MAPEI Penészgátló

Gép- és anyagújdonságok

MAPEI Penészgátló

A magas páratartalmú nedves helyiségekben gyakran fordul elő, hogy megjelennek a penészgombák ? elcsúfítva a szép felületeket. Mi megújítjuk a szennyeződött felületeket.
 
A penészgombák rút esztétikai látványuk mellett, károsíthatják az épületet, de az egészségi kockázata is magas. Spóráik a levegőben lebegve az allergiás tüneteken túl, a légzőszervek súlyos megbetegedését is okozhatják. A szakemberek a lakótérben köbméterenként legfeljebb 200 gombaelem számot tartanak elviselhetőnek. 200-500 közötti már számottevően megterheli a légző rendszert és a szervezet immunapparátusát. 500 fölötti köbméterenkénti gomba elem szám pedig már kifejezetten károsítja a légző rendszert vagy a szervezet különféle kóros reakcióit válthatja ki. Ezért mindent meg kell tenni a lakásban megjelenő penészesedés megszüntetése érdekében.
 
A magas páratartalmú fürdőszobákban, zuhanyozókban gyakran megjelenik a falsarkokban a párakicsapódás okozta penész. A nem burkolt falakon hatékonyan irthatjuk a fürdőszoba újrafestésével a Mapei három termékből álló Silancolor Plus rendszerét használva. A régi festékréteg eltávolítása után a felület megtisztítását és fertőtlenítését kell elvégezni. A Silancolor Cleaner Plus vízbázisú mosó- és fertőtlenítőoldat mélyen behatolva a felületbe - akár egy gyomirtó ? kiirtja a gomba- és mohatelepek gyökereit. A Silancolor Cleanert Plust 1:3 arányú hígításban alacsony nyomású kézi permetezővel vagy ecsettel kell felvinni és jól átitatni vele a felületet. Pár perc múlva kefével vagy konyhai dörzsivel távolítsuk el a penészt. Ezt a műveletet ismételjük meg, ha nagyon szennyezett a felület, akkor többször is. 8-12 óra elteltével, amikor a felület már teljesen száraz, felhordjuk a Silancolor Primer Plus alapozót ecsettel, hengerrel 24 óra száradás után festhetjük át, ehhez a Silancolor Pittura Plus festék ajánlható, amelynek szintén van gombaölő hatóanyaga. A festéket két rétegben hordjuk fel, a rétegek száradása között 24-48 óra száradási időt kell hagyni.
 
A penészes fugák a csúnya látványon túl tisztántarthatatlanok, ami a levegőben lebegő spórákon túl további egészségkárosodást okozhatnak.
 
A burkolatok fugáin az újra és újra megjelenő penészt agresszív, az egészségre és a környezetünkre ártalmas, maró hatású tisztítószerekkel szoktuk eltávolítani. A vegyszeres tisztítás azonban tönkreteheti a burkolatot, amely nemcsak ragyogásából veszíthet, hanem a díszcsíkokon lévő mintákat is felsértheti és lemarja a színező anyagot is. E helyett szerencsésebb, ha megpróbálkozunk a fuga eltávolításával, gyakran a régóta penészesedő fugák könnyen kiperegnek. Ha a fürdőszoba felújításkor a Mapei penészedésgátló fugázóhabarcsát, az Ultracolor Plus-t használjuk, akkor igen jó esélyünk van arra, hogy nem jelenik meg többé a burkolatot csúfító penészgomba.  A sókivirágzásmentes termék 2?20 mm széles hézagok fugázására alkalmas, gyorsan köt, gyorsan szárad vízlepergető, illetve a BioBlock? technológia miatt a felülete nem penészedik.  A Bio Block?-kal ellátott termékek csökkentik a különböző típusú penészgombák és baktériumok megtelepedésének és burjánzásának esélyét, de a rendszeres tisztításra és karbantartásra persze szükség van, amit a fuga sima és tömör, alacsony vízfelvételű tulajdonsága megkönnyít. Kitűnő kopásállósággal rendelkezik, zsugorodás nélkül,így repedés mentesen köt. 26 féle színben választható, és fugázás után már 3 óra múlva rá lehet lépni, és 24 óra múlva pedig teljesen terhelhető. Alkalmazható falon, padlón, kül- és beltéren egyaránt, mindenféle kerámia, klinker, terrakotta, greslap, márvány, gránit, agglomerát, üveg- és márványmozaik fugázására.
 
A teljesen kiszáradt felületen ? eltávolítva a ragasztóanyag-felesleget ? portalanítsuk a hézagokat. A használati utasítás szerint bekevert fugázóanyagot fugázógumival vigyük fel a hézagokba ? egyenletesen és tömören kitöltve. A felesleget még friss állapotában átlós irányban kell lehúzni a burkolatról. Kb. 10-30 perc száradás után, amikor a fugázó már nem ragad, gyakran váltott nedves szivaccsal, körkörös mozdulatokkal mossuk le a felületet és alakítsa ki a fugaképet. Majd egy épphogy nedves szivaccsal, átlós irányú mozdulattal törölje tisztára burkolatot. A tisztítás után kb. 5-15 perc múlva a megszáradt fugafátylat száraz, puha ronggyal, körkörös mozdulattal lehet eltávolítani.


Anyagszükséglet és árkalkulátor (az árak az áfá-t nem tartalmazzák)
Silancolor Cleaner Plus: 0,20?1 kg/m? (a felület nedvszívó képességétől, ill. a fertőzöttségétől függően, ami többszöri átkenést igényel)
1 kg-os műanyavödör: 1429 Ft
5 kg-os műanyavödör: 4995 Ft
Silancolor Primer Plus: 0,1?0,3 kg/m?
2 kg-os műanyavödör: 4438 Ft
10 kg-os műanyavödör: 19950 Ft
Silancolor Pittura Plus: 0,2?0,3 kg/m?
5 kg-os műanyavödör: 14775 Ft
20 kg-os műanyag vödör ára: 53180 Ft
Ultracolor Plus kb. 0,5 kg kg/m? a lap és a hézagmérettől függően
5 kg-os kiszerelésben 2370 Ft-tól-ig színtől függően
 




MAPEI Kft.

2040 Budaörs, Sport u. 2.
Tel.: (23) 501-670
honlap:www.mapei.hu
szaktanacs@mapei.hu1



hirdetés

EZT IS Ajánljuk
Gép- és anyagújdonságok
Hihetetlen mértékű energia-megtakarítás
Létezik Veszprémben egy társasház, amelyben 8 év alatt 70%-kal csökkent a fűtés és melegvíz előállítására felhasznált gázmennyiség, emellett 72%-kal csökkent a ház által felhasznált elektromos energia mennyisége. Nem mágia működött közre, „mindössze” annyi történt, hogy az épületet Mapetherm hőszigetelő rendszerrel szigetelték.


Gép- és anyagújdonságok
Fürdőszoba-felújítás a mai trendek szerint
Az idei év igazán sokszínűnek tekinthető a fürdőszobatrendeket illetően, hiszen a teljes letisztultságtól kezdve a minimalista stíluson át a színes fürdőszobáig változatos termékpalettáról válogathatunk.


Szerszám-anyag
Lakásfelújítás mosolyogva?
Lehetséges, ha ellesi a felkészültek néhány titkát!


Hírek
Szinte eltűntek az akciók az építőanyag-kereskedésekből
Harmadára csökkent az akciót és promóciót indító építőanyag kereskedések száma 2021-ben, derült ki a Mapei próbavásárlás kutatásából. A csökkenés oka az építőanyagárak kiszámíthatatlansága mellett a megnövekedett kereslet.










Szerszám-anyag

Padlófűtés hibátlanul






Fizessen elő a magazinra!

Havonta megjelenő lakásfelújítással, átalakítással, építkezéssel, kertrendezéssel valamint számos egyedi barkács- és javítási ötlettel, tanáccsal szolgáló színes magazin.





ötletmozaik.hu © 2024

minden jog fenntartva




Hírek csináld magad
Otthon-bútor Kert-balkon Szerszám-anyag Gyerkőc
Gép- és anyagújdonságok Ötletek Építési bajnokság