hirdetés



Dinamikus képkeret tükörmozaikból

Otthon-bútor

Dinamikus képkeret tükörmozaikból

A boltokban vásárolt holminál mindig személyesebb a saját kezűleg készített. A legszebb ajándék nagymamáknak egy fénykép az unokákról, szeretteinknek pedig egy kép a közös nyaralásról. A kép mellé ajándékozzunk keretet is, s akkor már úgy dukál, hogy annak is legyen stílusa.

Tükörkeret-kerettükör

A babonások szerint a tükör összetörése hét év balszerencsét jelent (a józanok szerint régen azért ijesztgették ezzel a gyerekeket, mert akkoriban még igen drága volt az ezüstfoncsorozás). Esetünkben nem kell összetörni semmit, képkeretünk anyagául tükörmozaikot választottunk: a kreatív boltokban viszonylag olcsón, dobozolva előre levágott, ráadásul veszélytelen (nem éles peremű) kicsiny üvegnégyzetek kaphatók.

Komplementer színek

A tükör színtelen, pontosabban szólva: környezete színvilágát ismétli kicsit megtörve, megmozgatva a fényeket. Ha mindezt fokozzuk azzal, hogy nem fehér, hanem színes fugaanyagot használunk, a falakhoz, bútorokhoz harmonizáló színt választva, akkor még teljesebb a hatás. Ez esetben a komplementer szín javasolható, ami szépen játszik a tükröződő és mozgásunk miatt állandóan változó effektusokkal.

Lépésről lépésre

1. Anyagszükséglet: a munkához egy képtartó üveglapra, üvegmozaik négyzetekre és közönséges fugázóanyagra van szükségünk.

 

2. Az üveglapra pöttyintsünk ragasztócseppeket. A ragasztó a tükörlapok mellett valamennyire ki fog folyni, de ez ne zavarjon bennünket.

 

3. A tükörnégyzeteket tegyük a keret szélére, majd fogpiszkálót fogva nagy figyelemmel és türelemmel igazgassuk őket a helyükre.

 

4. A képkeret előlap-üvegét és hátlapját összefogó csatok helyét hagyjuk ki. Ezeket a pontokat érdemes alkoholos filccel előre bejelölni.

 

5. A helyükre illesztett tükördarabok közét, miután a ragasztó megkötött, fugázzuk ki. Ehhez keverjük híg állagúra a fugaanyagot.

 

6. A résekből előbuggyanó, az üveglapra maszatolódó, fölösleges fúgaanyagot nedves szivaccsal – a szivacsot nem odanyomva – töröljük le.

 

És a végeredmény: egy szép és egyedi ajándék.




hirdetés

EZT IS Ajánljuk
Otthon-bútor
Stílusos dió dekorfal
Sajnos nem minden fa él száz évig, de ha elhal, akkor sem kell azonnal tüzelőnek nyilvánítani. Készíthetünk belőle például dekorfalat, mint Szekeres Zoltán Budapesten.


Otthon-bútor
Hangulatos konyhai kispolc
Nem csak a tradicionális konyhában mutat jól a sublód fölött ez a fűszertartó, de a hipermodern, minimalista főzőfülke elvágólagos vonalait is kedvesen oldja lágyabb íveivel. Mellesleg pedig ideális tároló a manapság szükséges számos konyhai apróság számára.


Otthon-bútor
Macskabútor: kaparófa és mászóka egyben
Ha a macska megszereti a macskafa magas polcát, ritkábban mászik fel az asztalra, s ha rájön, hogy mennyivel jobb a kötéllel bevont oszlopon körmöt élesíteni, akkor a fotel is épségben marad.


Otthon-bútor
Készíts talpat a karácsonyfának
Eltört a régi karácsonyfatalp? Vagy csak túl csúnyának találod? Készts magad stabil és dekoratív tartót! Cikkünkben három megoldást mutatunk a vödörtől az egyszerű fatalpig!




Otthon-bútor

Bútorlap lazúrozása


Otthon-bútor

Az év színe 2019.


Otthon-bútor

Új burkolók



hirdetés





Fizessen elő a magazinra!

Havonta megjelenő lakásfelújítással, átalakítással, építkezéssel, kertrendezéssel valamint számos egyedi barkács- és javítási ötlettel, tanáccsal szolgáló színes magazin.





ötletmozaik.hu © 2024

minden jog fenntartva




Hírek csináld magad
Otthon-bútor Kert-balkon Szerszám-anyag Gyerkőc
Gép- és anyagújdonságok Ötletek Építési bajnokság