
csináld magad
Egyedi kerti tó: bontott téglával körülépítve
Bármelyik kertet vagy hátsó udvart otthonosabbá tehetjük egy jó ötlettel. Ebben az esetben például egy téglával körülépített tavacskával. Alkotó: Tóth László, Lakhegy
1. Az első lépés a meder kiásása, a műanyag tómeder behelyezése és vízszintezése.

2. László ezután a szivattyúházat húzta föl, majd elkezdte a perem megépítését.

3. A csobogó és a vízesés mellett a bal sarokban apró szökőkutat is szolgálatba állított.

4. Végül elültette a vízinövényeket, majd jöhettek a terméskövek és egyéb díszek.

2023. július 10. 6:10
EZT IS Ajánljuk
Gép- és anyagújdonságok
Hagyományos beton – innovatív csomagolás
A Baumit folyamatos termékfejlesztésének fókuszában már hosszú évek óta olyan termékek állnak, melyek úgy tudnak hozzájárulni az egészségesebb lakókörnyezet kialakításához, hogy közben megfelelnek az egyre szigorodó környezetvédelmi előírásoknak és a fenntartható fejlődés követelményeinek is.
csináld magad
Favázas filagória: védett zug a kertben
Mindannyian szeretjük a verőfényes nyári napot, de egy idő után az ember az árnyékot is megkívánja. És ha nem áll rendelkezésre, akkor nincs mese: építeni kell egy árnyat adó helyet. Például egy ilyen filagóriát.
Kert-balkon
Tartós fakerítés gyorsan
Nem könnyű kiválasztani a házhoz leginkább illő kerítést. Az egyik legszebb megoldás a fából készített változat. Sokféle lehetőségünk van, választhatunk a nagyobb átláthatóságot biztosító lazább léckerítésekből, vagy a teljes takarást nyújtó kerítéselemekből is.