Kincset érő tetőtér

Otthon-bútor

Kincset érő tetőtér

Ha a gyerekek érkezésével a család otthona szűkössé válik, sokan csak új ház vagy lakás megvásárlásában látják az egyetlen megoldást. Ám előtte érdemes a már meglévő ingatlanunkban rejlő lehetőségeket is feltérképezni.

A Családi Otthonteremtési Kedvezmény pályázat 2015. július 1. óta érhető el a pályázók számára. Idén egyszerre bővült a vissza nem térítendő állami támogatásra jogosult családok, valamint a kedvezmény felhasználási köre, immár egygyermekes családok is pályázhatnak, a támogatást pedig használt lakás megvásárlására és akár tetőtér-beépítésre is fordíthatják.

A tetőablakokat gyártó Velux cég szakemberei az alábbiakban azoknak szolgálnak hasznos tanácsokkal, akik otthonukat a tetőtér átalakításával, lakhatóvá tételével szeretnék bővíteni.

 

A tetőtér lakhatóvá tételével egyszerűen és költségtakarékosan növelhetjük a lakótér alapterületét. Gyermekes családok esetén érdemes úgy kialakítani a helységet, hogy az később, az egyetemi évek alatt, vagy házasságkötésük után akár különálló otthonként funkcionálhasson a fiatalok számára.

 

Biztos anyagi háttér nélkül nem érdemes belevágni egy ilyen beruházásba. Számos váratlan költség merülhet fel ugyanis a felújítás különböző szakaszaiban, amelyekre érdemes előre felkészülni.

 

Építész szakember bevonása már a beruházás legelején szükséges, hiszen a tetőtér kialakítása többletterhet jelent az alsó szint falazata és az épület alapja számára is. Egy építész gyorsan felméri a helyzetet, majd pontos tervet és költségvetést készít, amely már tartalmazza az előkészületi költségeket, illetve az esetleges további költségek becslését is.

 

A tetőszerkezet cseréje és a tetőtér-beépítés nem építési engedélyköteles, ha az építmény tartószerkezetét nem kell átalakítani, megerősíteni, megváltoztatni vagy újjáépíteni.

Egy új építésű - vagy jó állapotban lévő - épület bővítésekor jellemzően nincs szükség az alapzat és a falak megerősítésére, egy régebbi ház tetőtér-beépítése esetén azonban a tartószerkezet felújításra szorulhat. Ez viszont már külön engedélyhez kötött, és így a munkálatok ideje is hosszabb lesz.




hirdetés

EZT IS Ajánljuk
Otthon-bútor
Tetőtéri szekrény készítése
Sokáig kihasználhatatlan volt Horváth Anikóék tetőtéri szobájának egyik sarka a tetősík alatt, amíg ki nem találták és meg nem építették a képeken látható beépített szekrényt, amelynek fő erénye a maximális anyagtakarékosság.


Ötletek
Beépített ablakmélyedés
Kis lakásban érdemes kihasználni az ablakok alatti beugrókat is. Ez az ablakmélyedés 25 cm mély, így kézenfekvő volt, hogy készen kapható fenyőpolcokból legyen a szekrény. Az ajtók szintén fenyőből készültek.


Otthon-bútor
Tetőtéri ablakok
A modern tetőtéri ablakok az újonnan épülő családi házak nélkülözhetetlen elemei. Alkalmazásukkal az eddig használaton kívüli, sötét padlástereket is otthonunk világos és barátságos, lakható részévé varázsolhatjuk. Lássuk a kínálatot és beépítésüket!


Kert-balkon
Praktikus tanácsok, ha garázskaput szeretnél
Garázskaput szeretnél? Elmondjuk milyen legyen, miből válogathatsz, és mely szempontokat érdemes tekintetbe venni.




Szerszám-anyag

A korlát is lehet szép




Szerszám-anyag

Jóval hűvösebb tetőtér






Fizessen elő a magazinra!

Havonta megjelenő lakásfelújítással, átalakítással, építkezéssel, kertrendezéssel valamint számos egyedi barkács- és javítási ötlettel, tanáccsal szolgáló színes magazin.



Fizessen elő digitálisan!





ötletmozaik.hu © 2020

minden jog fenntartva




Hírek csináld magad
Otthon-bútor Kert-balkon Szerszám-anyag Gyerkőc
Gép- és anyagújdonságok Ötletek Építési bajnokság