Hosszú távon számít a nőkre a Praktiker

Hírek

Hosszú távon számít a nőkre a Praktiker

Több mint ötven százalék fölé emelkedett az elmúlt években a női munkavállalók aránya a Praktikernél. 

A barkácsáruház-lánc a jövőben is igyekszik megőrizni a nők magas arányát, kiemelt célként megjelölve, hogy a karrier és a család egyaránt megőrizhesse fontosságát.

1621 főt foglalkoztat a Praktiker országszerte 20 áruházában és a Mester utcai központjában, ebből 912 nő, ez 52,5 százalékos arányt jelent.  A nehéz fizikai igénybevétellel járó feladatköröknél értelemszerűen kevesebb nő dolgozik, de az áruházvezetői, osztályvezetői és helyettesi, valamint áruházi területi vezetői szinteken is 46,8 százalékos a nők aránya.

Hosszu_tavon_szamit_a_nokre_a_Praktiker_3.jpg

Tekintettel arra, hogy a hölgyek átlagéletkora 40 évet tesz ki a Praktikernél, sokuk családalapítás előtt áll, vagy kisgyermekes szülőként igyekszik helyt állni a család és a munka területén is. A Praktikernél a munkatársak magánéleti helyzetéhez igazítják a munkaidőbeosztást.

– Több kollégámat érinti, hogy szeretne babát, de valamiért nem sikerül. Vannak, akik lombikbébi-programban vesznek részt, nekik több szabadidőre van szükségük, ezért segítjük őket helyettesítéssel. A Praktikernél nem kell aggódni mi lesz a munkahellyel, például a lombikbébi programban részt vevő kollégák helyét addig nem töltjük be, amíg ki nem derül, hogy sikerült-e a beavatkozás – mondta Márton Katalin.  A Praktiker HR & CSR vezetője kiemelte: – Miután áruházaink kiváló közösségekként működnek, így örömmel mondhatom, hogy kollégáink nagy figyelemmel vannak egymás aktuális élethelyzetére. Arra bíztatjuk őket, hogy ne érezzék frusztrálónak, ha családi kötelezettségük elszólítja őket munkahelyükről.

Hosszu_tavon_szamit_a_nokre_a_Praktiker_4.jpg

A Praktiker számos olyan programot is megvalósított, amelynek keretében az édesanyákat segítik a munka – magánélet egyensúlyának megőrzésében, de segítik az édesanyákat a GYES vagy GYED utáni visszatérésben is. Tábort, Mikulás-rendezvényt, gyermeknapot is szerveznek a családoknak a közösségépítés jegyében, ezeken kívül a Praktiker munkatársai pszichológiai, egészségügyi, jogi, illetve pénzügyi szakemberektől kérhetnek tanácsadást, természetesen sportolási lehetőségek is adottak számukra, de a barkácsáruház-lánc a tehetségprogramokban való részvételt is támogatja.

– Nagyon büszkék vagyunk rá, hogy az elmúlt évek tudatos karrierösztönző, családbarát intézkedéseinek köszönhetően a Praktiker női munkavállalóinak aránya évek óta ötven százalék fölött van. Az egyenlő esélyek biztosítása a vállalati kultúránk része. Hosszú távú terveink között szerepel, hogy új, fiatal pályakezdő nőknek biztosítsunk karriert, és lehetőség szerint a nők és férfiak jelenlegi arányát a jövőben is megőrizzük – hangsúlyozta Márton Katalin.

A Praktiker minden lehetőséget megragad, hogy a fiatalokat is a kereskedelmi pályára vonzza. A Német-Magyar Ipari és Kereskedelmi Kamara harmadszor szervezte meg a TechCsajok rendezvénysorozatot, amelyet a Praktiker is támogatott. A program célja, hogy a fiatal középiskolás lányok körében népszerűsítse a műszaki, informatikai és természettudományi felsőoktatási és karrier lehetőségeket, s ezzel is hozzájáruljon az utánpótláshoz. Emellett számos szakmai képzésen és tréningen keresztül fejlesztik és támogatják a kollégáikat. A 2018-ban elindult Praktiker Pro Programnak köszönhetően számos fiatal szakembert támogattak és fedeztek fel. Duális képzésben is részt vesz a Praktiker, illetve gyakornoki program keretében középfokú iskolákból várják a fiatalokat az áruházaikba. Esetükben a Praktiker célja, hogy logisztika, kereskedelem és irodatitkár gyakornokok előtt vonzóvá tegye ezt a területet és eloszlassa kételyeiket, hogy a Praktikerben csak férfiak dolgoznak.




hirdetés

EZT IS Ajánljuk
csináld magad
Ahol a legkisebbek is tudnak sütni-főzni: három DIY babakonyha
Az őszi-téli időszakban sokaknak okoz fejtörést, hogyan foglalhatnák le a gyerkőcöt hasznosan. Egy babakonyha mindenképp jó választás lehet, hiszen a legkisebbek játszva sajátíthatják el a sütés-főzés rejtelmeit. Cikkünkben három saját készítésű változatot mutatunk.


Gép- és anyagújdonságok
Izgalmas fürdőszoba
Nem szokványos fürdőszobai motívumot mutatunk most be, amelyben a természetes formájában beépített fa vonzza magára a figyelmet.


Ötletek
Papírtégla – tüzelő szinte ingyen
Otthon fejlesztette ki találmányát Hír Ferenc (Nagykarácsony): reklámújságokból és esővízből állít elő tüzelőt – majdnem ingyen.


Ötletek
Télen friss levegő, nyáron légkondi
Ajkay Imre előző ötlete egy, a kárba vesző meleg levegőt hasznosító szerkezet volt. Van azonban a szombathelyi lakásban egy másik egyszerű „készülék” is, amely télen is, nyáron is hasznos segítség.
















Fizessen elő a magazinra!

Havonta megjelenő lakásfelújítással, átalakítással, építkezéssel, kertrendezéssel valamint számos egyedi barkács- és javítási ötlettel, tanáccsal szolgáló színes magazin.





ötletmozaik.hu © 2024

minden jog fenntartva




Hírek csináld magad
Otthon-bútor Kert-balkon Szerszám-anyag Gyerkőc
Gép- és anyagújdonságok Ötletek Építési bajnokság