Oázis raklapokból: lazulósarok a kert végében

csináld magad

Oázis raklapokból: lazulósarok a kert végében

Ha van egy kihasználatlan terület a kertben, és igényelnénk egy pihenősarkot, a két tény előbb-utóbb találkozik, és jön az ötlet, majd a megvalósítás. Esetünkben is így jött létre ez a kellemes pihenőzug a hátsó kertben.

Kovács Ildikónak volt egy szamócaföldje. Na jó, ez kicsit túlzás, valójában 10 négyzetméternyi, gazos földecske volt, alig termő, de saját. Minden évben várta, hogy hátha majd jövőre nagyobb és több lesz a termés. Locsolta is rendesen, de valahogy egy tálka szamócánál több nem termett soha.

Anyagbeszerzés

Közben már régóta érett benne a gondolat, hogy egy kis lazulós helyet kellene itt inkább kialakítani. Be is szerezte hozzá a szükséges raklapokat – ingyen elvihette egy ismerősétől. A koncepció az volt, hogy minél kevesebb kiadással valósítsa meg a tervét. Néhány eperpalántát is meg szeretett volna menteni, erre jól jött néhány üres virágcserép. A szegélybeton beszerzése a közeli barkácsboltban hamar megtörtént. A kertben itt-ott néhány zsalukő és támfalelem hevert, Ildikó azokat is összeszedte.

Tervezés, próba, kialakítás

Az első terveket a raklapok ide-oda rakosgatásával élőben is végigpróbálgatta. Elég robusztusnak bizonyult, elég sok helyet foglalt, úgyhogy aludt még rá párat. Azután előkerült a dekopírfűrész és Ildikó nekiállt a fölösleges részek levágásának.

Miután a területen a gazolás, tereprendezés, földmunka elkészült, a szegélybeton a helyére került, az alátétfólia leterítve, 1 m3 mosott kavics elterítésével már ki is alakult az alap.

Napvitorla és pác

Ildikó elképzelése szerint a napvitorla sarkait egy drótkeretbe állított rúd fogja tartani, melyet némi kavics betöltésével támaszt meg. Tartósságát majd az idő és főleg a szél ereje fogja igazolni. Az első bútordarabok még kezeletlenül, de már lecsiszolva, összecsavarozva a helyükre kerültek. Egy elfekvő üveglap a garázsból jó szolgálatot tesz asztallapként.

Jó pár nap munka után felkerült a kültéri pác is a bútorokra. Nagyobb beruházás volt még egy párnatartó láda, mely szintén helyet kapott a tíz négyzetméteren.

Az elkészítés:

1. Az eredeti, gyengén termű szamócaágyás, háttérben már a raklapok figyelnek.

lazulos2.jpg

2. Néhány eperpalánta cserépbe került, közben a beton szegélykövek is megjöttek.

lazulos3.jpg

3. A bútorok előállításának sorrendje: tervezés, kipróbálás, újratervezés, elkészítés.

lazulos4.jpg

4. Itt már szépen el van egyengetve a szegélyek közt a köbméternyi folyami kavics.

lazulos5.jpg

5. A párnákat is Ildikó tervezte, maradék, elfekvő, használaton kívüli anyagokból.

lazulos01.jpg

6. Az árnyék garantált, a lazuláshoz már csak társaság meg enni- és innivaló kell.

lazulos02.jpg

2021. július 26. 6:10





EZT IS Ajánljuk
Ahol jól esik az ejtőzés nyáron: kényelmes kiülők
csináld magad
Ahol jól esik az ejtőzés nyáron: kényelmes kiülők
Szép barna bőrre vágysz és napozni szeretnél? Vagy inkább árnyékban, hűs szellőben ejtőznél a nyári napokon? A következő ötletek garantálják a kényelmet és a pihenést a kertben!


Keleti kényelem: kültéri barkácsprojektek a nyárra
csináld magad
Keleti kényelem: kültéri barkácsprojektek a nyárra
Tedd még kényelmesebbé és pihentetővé a kint töltött időt: cikkünkben olyan kreatív projekteket mutatunk a nyárra, amelyekért hálás lesz az egész család!


Fedett sütögetők saját kezűleg
csináld magad
Fedett sütögetők saját kezűleg
Egy fedett sütögető minden családi háznál jól jön: nyáron a szabadban, kellemes körülmények között láthatjuk vendégül barátainkat, rokonainkat. Sütögetés közben beszélgethetünk, iszogathatunk, a tető pedig akár a hirtelen érkező, rövid záporoktól is megvédhet bennünket. Íme négy saját kezűleg épített verzió!


Szabadtéri, nyitott oldalú faház építése
Kert-balkon
Szabadtéri, nyitott oldalú faház építése
Reméljük, hamarosan eljön a tavasz, és sokan merítenek ihletet Narancsik Zsolt munkájából, aki kisapostagi családi háza udvarán épített új, fedett kerti kiülőt szakemberek segítsége nélkül, önerőből – családi és baráti segítséggel. A képekből kiderülnek az építés lépései.
















Fizessen elő a magazinra!

Havonta megjelenő lakásfelújítással, átalakítással, építkezéssel, kertrendezéssel valamint számos egyedi barkács- és javítási ötlettel, tanáccsal szolgáló színes magazin.





ötletmozaik.hu © 2025

minden jog fenntartva




Hírek csináld magad
Otthon-bútor Kert-balkon Szerszám-anyag Gyerkőc
Gép- és anyagújdonságok Ötletek Építési bajnokság