hirdetés



Diy kerti tároló

Kert-balkon

Diy kerti tároló

Szükségük volt egy tárolóra Köblös Zoltánéknak, ahol a család holmiját, kerti és egyéb játékait, valamint a kerékpárokat el tudják helyezni. Képeinken végigkövetheted, hogyan építették meg.

Látkép hátulról: vannak olyan nagy tárgyak, mint ez az ugráló, amelyek jobban elférnek egy nyitott tető alatt, mint a zárt tárolóban.

Az első nyáron az alap lebetonozása fért bele az időbe, illetve a családi büdzsébe, a másodikon viszont több hónapos tervezgetés, előkészület után nyár elején belevágtak a megvalósításba. A betonalapzathoz Zoltán kiásta a tükröt, építési törmelékkel töltötte fel, ledöngölte, majd 20 centis betonréteget terített szét a zsaluzatban. A szerkezet vázát alkotó fenyőoszlopokat beépítés előtt előbb kézigyaluval megtisztította, majd lenolajkencével kente le.

 

1. A tároló oszlopai 12×12 cm-es használt fenyőgerendák, 2-2 sarokpánttal, talpcsavarral rögzítve az alaphoz. Fönt 10×10 cm-es fenyőgerendák kötik össze őket vízszintesen.

 

2. A tetőszerkezetet 5×10 cm-es fenyőgerendák adták, melyek 50 cm-enként helyezkednek el, ezeket Zoltán utólag 2 sorban tetőlécekkel erősítette meg, a jobb tartás miatt.

 

3. A tetőre a falon kívül eső, látható részekre lambéria, a nem látható részekre OSB-fedés került.

Az OSB-lapokat úgy rögzítsük, hogy egyenes legyen a tetőfelület.

 

4. Az illesztéseket Zoltán kátrányos alvázvédővel kente ki, erre zsindely-alátétfólia, majd zsindely került. Felhelyezte az oromdeszkát, bádog vízvetővel, illetve a csatorna tartószerkezetét.

 

5. A falba bekerült egy bukó ablak, valamint egy díszített üveges, fényáteresztő betekintő, a leendő bejárati nyílás fölé helyezve. Mindkettő bontásból származó, felújított darab.

 

6. Az oldalakat kívülről, szemből és a látszó oldalukon norvég mintás lambériával (impregnálva + viaszos vékony lazúrral kezelve), a hátulján diófa színű, a nem látszó oldalán barna színű, lambéria mintázatú trapézlemezzel burkolta.

 

7. Belülre 10 cm üveggyapot hőszigetelés került, védőcsőben vezetett villanyvezetékkel, majd a belső falakra OSB-burkolat került. Ezt lealapozta, akrillal tömítette, majd lekente két réteg beltéri fehér diszperzittel. A lazúrozásban a család apraja-nagyja részt vett.

 

8. Ezután helyükre kerültek a kapcsolók, dugaljak, lámpák. Következett a színazonos esővízelvezető csatorna felhelyezése.

 

9. Végül az épület egy szekcionált kaput kapott és némi belső rendezés után készen áll a használatra. A szerszámok, játékok, kerékpárok nem hányódnak többé szerteszét.

 Anyagszükséglet

- 12×12, 10×10, 5×10 cm fenyőgerendák

- tetőléc

- kimaradt 7×7, 5×5 cm-es fenyőgerendák

- lambéria

- OSB-lap

- trapézlemez

- zsindelyalátét

- zsindely

- Milesi vékonylazúr

- lenolaj

- faimpregnáló

- akril tömítő

- szögek

- csavarok

- villanyvezeték

-  kapcsolók

- dugaljak

- lámpák

- mozgásérzékelő reflektor

Szerszámszükséglet

fúrókalapács, akkus csavarozó, elektromos kézigyalu, kompresszor + szögbelövő, flex, kézi körfűrész, asztali körfűrész, gérvágó fűrész, dekopírfűrész, hőlégfúvó, kalapács, szegecselő, lemezvágó olló




hirdetés

EZT IS Ajánljuk
Kert-balkon
Disney On Ice: varázslatos jégfesztivál!
Minden korosztályt magával fognak ragadni A kis hableány, az Aranyhaj és a nagy gubanc, A szépség és a szörnyeteg, valamint minden idők egyik legnépszerűbb, Oscar-díjas animációs filmje, a Jégvarázs kalandos pillanatai egy vadonatúj jégrevüben.


Ötletek
Kerti sütögető bontott téglából
A kertrendezés keretében építette meg ezt a sütögető-bográcsozót – fölötte tetővel, elszívóval – Szakács István és neje, Szakácsné Rim Mária Dabason.


Kert-balkon
Marokkói nyaralás ihlette teraszbútor
Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy majd 100 éves flóderezett szekrény a nagymamai örökségből Horváth Ildikóéknál Solymáron.


Kert-balkon
Falikút az erkélyen
Ráadásul nem is akármilyen falikút: a virágok öntözéséhez legmegfelelőbb folyadék – esővíz folyik belőle.











hirdetés





Fizessen elő a magazinra!

Havonta megjelenő lakásfelújítással, átalakítással, építkezéssel, kertrendezéssel valamint számos egyedi barkács- és javítási ötlettel, tanáccsal szolgáló színes magazin.





ötletmozaik.hu © 2024

minden jog fenntartva




Hírek csináld magad
Otthon-bútor Kert-balkon Szerszám-anyag Gyerkőc
Gép- és anyagújdonságok Ötletek Építési bajnokság