hirdetés



Tovább emelkedik az építőanyagok ára

Gép- és anyagújdonságok

Tovább emelkedik az építőanyagok ára

Az elmúlt években jelentősen növekedtek az építkezési költségek, és a tendencia a következő években is folytatódni látszik - derül ki az újHÁZ Centrum tavaszi Trendriportjából.

Elszállóban az építőanyagárak

- A Központi Statisztikai Hivatal adatai szerint 2010 és 2017 között átlagosan 27,5 százalékkal emelkedtek az építőanyagárak, melyeket az újHÁZ Centrum saját kutatási eredményei is igazoltak – mutatott rá dr. Rázsóné Szórády Csilla, az építőanyag-kereskedelmi hálózat cégvezetője. A vállalat Trendriport című tanulmányából az is kiderül, hogy a tavalyi évben legnagyobb mértékben a beton, a vízszigetelés, a purhabok és szilikonok, valamint a térkövek ára emelkedett, de akár tíz százalékkal is drágulhattak az OSB-k és a vakolástechnikai elemek. Szintén jelentős mértékben, öt százalékkal növekedett a kéményrendszerek kereskedelmi árai, az energiahatékony megoldások azonban még nagyobb mértékben drágultak.



- Összességében elmondható, hogy egy nagy volumenű építési vagy felújítási munka esetében átlagosan 10,5 százalék körüli árnövekedésre kell számítani az előző év áraihoz képest – hangsúlyozta a cégvezető. A vállalat prognózisa szerint az építőanyagok árnövekedése azonban itt nem fog megállni, várhatóan 2019-ben akár további 5-10 százalékos emelkedés is bekövetkezhet az egyes termékcsoportokban.

Munkaerőhiány megállítása bérfelzárkóztatással

Az újHÁZ Centrum Trendriportjából kiderül, hogy az okok sokrétűek: a munkaerőhiány, a növekvő munkabérek, az egyre dráguló fuvarozási költségek és a szintén jelentős mértékben emelkedő energiaárak egyaránt befolyásolják az építőanyagok kereskedelmi árait, de a drágulást kiválthatja az okoseszközök iránti folyamatosan növekvő kereslet is.

Minden kétséget kizáróan azonban az ágazat achilles-ina a munkaerőhiány, amit a Magyar Nemzeti Bank jelentései is igazolnak. Az MNB megállapítása szerint ugyanis nagyságrendileg 35-40 ezer szakmunkás hiányzik az ágazatból, ám a probléma akkor sem oldódna meg, ha a jelenleg külföldön dolgozó építőipari munkavállalók hazajönnének. Számításaik szerint az ágazat munkaerő-állománya ebben az esetben sem haladná meg a 2008-as válság előtti szintet.

- A statisztikai adatok azt mutatják, hogy a tavalyi évben már megkezdődött az építőiparban dolgozó szakemberek bérfelzárkóztatása. A számítások szerint ugyanis 2018-ban 11 százalékkal nőttek az átlagbérek a nemzetgazdaságban, miközben az építkezések munkaerő-kiadása hasonló mértékben emelkedett - magyarázza dr. Rázsóné Szórády Csilla. A reálbérek és az építőanyagárak emelkedésének összehasonlítását követően a Trendriportból az is kiderül, hogy a lakossági szegmens számára jelentős segítséget jelent az, ha a beruházásaik finanszírozásakor továbbra is számíthatnak az állami ösztönzőkre, így a CSOK-ra, az alapkamat-csökkentésre vagy éppen a kedvezményes áfára.

Jól működő állami ösztönzők adaptálása

- Úgy véljük, hogy a már meglévő állami ösztönzők köre a Visegrádi Négyek jól működő programjaival is kiegészíthető, hiszen a célok közösek: az épületek megújulásának volumenének növelése mellett az otthonok energiahatékonyságának fokozására törekednek – mutatott rá az újHÁZ Centrum cégvezetője. Szerinte, mivel Magyarország is hasonló kihívásokkal kell, hogy szembe nézzen, érdemes adaptálni a V4-eknél bevált támogatási rendszereket, mint például a lengyelországi fűtésrendszerek korszerűsítésére irányuló programokat.

Kiemelte, Csehországban az állami támogatások nagyságát az egyes ingatlanok felújításának mértékéhez igazítják, így minél átfogóbb felújítást terveznek a lakástulajdonosok, annál nagyobb támogatásra számíthatnak. Szintén megfontolandónak nevezte azt is, hogy a szlovák kormány figyelme középpontjába a bérlakás-építési programokat helyezte, melynek keretében évente 1500 állami támogatásból felépülő bérlakás megvalósítását tűzték ki célul. Úgy gondolja, ez utóbbi különösen nagy segítséget jelenthet a fiatalok számára, akik jelenleg nem tudnak kiszakadni a családi fészekből korlátozott anyagi lehetőségeik és a kiemelkedően magas lakásbérleti díjak miatt.

- Nem szabad azonban figyelmen kívül hagyni az ágazat motorjának számító ipari beruházásokat sem, melyek esetében az energiafejlesztéseken túl a kapacitásbővítés és az ipari ingatlanok rendelkezésre állásának fokozása is kulcsfontosságú feladattá válhat – mondta az újHÁZ Centrum cégvezetője. Akinek meggyőződése, hogy az elszálló építőanyagárak mérséklésében a gyártóknak is szerepük lehet. Úgy fogalmazott: a gyártóknak is megfelelően kell reagálniuk a piaci változásokra, jó megoldásnak tűnhet az innovatív megoldások adaptálásával történő automatizáció fokozása és a meglévő munkaerő ösztönzőkkel történő megtartása.
A teljes anyag letölthető innen.




hirdetés

EZT IS Ajánljuk
csináld magad
Díszszekér a minihordónak: mutatós bortartó
Az évek óta csak porosodó fa boros hordócskához készített maradék faanyagból szekeret Vastag József (Körösladány).


Ötletek
Kerékpárláncokból készült szobrok
Kerékpárlánc aprócska szemeiből készít fantasztikus szobrokat egy dél-koreai művész.


Ötletek
Kreatív ötletek az új esztendőre
Elkezdődött az új esztendő, most már tényleg ideje összeszednünk, mely terveket szeretnénk idén megvalósítani. Cikkünkben ezúttal minden évszakra hoztunk egy-egy kreatív ötletet!


Otthon-bútor
Tetőtéri ablakok
A modern tetőtéri ablakok az újonnan épülő családi házak nélkülözhetetlen elemei. Alkalmazásukkal az eddig használaton kívüli, sötét padlástereket is otthonunk világos és barátságos, lakható részévé varázsolhatjuk. Lássuk a kínálatot és beépítésüket!











hirdetés





Fizessen elő a magazinra!

Havonta megjelenő lakásfelújítással, átalakítással, építkezéssel, kertrendezéssel valamint számos egyedi barkács- és javítási ötlettel, tanáccsal szolgáló színes magazin.





ötletmozaik.hu © 2024

minden jog fenntartva




Hírek csináld magad
Otthon-bútor Kert-balkon Szerszám-anyag Gyerkőc
Gép- és anyagújdonságok Ötletek Építési bajnokság