hirdetés
hirdetés



Játszóház a gyerekeknek

csináld magad

Játszóház a gyerekeknek

Minden család életében eljön az a kor, amikor a gyerekek saját térre kezdenek vágyni, ahol a kíváncsi, ellenőrző felnőtt tekinteteket kizárva tudnak játszani egyedül, illetve testvéreikkel, barátaikkal. A szülők költséghatékonyan segíthetnek ebben. Mutatunk egy szép példát.

Az idők folyamán sok maradék fa halmozódott fel a Kovács család portáján, és mivel ez találkozott azzal az igénnyel, hogy a gyerekek minél többet tudjanak a kertben, a szabad levegőn játszani, némi gondolkodás után megszületett a döntés, hogy játszóházat készítenek belőle a kicsiknek.

Ötlettől a készig

Bettináék a tervezéstől a faanyag megmunkálásán át a ház összeállításáig minden apró részletet saját maguk csináltak, azzal a tudatosan bevállalt nehezítő körülménnyel együtt, hogy igyekeztek hulladékmentesen felhasználni az alapanyagokat.    

A legnagyobb kihívás

A hulladékfa szögtelenítése néha nehézséget jelentett, mert sajnos ilyenkor sokszor darabokra tört, de legalábbis hosszan berepedt.

1. A képen jól látszik a két raklapból álló alap és az 5×5 centis stafli fal- és tetőváz.

jatszohaz1.jpg

2. A vázat L-vasak rögzítik, a deszkafalba vágott ablakokat külső keret merevíti.

jatszohaz2.jpg

3. A falszerkezet egyszerű. A tető bitumenes hullámlemezét keresztlécek erősítik.

jatszohaz3.jpg

4. Érdemes természetes alapanyagokból készített, oldószermentes festéket használni.

jatszohaz4.jpg

5. Laminált padlóból is akadt annyi fölösleg, amennyi a kisház padlójához kellett.

jatszohaz5.jpg

2024. március 25. 6:10




hirdetés
hirdetés
hirdetés
hirdetés
hirdetés

EZT IS Ajánljuk
Strapabíró gyerekszék
Gyerkőc
Strapabíró gyerekszék
Gyermekének készítette ezt a masszív ülőalkalmatosságot Veninger Szabolcs Kincsesbányán.


Kisvonat az udvarban: díszít és játékra csábít
csináld magad
Kisvonat az udvarban: díszít és játékra csábít
A kert csinosítására készített tereptárgyak lehetnek többfunkciósak is: ez a Gasparics Imre által épített kisvonat például nem csak aranyos és szép látvány, hanem játékra is tökéletesen használható.


Manólak a cserépben
Ötletek
Manólak a cserépben
Ha van manócska a környékünkön, alighanem szívesen beköltözik ebbe a virágcserépbe épített házba.


Tengerészláda a gyerekszobába
Gyerkőc
Tengerészláda a gyerekszobába
Kisfiának alakított át egy régi ládát ötletes játéktárolónak Weiss Pamela.

hirdetés








A törpe háza
Ötletek

A törpe háza






Fizessen elő a magazinra!

Havonta megjelenő lakásfelújítással, átalakítással, építkezéssel, kertrendezéssel valamint számos egyedi barkács- és javítási ötlettel, tanáccsal szolgáló színes magazin.





ötletmozaik.hu © 2026

minden jog fenntartva




Hírek csináld magad
Otthon-bútor Kert-balkon Szerszám-anyag Gyerkőc
Gép- és anyagújdonságok Ötletek Építési bajnokság