Szuper babaház

Gyerkőc

Szuper babaház

A nemzetközi szabványnak megfelelő 1:12 méretarányú, háromszintes, Viktória korabeli babaházat készített harmadik unokája, Zsizsi számára Bősenbacher Ferenc Budapesten.

Az ötlet kipattanása, a lányával való konzultáció, valamint a szakirodalom tanulmányozása után előbb legóból megépítette a babaház makettjét, majd beszerezte az anyagokat és nekilátott az építkezésnek.

A cserepeket például igen ötletesen gyógyszertárban kapható spatula (nyelvlapoc) végekből gyártotta – ha nem lennének pirosra festve, fa zsindelyként is gyönyörűen mutatnának.

A konyha és fürdő csempeburkolatához üvegmozaikot használt, az erkély oszlopait fapálcikákból esztergálta, az ablakokat plexiből készítette. A 60×40 centi alapterületű ház alsó két szintje zsanérokon oldalra, felső szintje pedig fölfelé nyitható.




hirdetés

EZT IS Ajánljuk
Ötletek
Babakocsi latyak nélkül
Harmadik gyermekének születése és az esős őszi idő beállta után szembesült Takács Zoltán Halásztelken azzal a problémával, hogy a vizes, piszkos kerekű babakocsit tárolóhelyiség hiányában nemigen tudja a lakásban hol tartani.


Ötletek
Babakanapé
Első pillantásra nem gondolnánk, hogy a képen látható kanapé nem rendes méretű, hanem „csak” egy babaszoba bútora, annyi odafigyeléssel és aprólékos műgonddal készítette el Botfalusi Zoltán Kecskeméten, aki ismerőse kislányát szerette volna meglepni valami nem mindennapi játékszerrel.


Ötletek
Babaszoba
Csukné Rajnai Zsuzsa babagyűjteményéhez készült a szekrényből, ágyból, asztalból és 4 székből álló babaszoba-kollekció.


csináld magad
Négy kreatív baba- és játszóház a gyerkőcök örömére
Ha te is mindent megteszel gyermekeid kedvéért és barkácsolni is szeretsz, lepd meg őket egy babaházzal vagy játszóházzal! Négy kreatív ötletet mutatunk!
















Fizessen elő a magazinra!

Havonta megjelenő lakásfelújítással, átalakítással, építkezéssel, kertrendezéssel valamint számos egyedi barkács- és javítási ötlettel, tanáccsal szolgáló színes magazin.





ötletmozaik.hu © 2024

minden jog fenntartva




Hírek csináld magad
Otthon-bútor Kert-balkon Szerszám-anyag Gyerkőc
Gép- és anyagújdonságok Ötletek Építési bajnokság