Akármennyire változékony is az időjárás, az nem változott, hogy késő ősztől tavaszig hideg van, a bogarak elbújnak és a madarak nehezebben jutnak táplálékhoz, mint nyáron. Mutatunk néhány példát, hogyan helyezhetünk ki számukra eleséget madáretetőben úgy, hogy nem kell hozzá sok munka vagy idő, könnyű tisztántartani, és néhány esetben még szebbé is tesszük vele a kertünket.
Aki szeretné, az etetőt valamilyen hagyományostól eltérő, vidám formában is megépítheti. Jó példa rá ez a hatszögletű, tetőablakos manóvár.
Az eleség idővel elpiszkolódik, langyosabb, nedves idő esetén pedig akár meg is penészedhet, ezért az etetőt időnként ki kell takarítani. Itt például a házikó padlója kihúzható és letakarítható, ha kihúzzuk a szemescsavarba nyomott kampót.
Ez a többcélú építmény két szinten két fészket, oldalt pedig etetőt rejt magában. Az etetőt a ferde tető felemelésével tölthetjük újra, ha kifogynak a magvak.
Itt a fészkelőodú és magvas etető mellett az egyszerűen a lécek közé nyomott napraforgó az extra, az állapotából ítélve tetszik a madaraknak.
Egy igazi klasszikus, három oldalról nyitott etető, amelyre csak a fő szélirány felől építettek szélfogó falat. A nádtető, a széldeszkák és a nyír tartóoszlopok pedig a ráadás dizájn.
Állapotából ítélve hosszú évek óta szolgálja a kert lakóit ez az egyszerű formájú etető, amelyen a középső fal kerek nyílásába például almát szúrhatunk, hogy vitaminhoz is jussanak kedvenceink.
Egy henger formára hajlított, nem túl nagy és nem túl kis lyukú drótháló, amibe beletöltjük a magvakat, egy talp, ami nem engedi lehullni, és egy tető, amely megvédi az esőtől – és kész is az etető.
Aki meg szeretné kímélni a madarakat attól, hogy a drótba kapaszkodva kelljen falatozniuk, a henger alakú drótfonatos etető alá rögzíthet egy széles talapzatot is.
Egyszerű, de nagyszerű: a szotyival töltött fémtálkát négy, felül összekapcsolt lánc tartja. Fontos, hogy a láncok egyforma hosszúak legyenek és egymástól azonos távolságra kapcsolódjanak a tálhoz, így lesz egyensúlyban a szerkezet.
Tálka helyett drótfonatból formázott ez a tároló, amelyben ezért felülről és alulról is szellőzik, tehát biztosan nem dohosodik bele az eleség. Persze az se baj, ha kicsit magasabban tető is van fölötte, hogy megvédje a csapadéktól.
Az egyszerű fonadék alapon két oldalra fektetett cserép tartalmazza a finomságokat. Súlyuk azért nem billenti ki egyensúlyából az etetőt, mert a keret fémből készült.
Fogjunk egy szép kosárkát, töltsünk bele napraforgómagot és akasszuk ki. Ennél egyszerűbben tényleg nem lehet megoldani az etetést. Annyi csak a hátránya, hogy az eső, hó és jég gyorsan tönkreteszi.
Jó ötlet a faggyúba dermedt magvakat a nyáron madáritatóként (vagy madárfürdőként) szolgáló tálra kihelyezni. Kényelmes nekünk és kényelmes a szárnyasoknak – legfeljebb szétázik, ha havazni kezd.
A golyókká formázott faggyús magvakból annyira jó csipegetni, hogy az apró énekesmadarak mellett – mint képünkön látható – még a galambok sem vetik meg.
A drótból készült etetőnek nem muszáj hengeresnek lennie, és nagylyukú is lehet, ha faggyú tartja össze az eleséget.
Vicces formájú etető ez a kivágott kókuszdió, amelyet kitisztítani is egyszerű, hiszen csak ki kell önteni, és újratölteni sem nehezebb. Legfeljebb megázik benne az eleség, dehát egy poén megér ennyit. Vagy mégsem?
2024. október 8. 11:44
Havonta megjelenő lakásfelújítással, átalakítással, építkezéssel, kertrendezéssel valamint számos egyedi barkács- és javítási ötlettel, tanáccsal szolgáló színes magazin.