kereszttartókat. Ezt legegyszerűbben vízszintesen, a padlón tehetjük meg. A lemezek kerüljenek az oszlopok fal felüli oldalára.

 

3. A következő lépésben állítsuk helyükre az oszlopokat. Maguk is megállnak, de a biztonság érdekében rögzítsük őket ideiglenesen a homlokzat takarólécével. (Pillanatszorító híján a vékony facsavar is jó.)

 

4. A hossztartókra facsavarokkal szereljük fel a sarokösszekötő szeglemezeket (L-vasakat). Legegyszerűbb ezt is a padlón elvégezni. Használjunk hosszabbító szárat a belső facsavarok becsavarozásához.

5. A hossztartók rögzítéséhez két ember kell. (Egy embernek fognia kell a túloldalon.) A hátsó faltól kissé elhúzva tegyünk L-összekötő szeglemezt a fal felőli oldalra, s rögzítsük mindhárom gerendához.

6. Ezzel elkészült a galéria váza. Vízszintmérővel ellenőrizzük, s ha szükséges korrigáljunk. Ebben a munkafázisban rögzíthetjük a falhoz – pl. a gerendán át tiplivel, vagy egyszerűen szekrényrögzítővel.

7. Rakjuk fel a padlólapokat. Tegyünk éket az első lap és a fal közé. A nútos oldala legyen kifelé. A lapokat üssük szorosra, a nútos felén használjunk puhafa verőfát. A homlokzaton kerüljön egy síkba a gerendával.

8. A hajópadló lapokat ajánlatos a gerendákhoz is rögzíteni. Így stabilabbá tehetjük a galériát, a nyikorgást pedig minimálisra csökkenthetjük. A vékony rögzítőcsavarokat nagyjából 45 fokos szögben csavarozzuk be.

A „célzó”

A lépcsőfokok pontos elhelyezéséhez sablont kell készítenünk. Ez a célzó. A célzóval tudjuk a köldökcsapokat pontosan elkészíteni. Kicsit hosszasnak tűnhet a sablonnal való bíbelődés, de a lépcső összeszerelése így csak néhány perc és minden pontosan illeszkedik. 6×7=42 csapnak kell hajszálpontosan illeszkednie!

Fontos: a lépcső egyik oldaldeszkáját a célzó egyik oldalával (A), a másikat a másik oldalával (B) kell kifúrni. Ugyanígy a lépcsőfokoknál is (A-B). Összeütésnél az oldal A részéhez a lépcsőfok B része kerül! A köldökcsap itt 10 mm vastag. A célzót érdemes fúrás előtt letűzni, mert a fa erezete elmozdíthatja a célzót és itt 1-2 mm-es pontatlanság is nagyon megnehezítheti az összeszerelést. A célzón a lyukak elhelyezkedésében az esetleges pontatlanság nem érdekes, de ezért fontos betartani, hogy melyik oldal hová kerül! A célzó szöge, hogy a lépcsőfokok vízszintesek legyenek, a galéria magasságától és a lépcső kinyúlásától függ. Ezt a változó adatok miatt mindenkinek érdemes kiszerkeszteni magának. A célzó vas része csavarral és kétkomponensű epoxi-ragasztóval is rögzítve van, hogy munka közben biztosan ne mozduljon el. Ezzel a sablonnal lehet bejelölni és levágni a lépcső alját, hogy párhuzamos legyen a lépcsőfokokkal.

9. Fokozott figyelmet és pontosságot követel a lépcső elkészítése. A lépcső oldaldeszkájának vágjuk le az alját. Ezt a célzó segítségével tudjuk kijelölni. Jelöljük ki a lépcsőfokok távolságát is.

10. A tűző- vagy rögzítőszögek a lyukaktól lejjebb helyezkednek el. Ennek az összeszerelésnél is van szerepe. Ez a két kis lyuk jelzi majd, hogy ez van alul, és ez így lesz a lépcsőfokoknál is. Így nem keverjük össze.

 

11. a) Az oldaldeszka tetejét is vágjuk méretre. A célzó segítségével jelöljük ki és vágjuk ki a támasztó felületet is. (Ez merőleges a célzóra, a hossza pedig megegyezik a takaróléc szélességével, azaz 14 centiméter.)

11. b) Így támaszkodik a lépcsőfokok oldaldeszkájának kivágott válla a galéria vázgerendájához.

12. A lépcsőlapoknál is hasonló módon járjunk el, mint az oldallapnál. Ügyeljünk, hogy a célzót mindig a megfelelő oldalon használjuk. Jelöljük meg filctollal, hanyadik lépcsőfokról van szó, melyik a teteje, valamint hogy melyik a jobb és melyik a bal oldala.

13. Faragasztóval kenjük be a köldökcsapok végét. A képen jól látszanak a köldökcsapok között a rögzítőszögek lyukai. Ez jelzi, hogy az alattuk levő él lesz a lépcsőfok alja.

14. Mindkét pofafa furataiba tegyünk faragasztót, jó bőven, aztán illesszük be a lépcsőfokokat. Ügyeljünk a helyzetjelző furatokra, és az A-B oldalak pontos helyére.

15. A lépcsőkészítés befejező mozzanata, amikor összeillesztjük a fokokat a másik pofafával. Ha eddig pontosan dolgoztunk, ez mindössze pár percbe telik. Nyomjuk össze erősen, esetleg üssük össze gumikalapáccsal.

16. Állítsuk a lépcsőt a helyére, ellenőrizzük vízmértékkel, hogy vízszintesek-e a lépcsőfokok. Facsavarral rögzítsük a kész lépcsőszerkezetet a hossztartóhoz, majd ugyanígy rögzítsük a padlóhoz is.

17. Fúrjunk a korláttartó oszlopokba lyukakat. (A lyukak átmérője a korlátkötél keresztmetszetétől függ .) Lakkozzuk le az oszlopokat, mert ez később, miután már befűztük a kötelet, elég macerás lenne.

18. A kötelet ebben a munkafázisban is befűzhetjük, de ráérünk ezzel a felszerelés után bíbelődni. A kötél végét szorosan tekerjük körbe ragasztószalaggal, úgy könnyebben át tudjuk fűzni az oszlopokon.

19. Rögzítsük facsavarokkal a galéria homloklapjához a korlát oszlopait. Az ilyen korlát persze inkább csak vizuális biztonságot jelent, mindenképpen használjuk elővigyázatosan a galériát!

20. Az utolsó munkafázisban kenjük le környezetbarát lakkal a galéria egész felületét. Hordjunk fel több réteget, a lakk felhasználási utasítása szerint. Így könnyen tisztítható, lemosható felületet kapunk. És íme a végeredmény:

Tervezte: Huszanyik Borbála




hirdetés

EZT IS Ajánljuk
csináld magad
Kuckó a magasban: egyedi szekrény a galériára
Derecskén él feleségével és két szép kisfiukkal Barta Zsolt Attila. A család igyekszik úgy kialakítani otthonát, hogy az melegséget, nyugalmat és egyediséget tükrözzön. A házban sok a faburkolat, az épület pedig galériás, és az ott található gyerekszobából a szülők igazi kuckót varázsoltak a fiúknak.


Gyerkőc
Dupla galéria
Egy adott pillanatban a Gyömrőn lakó Binder Barna és felesége, Beáta számára eljött az idő, amikor szükségessé vált, hogy helyet szabadítsanak fel a gyerekszobában.


csináld magad
Galériaépítés egyszerűen: íme négy ötlet
Ha nagy a belmagassága a helyiségnek, a szélessége pedig kicsi, érdemes felfelé bővíteni: építsünk galériát! Bár lehet, elsőre bonyolultnak tűnik, egyáltalán nem az. Íme négy ötlet!


Szerszám-anyag
Galériázott osztályterem
Augusztus van még, de hamarosan kezdődik újra a suli. Az iskolakezdésre való felkészülést segítjük cikkünkkel: nem mindennapos ötlet merült fel a budapesti Kőrösi Csoma Sándor Két Tanítási Nyelvű Baptista Gimnázium 10/A osztályának tanulói körében: galériát szerettek volna építeni nagy belmagasságú osztálytermükben.
















Fizessen elő a magazinra!

Havonta megjelenő lakásfelújítással, átalakítással, építkezéssel, kertrendezéssel valamint számos egyedi barkács- és javítási ötlettel, tanáccsal szolgáló színes magazin.





ötletmozaik.hu © 2024

minden jog fenntartva




Hírek csináld magad
Otthon-bútor Kert-balkon Szerszám-anyag Gyerkőc
Gép- és anyagújdonságok Ötletek Építési bajnokság