A járdaépítés mestersége

Kert-balkon

A járdaépítés mestersége

Stabil, masszív, strapabíró és még látványban is extrateljesítményt nyújt a viacolor járda. A járdaépítés mestersége nem bonyolult dolog. Újítsa fel velünk kerti sétányát, autó-, garázsbeállóját. Biztos lehet benne, hogy az új járdafelület különleges hangulatot fog adni.

A térburkolatok, mint amilyen a viacolor járda általában három rétegből állnak. Fentről lefelé haladva térburkoló kő, fektető vagy ágyazó réteg, majd az úgynevezett teherhordó réteg. A kő vastagsága 6 cm szokott lenni, a fektető ágyazó réteg legyen legalább 2-3 cm-es kétszer rostált homok, míg a teherhordó rétegként használjunk fel murvát, sódert, amelyre cementet szórunk, ami a később rálocsolt víz hatására megköt és stabil alapot fog adni.

Mire figyeljünk nagyon
A legfontosabb szempont, hogy meglegyen a felület megfelelő leejtése, méterenként 2-3 cm az ideális. Az alap kiszedésénél gondoljuk végig, hogy gyalogos, vagy autós forgalom fogja használni a felületet. A gyalogos esetében 12-15 cm vastag teherhordó réteget kell bedolgoznunk, míg ellenkező esetben 25-35 cm legyen a teherhordó réteg vastagsága. Figyeljünk arra, hogy ha kiásunk egy köbméter földet, akkor azt betemetni nem lesz elég egy köbméter homok, hiszen épp ez a különbség a tömörített és a laza föld, homok között. A gyakorlat azt mutatja, hogy legalább 25-30%-os plusz földdel kell számolnunk minden esetben, amikor egy kiásott gödörbe szeretnénk alapot rakni. Fontos, hogy egyszerre maximum csak 10 cm vastag réteget döngöljünk le. Minden réteget ajánlatos legalább háromszor megdolgozni, akkor lesz csak igazán tömör. Ha pontosan dolgoztunk, akkor pontosan 8 cm helyünk van még az ágyazó rétegnek és a viacolor kőnek. Érdemes szintező zsinórokat is kifeszítenünk, amelyeken időközben is látjuk, hogy hol tartunk a szintezésben.
 
Így rakjuk le
Fontos, hogy a szegélykövekhez rögzítsünk zsinórt, ezáltal tudjuk egyenesbe állítani az első sort, de ajánlatos 5-10 soronként ellenőrizni az egyenességét és a vízszintet sem hagyhatjuk figyelmen kívül. A szélekre fél köveket vagy méretre vágott köveket használjunk. A végén lehetőleg száraz kvarchomokkal fugázzuk ki a köveket. A végén érdemes bérelnünk egy lapvibrátort, hogy megdöngöljük a felületet.
 
Árkalkulátor
Egy járdafelület, autóbeálló elkészítéséhez a következő anyagokra lesz szükségünk: a járdakövet négyzetméterenként vásárolhatjuk meg 1200-2000 Ft-ig, áruházanként eltérő áron. A hozzá tartozó járdaszegélykő 800-1000 Ft/m áron kapható. A kétszer rostált homok 1000-1200 Ft-os köbméter áron szerezhető be, míg egy köbméter sóder 500-600 forintba kerül. Végül már csak a cementet kell megvásárolnunk, amelyet 25 kg-os kiszerelésben ajánlott megvásárolni, az pedig 3000-4000 Ft. Vegyünk példának egy 10 négyzetméteres területet. Kell hozzá fél, fél köbméter homok és sóder, 25 kg cement, és 10 négyzetméter viacolor járdakő, plusz szegélykő, de csak akkor, ha feltétlenül szükségét érezzük. Egy ekkora terület járdásításának összköltsége 20000 Ft.
 
A szegély lerakása:
Miután kifeszítettük a zsinórt, megkaptuk a szegély helyes irányát. Ássuk ki a megadott irányban a szegélykövek helyét. A bekevert cementes sódert dolgozzuk el a kiásott alapban a kőműves spatlival.
Illesszük a helyére a szegélyköveket, ha eltérés van, akkor korrigáljuk gumikalapáccsal. Végül ellenőrizzük munkánkat vízmértékkel, fontos, mert később a járdát is ehhez a szegélyhez kell igazítanunk.
 
 
A viacolor járda lerakása:
Hordjuk a murvát, sódert az előre kiásott területre, majd egyengessük el, igyekezzünk nagyjából vízszintbe hozni az egész felületet.
Még locsolás előtt szórjuk rá egyenletesen a cementet, hogy a víz hatására megkössön, és masszív alapot képezzen.

Ebben a fázisban jöhet a homok felhordása, mint ágyazó vagy fektető réteg. Egy lapáttal, gereblyével dolgozzuk el egyenletesen.

Mivel a homok lágy, dolgozzuk el a vízmértékkel, mert a végén, amúgy is ellenőriznünk kell a leejtést.
Kezdjük el lerakni a köveket, figyeljünk, hogy egyenes legyen a sor, ha korrigálni kell használjunk gumikalapácsot.
Végül ellenőrizzük, hogy megfelelő e a leejtése, hogy a víz eltudjon folyni. Ezután kerüljön csak sor a fugázásra.
 

Közreműködött: Benke Dániel járda -és útépítőmester (Elérhetőség: 06 70 416 7692)




hirdetés

EZT IS Ajánljuk
csináld magad
Alternatív DIY karácsonyfák
Ha idén lemondanál a tűlevelűről, de mégsem szeretnéd a karácsonyt fenyőfa nélkül tölteni, barkácsolj magadnak egyet! Válogass a következő ötletes megoldások közül: mutatunk kültéri és beltéri ötleteket, valamint olyanokat is, amelyek akár egy aprócska garzonban is elférnek. Íme!


Otthon-bútor
Csúszásgátlók és alkalmazásuk
Az otthoni balesetek leggyakoribb oka a csúszás vagy botlás okozta esés. Cikkünkben bemutatjuk, milyen lehetőségeink vannak a balesetveszély elkerülésére.


Otthon-bútor
Minimalista ebédlőasztal
A ragasztott faanyagból készült egyszerű ebédlőasztalnál hat személy kényelmesen elfér. A bútoráruházban egy ilyen remek asztalnak megkérik az árát, megépítésével sokat spórolhatunk. Szerelése nem kíván szakértelmet, bátran fogjunk hozzá.


Hírek
Lakásfelújításra felkészülni: november elején OTTHONDesign Ősz kiállítás!
Az építkezési, felújítási hullám még mindig tart, sokan már a folyamat közepén tartanak, de vannak, aki még csak tervezgetnek. Bármelyik fázisban is járunk, mindig hasznos, ha minél több információ áll rendelkezésünkre a legújabb megoldásokról, a kínálatról, esetleg egyedi, személyre szabott szolgáltatásokról. Sőt jól jöhet egy szakember, aki egyes helyiségek megtervezésekor segít a legjobb megoldások kialakításában.






Gép- és anyagújdonságok

Új MEWA katalógus


Gép- és anyagújdonságok

Magastetők hőszigetelése








Fizessen elő a magazinra!

Havonta megjelenő lakásfelújítással, átalakítással, építkezéssel, kertrendezéssel valamint számos egyedi barkács- és javítási ötlettel, tanáccsal szolgáló színes magazin.





ötletmozaik.hu © 2024

minden jog fenntartva




Hírek csináld magad
Otthon-bútor Kert-balkon Szerszám-anyag Gyerkőc
Gép- és anyagújdonságok Ötletek Építési bajnokság