Kerti bográcsozó építése lépésről lépésre

csináld magad

Kerti bográcsozó építése lépésről lépésre

Nyáron nincs is jobb egy remek hangulatú, kerti bográcsozásnál! A kinti főzőcskézés megoldható háromlábú állványon is, de azért a téglából épített változat az igazi. Dr. Tóth Csaba, Mihályházáról megmutatta nekünk, ő hogyan készítette!

bogracsozo1.jpg

Először lemérték, mennyi hely, hány tégla kell a bográcsozóhoz és mekkora falvastagság. Ehhez egyszerűen lerakták a felnit a tervezett helyére és körbepakolták téglákkal. Ezután 50 cm mély alapot ástak. Mivel ez a fagyhatár fölött van, a beton és az építési törmelék rétegei alá zúzott követ és kőtörmeléket terítettek, hogy elvezesse a vizet, erre került az alap.

bogracsozo2.jpg

Az alap, amely beton és nagyobb törmelék elegye, a talajszint felett 20 cm magasságig folytatódik, amolyan lábazatként. A tetejét elsimították, majd kötni hagyták.

bogracsozo3.jpg

Két hét múlva jött a falazás. Előbb csíkokra vágtak egy kartondobozt, és körbetekerték velük a felnit. A később eltávolítandó karton vastagsága biztosítja majd a tágulási hézagot.

bogracsozo4.jpg

Az alap fektettek egy sor téglát, e réteg közepére tették a becsomagolt felnit, de közvetlenül alá még egy téglát tettek – így biztosítva a hamu kihullásához szükséges magasságot.

bogracsozo5.jpg

A tűztér körüli téglákat és a hézagolást tűzálló, a külsőbb téglákat hagyományos habarccsal rögzítették. A legfelső téglasor tetejére szintén tűzálló habarcskeverék került, elsimítva.

bogracsozo6.jpg

Kialakítottak egy hamuzónyílást is, hogy ne kelljen minden alkalommal kivenni a felnit, ha ki akarják takarítani a bográcsozót, illetve jobb huzatot is biztosítson a tűztérnek.

bogracsozo7.jpg

A felnit kiemelték, a tűztér belsejében tűzálló habarcs és vízüveg keverékével kijavították az emelésként betett tégla helyét. A teljes száradás után került kifúrt helyére a bográcstartó cső.

bogracsozo8.jpg




hirdetés

EZT IS Ajánljuk
csináld magad
DIY halloweeni tökök fából
Ha szeretsz barkácsolni, lepd meg családodat egy mutatós tökdekorációval, aminek épp itt van a szezonja! Csak némi faanyagra, fűrészre és festékre lesz hozzá szükséged. Mutatunk hozzá egy kis inspirációt!


csináld magad
Egy régi tévékészüléket alakított át bárszekrénnyé
Íme egy remek DIY projekt: megmutatjuk, hogyan lehet egy régi tévékészülékből mutatós bárszekrényt varázsolni.


csináld magad
Feleslegessé vált a kád: kerti tó lett belőle
Pánczél Tamáséknál a fürdőszoba felújítása során feleslegessé vált a kád és hirtelen nem tudtak mit kezdeni vele. Kidobni viszont sajnálták volna. Némi töprengés után bevillant az ötlet: legyen belőle kerti tó! Nekikezdtek és meg is valósították. Még egy sziklakertet is építettek köré: az Ötlet Mozaiknak meg is mutatták, hogyan.


csináld magad
Három saját készítésű szalonnasütő
Hamarosan itt a tavasz, már most érdemes készülni rá! Tedd élvezetesebbé a szabadban töltött időt, építs hangulatos szalonnasütőt, amit körülülhettek a rokonokkal, barátokkal. Íme három szép példa!
















Fizessen elő a magazinra!

Havonta megjelenő lakásfelújítással, átalakítással, építkezéssel, kertrendezéssel valamint számos egyedi barkács- és javítási ötlettel, tanáccsal szolgáló színes magazin.





ötletmozaik.hu © 2024

minden jog fenntartva




Hírek csináld magad
Otthon-bútor Kert-balkon Szerszám-anyag Gyerkőc
Gép- és anyagújdonságok Ötletek Építési bajnokság