Kerti ösvény használt téglából

Kert-balkon

Kerti ösvény használt téglából

Egy téglából rakott út vidám színfoltja a kertnek. Szépsége éppen az egyszerűségében rejlik, és mindenféle téglát felhasználhatsz hozzá. 

Az agyagtéglák sokféle árnyalata érdekes kontrasztot képez a kerti lombok üde zöld és a virágok élénk színeivel. A 70 centi épp elég ahhoz, hogy egy személy végig tudjon tolni rajta egy talicskát.

Bár az út alapozásához nem kell túl mélyre ásnunk, s ezért aztán nem kell félnünk attól, hogy elérjük a ház közművezetékeit; mégis mindenképpen derítsük föl még az építés előtt a gáz-, villany-, vízcsövek és a csatorna nyomvonalát, és lehetőleg ne építsük az utat túl közel hozzájuk.

Munka előtt mérőszalaggal, kalapáccsal, zsinórral és karókkal tűzzük ki az út nyomvonalát – a szélessége 70 centi, a hosszúsága pedig a hely adottsága szerinti legyen.

Lépésről lépésre

Az út előre kijelölt, kész nyomvonaláról ásóval és vasvillával távolítsuk el a gyepet, ássuk ki a munkagödröt 25 cm mélységben, majd terítsünk el az aljába zúzott követ, és kőtörő kalapáccsal törjük apróra a nagyobb darabokat, tömör, vízszintes, 8 cm vastag ágyazatot képezve.

A széleken a tereppel egy síkban rögzítsük cövekekkel a zsalukeretet. Egy kis darabon rakjuk ki a kívánt mintát, hogy lássuk, belefér-e a kijelölt sávba. Majd terítsük el a sódert – kicsit magasabban a zsalukeret aljánál –, és lapvibrátorral vagy döngölővel tömörítsük 3 cm vastagra. A felesleget lehúzódeszkával távolítsuk el.

Keverjünk sűrű habarcsot, terítsük el a zsaludeszkák mentén, és fektessünk bele az út mindkét oldalára egy-egy szegélyező, élre rakott téglasort úgy, hogy ne legyen rés a téglák között. A téglasor felső síkja essen egybe a zsalukeret tetejével. A téglák alól kinyomódó fölösleges habarcsot húzzuk le kőműveskanállal.

Miután a habarcs megkötött, a két szegélysor közé terítsünk homokot és tömörítsük 2 cm vastagságúra, ügyelve, nehogy kimozdítsuk a meglévő téglasorokat a habarcságyból. Majd terítsünk újra homokot a tömörített homokágyra, a fölösleget húzzuk le a lehúzódeszkával.

Fektessük ebbe a homokágyba az út egyik végétől a téglákat a választott (esetünkben kosárfonó) minta szerint. Közben ne lépjünk a homokágyra! Amikor az egész úttal készen vagyunk, öntsünk a hézagokba is homokot, majd terítsünk a téglákra pl. egy szőnyegdarabot, és menjünk végig rajta a lapvibrátorral.

Anyaglista (70 cm széles, 4 m hosszú úthoz)

Téglából - 186 db (ez változó, attól függően, hogy a jelenlegi kisméretű, vagy a régebben használt, most bontottként újrahasznosított téglát használunk-e)

Zúzott kőből - 0,25 m3

Sóderból (homokos kavicsból) - 250 kg

Homokból - 250 kg

Habarcsból - 15 kg cement - 60 kg homok

Valamint

- 8 folyóméter deszka zsalunak

- egy 70 és egy 75 centis deszka lehúzónak

- 6 db 30 cm hosszú cövek

- szögek a zsaluzáshoz

ÖM-tipp

Mivel a téglák arányait úgy alakították ki, hogy a fal habarcshézagaival alkossanak tökéletes egységet, ezért itt a téglák közti fugák szélessége változó lesz. A lehető legegyenletesebben osszuk el a hézagokat.

Rétegrend

1. Cövek (a zsaluhoz szögezve)

2. Zsalukeret (egy szintben a környező tereppel)

3. Téglaszegély (a legszélső téglasor habarcsba fektetve, magassága megegyezik a zsaluéval)

4. Habarcs

5. Kiásott munkagödör (80 cm széles és 25 cm mély)

6. Kosárfonó minta

7. Kiegyenlítő homokágy (11 cm fektetési mélységet tesz lehetővé)

8. Homokágyazat (2 cm vastag)

9. Sóderréteg (3 cm vastag)

10. Zúzottkő alap (8 cm vastag)




hirdetés

EZT IS Ajánljuk
csináld magad
Így lehet saját készítésű kerti zuhanyzód
Egy kerti zuhanyzó jó szolgálatot tehet nyáron a nagy hőségben. Jól eshet aláállni egy-egy izzasztó kerti munka után, de a család legkisebb tagjai is örömmel pancsolhatnak alatta. Egy nagyobb hordó felhasználásával akár mi magunk is elkészíthetjük.


Kert-balkon
Vízleeresztés könnyedén
Gondban volt P. Szabó Zoltán (Farmos), mert az esős időnek „hála” a kerti medencében jelentősen megnőtt a vízszint, a leeresztő rugós szelepet pedig tartósan fáradságos nyomva tartani.


Kert-balkon
Hozzuk formába a nyárra kültéri bútorainkat
Egyre többször ülünk ki a teraszra, és tervezgetjük a közös grillezést a barátokkal vagy a családdal a kinti tereken. A tökéletes hangulat megteremtéséhez az is hozzátartozik, hogy az erkélyen vagy a kertben használt bútoraink is tiszták és ápoltak legyenek. Minden anyag másféle törődést igényel, ezért mindegyikhez megfelelő módszert, illetve tisztítószert érdemes választanunk. Na de mire ügyeljünk, ha műrattan kerti szettünk van, mitől válik cseppmentesen csillogóvá az üveg asztallap, vagy épp hogyan őrizzük meg hosszú évekig a teakfa szépségét? Ebben segítenek hasznos tanácsokkal a kika szakértői.


Ötletek
Kerti tó téglából
Nem minden kerti tónak kell akkorának lennie, hogy úszni lehessen benne. Aki kisebbet szeretne, annak itt bemutatunk egy téglából épített változatot.


Gép- és anyagújdonságok

Az év legnagyobb sportigazolása






Szerszám-anyag

Készüljünk fel a télre






Fizessen elő a magazinra!

Havonta megjelenő lakásfelújítással, átalakítással, építkezéssel, kertrendezéssel valamint számos egyedi barkács- és javítási ötlettel, tanáccsal szolgáló színes magazin.



Fizessen elő digitálisan!





ötletmozaik.hu © 2020

minden jog fenntartva




Hírek csináld magad
Otthon-bútor Kert-balkon Szerszám-anyag Gyerkőc
Gép- és anyagújdonságok Ötletek Építési bajnokság