hirdetés



Buldózer alakú játszótér a kertben

Kert-balkon

Buldózer alakú játszótér a kertben

Németh Norberték készítették Ágasegyházán gyerekeiknek ezt a hintával, csúszdával és egy kis ügyességi pályával ellátott kerti játszóteret.

A gyerekek rajonganak a munkagépekért, innen adódott az ötlet, hogy ilyen formát adjanak a szerkezetnek. Elkészítése hozzávetőleg egy hónapot vett igénybe, hiszen csak délutánonként és hétvégeken tudtak dolgozni rajta. A munka folyamata alatt nem igazán adódott probléma, leszámítva azt, hogy a gyerekek szerint apa nem haladt elég gyorsan – hiszen ők már az első naptól kezdve türelmetlenül várták, hogy elkészüljön a játszótér.

A buldózer elején lehet hintázni.

 

Az oldalán lévő lánctalpon lehet felmászni a kötél segítségével – a feljutás a kicsiket megtanítja arra, hogy az akadályok akarattal és kitartással legyőzhetők.

 

A buldózerre a hátsó részére erősített létrán is fel lehet mászni. Szintén hátul van a homokban végződő pályával a csúszda.

ALC Lépésről lépésre

1. A szerkezet alapjának félgerenda keretét beton térkövek tartják, kivízszintezve.

2. A padlódeszkák szögekkel és csavarokkal vannak biztonságosan rögzítve.

3. A „földgyalu” felépítményét hat függőleges és két vízszintes oszlop hordozza.

4. A gép oldalsó borítását is kültéri favédő lazúrral lekent deszkák alkotják.

5. A képen jól látszik, hogyan épül fel a „fülke” és a „motorház” váza.

6. A fülke – szintén időjárásállóra lekent deszkákból álló – teteje is a helyére került.

7. A váz utolsó simításaként Norbert felcsavarozta a hintát tartó félgerendákat is.

8. Így helyezkednek el a rétegelt lemezből vágott kerekek lánctalphajtó küllői.

9. A „lánctalp” is deszkákból áll, Norbert erős hegymászó kötélre rögzítette őket.

10. A hintát ugyan most is vastag, erős félgerendák tartják, de ha nagyobb gyerekek is használnák (vagy a jelenleg még kicsik megnőnek), akkor érdemes két függőleges oszloppal is megerősíteni, úgy még biztonságosabb lesz.




hirdetés

EZT IS Ajánljuk
Kert-balkon
Levegőt a fűnek!
A pázsit talajfelszínén az elhalt növényi részekből idővel filcszerű réteg képződhet. Gyepszellőztetés, amikor a füvet megszabadítjuk a felhalmozódott gyepfilctől.


Kert-balkon
Madáretető zöldtetővel
Volt a kertben egy régi etető, de már eléggé elgyötört volt – szeretett volna helyette egy szépet Biró Szilvia (Ráckeve). Ezért nekiállt, és elkészítette.


Kert-balkon
Megújult a Hotel Helia Episode Étterme és terasza
Elegáns és letisztult látványvilággal, különleges belsőépítészeti megoldásokkal és új gasztronómiai koncepcióval megújult a Danubius Hotel Helia Episode étterme, valamint a szálloda terasza.


Kert-balkon
Félkör alakú előtető
Egyik barátja kérte meg a tiszavárkonyi Sziliczei Zoltánt, hogy a teraszuk fölé készítsen előtetőt. Elmondta, mit szeretne, Zoltán pedig megtervezte és elkészítette.











hirdetés





Fizessen elő a magazinra!

Havonta megjelenő lakásfelújítással, átalakítással, építkezéssel, kertrendezéssel valamint számos egyedi barkács- és javítási ötlettel, tanáccsal szolgáló színes magazin.





ötletmozaik.hu © 2024

minden jog fenntartva




Hírek csináld magad
Otthon-bútor Kert-balkon Szerszám-anyag Gyerkőc
Gép- és anyagújdonságok Ötletek Építési bajnokság