Mennyi áramot fogyaszt a háztartás?

Szerszám-anyag

Mennyi áramot fogyaszt a háztartás?

A díjemelés utáni villanyszámlák láttán sokan felülvizsgálnák a háztartás áramfogyasztását: hogyan lehetne spórolni? Következzenek az Ötlet Mozaik tippjei!
A lakáshasználati szokásainkat a legnehezebb megváltoztatni. Vagyis leszokni arról, hogy hamarabb tekerünk egyet a termosztát gombján, minthogy pulóvert húzzunk, vagy szívesebben kádfürdőzünk ? utána engedve néhányszor a melegvizet ?, minthogy zuhanyozzunk. Hamarabb kapcsoljuk be kánikulában a ventillátort, mint hogy időben leengedjük a redőnyt, vagy fel sem tűnik, hogy egész nap üzemel a televízió és a számítógépet sem kapcsoljuk ki, amikor nincs rá szükség, no meg a fagyasztott étel kiolvasztását is csak a mikrohullámú sütővel tudjuk elképzelni. Az egyes elektromos készülékeknél az ember gyakran csak legyint, mondván az nem ?eszik sokat?, csak a villanyszámla láttán csodálkozik el, hogy mitől is lett ennyi. Esetleg megkönnyíti szokásaink megváltoztatását, ha naponta leolvassuk az energiafogyasztást mérő órák állását, és naponta kiszámítjuk, hogy ez mennyibe is kerül ? talán a sokkoló szembesítés jobban ösztönöz szokásaink megváltoztatására. Most a háztartás áramfogyasztását, a takarékossági lehetőségeket vesszük számba.
 
Fogyasztás- és költségszámítás
 
Az energiatakarékos szemléletmód alapja, hogy az alapvető számításokkal tisztában legyünk. Amikor egy elektromos készüléket vásárolunk, akkor azonnal számoljuk ki, hogy annak használata mennyibe is fog kerülni egy hónapban vagy évben. Az elektromos készülékek dobozán, leírásában feltüntetik a teljesítményt (Watt), ezt átszámítva kWattra (osztva ezerrel), majd megszorozva a használati óraszámmal, megkapjuk az energiafogyasztást (kWh). Ha például egy hajszárító vagy vasaló 1000 Watt teljesítményű, vagyis 1 kW-os, és naponta 15 percet használjuk, akkor havonta kb. 8 órát van használatban, akkor az energiafogyasztása egy hónapban 8 kWh, s ha ezt megszorozzuk az aktuális áramtarifával, akkor megtudjuk, hogy mennyit fizetünk a használatért ? a jelenlegi díjszabás mellett ez kb. 260 Ft.

Háztartási készülékek vásárlása
 
A felmérések szerint egy átlagos magyar háztartás energiaköltségének 30%-át a háztartási gépek által felhasznált energia díja teszi ki. Szerencsére a lakosság többsége már tisztában van azzal a ténnyel, hogy ?az olcsó a drága? ? ahogy a szólásmondás is állítja, így sokan figyelnek oda az energiacímkékre és a készülékek fogyasztási adataira. Táblázatunk is pontosan tükrözi, hogy az újabb fejlesztésű háztartási gépek olyan műszaki megoldásokkal készülnek, amelyekkel ugyanazt a műveletet jóval kevesebb energia-, víz felhasználásával végzik el, mint kevésbé korszerű társaik. Tehát mindenképpen érdemes összehasonlító számításokat végeznünk, hogy mennyibe kerül havonta az olcsóbb gép szokásos használata és mennyi egy drágább gép havi fogyasztási költsége.
 
Ha újabb csodamasinát ajánlanak a reklámok, és már indulnánk is az üzletbe, előtte gondoljuk meg: valóban szükségünk van rá? Milyen munkákhoz lehet használni, ilyen műveletekre a szokásos háztartási gyakorlatban hányszor kerül sor ? és vegyük számba azt is, hány készülék porosodik már használatlanul a tárolók mélyén. Ha a saját pénztárcánkat nem is kíméljük, ne feledjük, hogy előállításukhoz is tetemes energiát használ el az ipar ? sokszor potyára.

Többletfogyasztás az ?A? energiaosztályhoz képest
 
B
C
D
E
F
G
Hűtőgép
+30%
+65%
+90%
+110%
+135%
+160%
Mosógép
+23,5%
+47%
+71%
+94%
+118%
+141%
Az Európai Unióban az ?A? energiaosztályú készülékek piaci részesedésének gyors növekedése miatt az ?A? osztályon belül megjelent az ?A+? és az ?A++? megjelölés, melyek között az ?A++? az elérhető leghatékonyabb energiafelhasználású terméket jelöli.
Energiacímke-köteles termékek: mosógépek, szárítógépek, kombinált mosó-szárítógépek, mosogatógépek, hűtők, fagyasztók, kombinált hűtő-fagyasztógépek, légkondicionálók, villamos sütők, fényforrások.
Forrás: ELMÜ
ÖM-TIPPEK az elektromos készülékek takarékos használatához

  1. Villanytűzhelyeknél az étel teljes elkészülte előtt már kikapcsolhatjuk a főzőlapot, hiszen az még hosszan tartja a hőmérsékletét, ami elegendő hőt biztosít a készre főzéshez.
  2. A főzőlapra azzal azonos átmérőjű edényt helyezzünk, és használjunk fedőt.
  3. Használjunk vastag fenekű edényeket, ugyan lassabban melegszik fel, de tovább tárolja a hőt, így energiafelhasználás szempontjából sokkal gazdaságosabb.
  4. Ha mikrohullámú sütőt veszünk, jó, ha tudjuk: a sütési idő és a készülék teljesítménye fordítottan arányos, vagyis minél kisebb teljesítményű a készülék, annál tovább tart benne az étel elkészítése, és annál több áramot fogyaszt.
  5. Lehetőleg ne a mikrót használjuk a fagyasztott élelmiszer kiolvasztására: ha időben kivesszük a mélyhűtőből, szobahőmérsékleten anélkül is kienged, hogy energiát kellene erre pazarolnunk.
  6. Ne használjuk a mosogatógép szárító funkcióját, mert ekkor fogyaszt a gép a legtöbbet. Ha közvetlenül a program lefutása után kinyitjuk az ajtót, a forró gőzben cseppmentesen leszáradnak az edények.
  7. A mosógépek fél-töltet programjait csak kivételes esetben használjuk, mert e programok nem fele energiát és vizet fogyasztanak a tele-töltethez képest. Két fél program lefutásakor jóval több energia, víz és mosószer fogy, mint egy tele-töltetű programnál.
  8. Előmosásra, ill. 60 ?C fokos vízhőmérsékletre csak nagyon szennyezett ruháknál van szükség, a ruhanemű többsége 40 ?C fok mellett is tökéletesen tisztára mosható.
  9. Minél magasabb fordulatszámra állítva használjuk a centrifugát, annál kevesebb energiát fogyaszt.
  10. Ha nem muszáj, ne vasaljunk nedves ruhát, mert az lehűti a vasalót, s ilyenkor újra-meg újra bekapcsolódik a készülék fűtése, ami nagy energiafelvétellel jár.
  11. A hűtők, fagyasztók elhelyezésekor végezzünk ellenőrző mérést, hogy az adott helyen a gyártó által feltüntetett értéknél nem fogyaszt-e többet, mert ez azt jelenti, hogy túl meleg helyen áll vagy nem szellőzik kellőképpen.
  12. A hűtők, fagyasztók falán kialakuló dér- és jégréteg szigetelő hatású, ezért a felesleges energiafogyasztás elkerülése érdekében rendszeresen gondoskodni kell a leolvasztásukról.
A készülékek fogyasztásának ellenőrzése
 
Érdemes időről időre megvizsgálni egyes készülékeink áramfogyasztását. Különösen a hűtő- és fagyasztógépeknél érdemes ezt megtenni, és összehasonlítani a gyártó által megadott fogyasztási értékkel. A hűtő- és fagyasztógépek, ha nem megfelelő helyen állnak, akkor fogyasztásuk a megadott értékekhez képest jóval magasabb lehet és így hiába energiatakarékos a készülék. A készülékeket jól szellőztetett és száraz helyiségben kell üzemeltetni, különösen ügyelve a környezeti hőmérsékletre, mert annak 1°C-os emelkedése a névleges 25°C értékhez képest 5%-kal növeli az energiafogyasztást.

Áramfogyasztás- és költségellenőrző készülék
A 4?5000 forintos készülékkel nagyon könnyen ellenőrizhető egy-egy háztartási gép valóságos fogyasztása, ill. a tarifabeállítással azonnal a költséget is megmutatja. A konnektorba illesztve az ellenőrző készüléket, majd ehhez csatlakoztatva a fogyasztót, digitálisan kijelzi a fogyasztást, ill. annak költségét. A menürendszerben lekérhető egy hónapra, évre is a fogyasztás. Ezeket a valós adatokat összevetve a készülék leírásában szereplő adatokkal megállapíthatjuk, hogy például jó helyen áll-e a fagyasztó, nem kell-e áthelyezni. Sokallt villanyszámla esetén ellenőrizhető a villanyóra is ? mindig csak-egy-egy fogyasztó bekapcsolva és mérve, összevethető a villanyórán mutatott értékkülönbséggel. Ha többszöri mérés esetén tapasztaljuk az eltérést, akkor az áramszolgáltatóhoz kell fordulni, sajnos egy árammérő hivatalos bevizsgáltatása több tízezer forint.
 
Búcsú a hagyományos izzóktól
 
Lehet, sokakat érzékenyen érint majd, hogy a tervek szerint 2015-ben az EU tagállamaiban megszűnik a hagyományos izzók forgalmazása, a számítások szerint ugyanis a háztartási világításból származó széndioxid-kibocsátást ezzel kb. hatvan százalékkal lehet csökkenteni. De már ezt megelőzően leállnak a 100 wattos izzók gyártásával, és e nagy teljesítményű izzók eltűnnek a boltok polcairól. Mindehhez képest Magyarországon kb. 3,5 millió háztartásban még mindig átlagosan mintegy 10 db hagyományos izzólámpa van.
Az energiatakarékos világítás nem jelent rosszul megvilágított helyiségeket, hanem azt, hogy jó fényhasznosítású fényforrásokra kell cserélni a hagyományos izzókat. Belső térben az izzólámpákat kompakt fénycsövekkel helyettesítsük, kint pedig a nagynyomású higanylámpák helyett nátriumlámpákat vagy solar fényforrások használjunk.
 
A kompakt fénycsövek kb. negyedannyit fogyasztanak, mint a hagyományos izzók. Egy 100 Watt teljesítményű izzó napi négy óra használat mellett havonta 397 forintba kerül, márpedig nem egy darab izzó világít a lakásban! A kompakt fénycsövek ugyanabba a foglalatba becsavarhatók, mint az izzók. Az áraik közötti jelentős különbség annak köszönhető, hogy a jó minőségű fénycsöveket egy elektronikával előfűtik, ezért a bekapcsoláskor nem világítanak teljes fényerővel, hanem néhány perc alatt ?világosodnak ki? teljesen. Az olcsóbbakból általában hiányzik ez, ami abból is látható, hogy felkapcsoláskor azonnal teljes fényerővel világítanak; élettartamuk azonban rövidebb.
 



hirdetés

EZT IS Ajánljuk
Szerszám-anyag
A mindennapok takarékossága
Hogyan lehet újabb pénzeket spórolni a villanyon, gázon, vízen? Tehetjük e még takarékosabbá otthonunk működését? Íme néhány ötlet, melyeknek megvalósítása nem túl egyszerű, de jól járhatunk.


Otthon-bútor
Helytakarékos családi ház
A XI. kerület, azaz Újbuda a főváros egyik legnépszerűbb kerülete. Kitűnő adottságai miatt – közel van a belváros, igazi tömegközlekedési csomópont – nem véletlenül kedvelik a lakásvásárlók, az ingatlan fejlesztők. 


Gép- és anyagújdonságok
A jövő hőszigetelése
A viharosan emelkedő energiaárak miatt egyre fontosabb és nagyobb szerep hárul az épületek hőszigetelésére és termikus védelmére. Az alacsony energiafogyasztás leginkább a tetők, külső falak, a padlók és az alagsorok kiváló hőszigetelésével érhető el.


Gép- és anyagújdonságok
Okos zöld iroda
A magánházakban élők is tanulhatnak a Schneider Electric új, energiatakarékos irodai megoldásaiból.






Gép- és anyagújdonságok

Hő- és hangszigetelés pisztolyhabbal


Otthon-bútor

Előszobai ötletek








Fizessen elő a magazinra!

Havonta megjelenő lakásfelújítással, átalakítással, építkezéssel, kertrendezéssel valamint számos egyedi barkács- és javítási ötlettel, tanáccsal szolgáló színes magazin.





ötletmozaik.hu © 2024

minden jog fenntartva




Hírek csináld magad
Otthon-bútor Kert-balkon Szerszám-anyag Gyerkőc
Gép- és anyagújdonságok Ötletek Építési bajnokság