hirdetés
hirdetés



Játszóvár a kertben: a gyerekek imádják

csináld magad

Játszóvár a kertben: a gyerekek imádják

Sok családban a gyerekeknek a karantén idején a játszótér hiányzott a legjobban. Sok családfő saját kezűleg varázsolt egyet a kertbe. Bemutatunk egy újabb megoldást.

Závodi Gábor közgazdászként korábban soha nem épített semmit, a játszóvárépítés előtt a legkomolyabb famunkája a ceruzahegyezés volt. Ehhez képest, mivel a karantén alatt felmerült az ötlet, hogy a gyerekeknek jó lenne egy játszóvár, a kész várak pedig horror áron voltak, elszánta magát, és épített egyet egyedül. Példája utánzásra méltó.

Az építkezés előtt természetesen utánanézett a dolgoknak, elolvasott minden föllelhető anyagot, újságot, könyvet, megnézett egy sor videót. Letöltött egy alaptervrajzot, és azt alakította a család szükségleteihez, a gyerekek magasságához, jelenlegi képességeihez, és persze a rendelkezésre álló anyagokhoz.

Menet közben maga is fejlődött, a gyakorlatban elsajátította a betonozás, az ácsmunka, a tetőfedés és néhány más szakma fogásait. A gyerekekkel együtt ásták ki a pontalapokat, s a szomszéd építkezésből megmaradt anyagaival kiöntötték betonnal. Az oszlopokat először menetes szárral akarta rögzíteni, majd kapupántcsavarral, végül tudomást szerzett a szerkezetépítő facsavarról, ami a legmegfelelőbb erre.

Aztán kiderült, hogy a keresztmerevítőket és a 10×10-es gerendákat a szerkezetépítő facsavarral rögzíteni egy sima csavarbehajtóval nem lehet. Szerencsére a szomszéd kölcsönadott egy Makita ipari behajtót.

A munka minden fázisa a fiú és a tavaly kétéves kislány hathatós segítségével történt, de minden rendben ment, mert Gábor is nagyon figyelt rájuk, amikor pedig kellett (és gyakran kellett), mérnök feleségének segítsége, meglátásai és türelme átsegítette minden döccenőn. Az emeletet alkotó platformot például ketten emelték a helyére, nem minden erőfeszítés nélkül. A platformra Gábor beépített egy csapóajtót létrával. Hogy az ajtó ne e gyerekek fejét csapkodja, egy görgős ellensúlyt fabrikált rá. A maradék fából készített a kétévesnek egy lépcsőt, barátaik játszóvárának mintájára.

A projekt sikeres volt, a gyerekeket nem lehet lerángatni az általuk Buckónak hívott építményről.

jatszohaz01.jpg

Így készült:

A váz 10×10 centis gerendáit és a keresztmerevítőket szerkezetépítő csavarok rögzítik.

jatszohaz1.jpg

Az emeletre vezető létra tetején csapóajtó van. Mikor a gyerekek fel akarnak jutni...

jatszohaz2.jpg

...lehúzzák a képen baloldalt lógó ellensúlyt, s a csapóajtó felnyílik és nyitva marad.

jatszohaz3.jpg

Az ajtó és az ellensúly görgő (csiga) és hegymászókötél segítségével egyszerűen működtethető.

jatszohaz4.jpg

Az emeletre egyik oldalon mászófogók segítségével is fel lehet jutni.

jatszohaz5.jpg

A sátortető alapja OSB-lap, amire Gábor bitumenes zsindelyt ragasztott.

jatszohaz6.jpg

A földszinten kényelmes vendégfogadó- és étkezőhely várja kis gazdáit.

jatszohaz7.jpg

A taréjszelemen túlnyúlik a tetőn, a rajta lógó autógumi kiváló hintázóhely.

jatszohaz8.jpg

A létra mellett Gábor egy lépcsőt is készített kívülről, a tetején fogódzókkal.

jatszohaz9.jpg

2022. április 4. 6:10




hirdetés
hirdetés
hirdetés
hirdetés
hirdetés

EZT IS Ajánljuk
Teraszépítés egyszerűen: védve eső és tűző nap ellen
csináld magad
Teraszépítés egyszerűen: védve eső és tűző nap ellen
Tavasztól őszig mindenki szeret a szabad levegőn lenni, főleg ha van saját udvarunk. Nem árt azonban, ha a kerti léthez olyan kényelmi funkciók is társulnak, mint a sima padló és a tűző naptól, illetve hirtelen záportól védő tető. Mutatunk egy szép példát, hogyan építhetjük meg magunk.


Építs profi játszóteret a gyerekeknek: olvasóink megmutatják, hogyan csináld!
Kert-balkon
Építs profi játszóteret a gyerekeknek: olvasóink megmutatják, hogyan csináld!
A közösségi játszóterek többsége nagyon jó, csakhogy előfordul, hogy a legközelebbi is messze van, sőt olyat is láttunk már, hogy egyáltalán nincs a településen. A megoldás: építsünk egyet a kicsiknek magunk!


Hűtsd le magad a hőségben: a kerti zuhanytól a medencéig
csináld magad
Hűtsd le magad a hőségben: a kerti zuhanytól a medencéig
A forró nyári napokon mindennél jobban vágyunk a hideg vízre. Megmártóznál benne? Vagy már az is elég a boldogsághoz, ha beállhatsz a zuhany alá? Íme négy izgalmas ötlet, amit akár te is megvalósíthatsz kertedben.


Házikó alakú ágy a család kis hercegnőjének
csináld magad
Házikó alakú ágy a család kis hercegnőjének
Egy ötlet vagy megoldás nagyon gyakran úgy villan be, hogy az ember lát valami hasonlót, és úgy dönt: kell neki is. Van, aki megpróbál találni egy készet, hogy megvehesse, a magabiztosak viszont maguk készítenek egyet, így pontosan a család igényeire lesz szabva a végeredemény.

hirdetés




Zajvédelem a sportcsarnokban
Gép- és anyagújdonságok

Zajvédelem a sportcsarnokban




Van, amin nem éri meg spórolni
Gép- és anyagújdonságok

Van, amin nem éri meg spórolni






Fizessen elő a magazinra!

Havonta megjelenő lakásfelújítással, átalakítással, építkezéssel, kertrendezéssel valamint számos egyedi barkács- és javítási ötlettel, tanáccsal szolgáló színes magazin.





ötletmozaik.hu © 2026

minden jog fenntartva




Hírek csináld magad
Otthon-bútor Kert-balkon Szerszám-anyag Gyerkőc
Gép- és anyagújdonságok Ötletek Építési bajnokság