hirdetés



A vidék a jövő élettere

csináld magad

A vidék a jövő élettere

Jó levegő, idilli környezet, kedves szomszédok: a vidéki élet hívogató jellemvonásai. Ország- és Európa-szerte számos kezdeményezést találunk, melyek a vidéki települések népességvonzó erejét hivatottak elősegíteni. A Style&Home és az OtthonNeked közös építészpályázata, a „Jövő Otthonai” is a vidéki építkezést emelte fókuszába: a kiírás tárgya idén egy vidéki lakóház vagy nyaraló tervezése a 300 lakosú, Tolna megyei Kisszékelyen. A pályázat megvalósulását idén is olyan támogatók segítették, mint a Kludi, a Trilak vagy a garázskapuk és bejárati ajtók legjobbja, a Hörmann, akitől ismét különdíjat vehetett át két fiatal tervező.

 

A pályázatot kiíró szakembergárda számára kiemelt fontossággal bírt a fiatal, pályakezdő építészek szakmai támogatása. Bertáné Dr. Bényi Krisztina, a Modern Városok és Falvak Fejlesztésének Koordinációjáért felelős helyettes államtitkár hangsúlyozta, állami támogatásokkal szeretnék egyre inkább vonzó célponttá tenni a magyar vidéket a fiatal korosztály számára. A díjátadón kiemelték, a jövő a regionális fejlesztésekben rejlik, amelyek elősegítenék az elvándorlás csökkentését és közkedvelt lakóhelyekké változtatná a kis településeket is.

A leírásban idén is központi szerepet kapott a fenntarthatóság és a környezetbarát megoldások. A Hörmann-különdíjat a legkreatívabb termékfelhasználásért Rittgasszer Ákos és Bonhardt Dávid vehették át. A győztes pályamunkában fiatal építészek a hagyományos építészeti elemeket ötvözték a modern stílussal, ezzel teremtve otthonos és családias légkört. Az ingatlan teljes mértékben környezetbarát kialakítású, hiszen az többek között napelemekkel és biomassza alapú fatüzelésű kazánnal felszerelt.

Mi fogott meg benneteket a helyszínben?
A tervezési helyszín igazi hangulatát és páratlan értékeit csak a terület bejárása során tapasztalhattuk meg. Egy kis időre mi is érezhettük, milyen kiszakadni a főváros mindennapi nyüzsgéséből és elmerenghettünk azon, milyen páratlan és változatos tájakkal és környezeti adottságokkal rendelkezik hazánk. Teljesen érthető, hogy a tervezési program egy valós család igényei alapján készült, akik első látásra beleszerettek a helyszínbe. A tervezés elején még mi magunk is értetlenkedve álltunk az előtt, hogy miért van szüksége a családnak például őzetetőre, de nagy meglepetésünkre a helyszínen mi magunk is találkoztunk egy őzcsaláddal.

Miért döntöttetek a környezetbarát építészeti megoldások mellett?
Napjainkban az építészetben is egyre fontosabb, szinte alapvető követelmény, hogy energiahatékony épületeket tervezzünk, emellett olyan építőanyagokat alkalmazzunk, melyeket minél kevesebb energiafelhasználással, környezetbarát módon állítanak elő. A pályázati kiírásnak is kritériuma volt, hogy környezetbarát megoldásokat alkalmazzunk, de mindennapi munkánk során is rendszeresen alkalmazunk olyan rendszereket, melyek megújuló energiák hasznosításán alapulnak.

Miért döntöttetek a pályamunkában felhasznált termékek mellett? Mi volt az, ami meggyőzött a Hörmann termékek kapcsán?

Az épület tömegformálása során törekedtünk olyan anyagok és késztermékek beépítésre, melyek az épület karakterét erősíthették. Az utcafronti homlokzat egyik ilyen eleme a garázskapu, melynek kialakítására a Hörmann egyedi burkolattal ellátható, innovatív termékét találtuk legmegfelelőbbnek. Ennek a terméknek köszönhetően a homlokzatokon megjelenő égetett deszkaburkolat megjelenhetett egy olyan hétköznapi terméken is, mint a garázskapu. Ugyanez a termék biztosította, hogy az telket határoló kerítés egységes deszkázata a tolókapun is alkalmazható legyen. A bejárat ajtó kiválasztásánál is célunk volt, hogy az épület külső-belső megjelenésével harmonizáló nyílászárót válasszunk, hiszen ez a szerkezet biztosítja az épület „vérkeringésébe” való belépést, határt képezve kint és bent között. Ezért tartottuk fontosnak, hogy egy visszafogott, mégis esztétikus bejárati ajtót válasszunk, mely a 2020 december 31-től életbelépő épületenergetikai igényeknek is megfelel.

Mit gondoltok a városból vidékre költözésről? Megéri?
Mindketten tapasztaljuk annak előnyeit, hogy milyen üdítő akár csak néhány napra is kiszakadni a főváros nyüzsgéséből és nyugodt környezetben feltöltődni. Ezért teljesen érthető, hogy sokan döntenek a vidékre költözés mellett. Mindenképpen pozitív előnyei vannak, mivel valós alternatívát a nagyvárosi felgyorsult életvitelből való kiszakadásra szinte csak a vidéki környezet ad. Ezzel együtt olyan pozitív élettani előnyök is élvezhetők, mint az alacsony zajterhelés, tisztább levegő, nyugodtabb életvitel és a természet valódi közelsége.

Milyen megoldásokat láttok arra, hogy a kis települések vonzóbb lakóhelyekké váljanak?
Ez egy rendkívül összetett kérdés, amire nálunk jóval tapasztaltabb szakemberek is keresik a választ. Ugyanakkor megfigyelhető, hogy a nagyvárosokban tapasztalható ingatlanár-robbanás miatt kezd némileg lassulni az elvándorlás, és újra előtérbe kerül a vidék, mint releváns élettér. Azonban az elsődlegescélpont még mindig az agglomeráció. A Kisszékelyhez hasonló kistelepülések esetében még mindig problémát jelent a megélhetés helyben történő biztosítása, napi szinten akár többórás ingázásra van szükség. Talán megoldást jelenthet a jövőben a flexibilis munkavégzés elterjedése, valamint az, ha sikerül vonzó alternatívaként bemutatni a vidéket a fiatalok számára.

Mit gondoltok a passzívházak magyarországi jövőjéről?
A 2020 december 31-től életbelépő, szigorodó épületenergetikai igényeknek való megfelelés mindenképpen elősegíti azt, hogy a passzívház, mint komplett rendszer valósabb cél legyen a megrendelők számára. Továbbá ez a gyártókat is ösztönözheti meglévő termékpalettájuk fejlesztésére, melynek köszönhetően új innovatív anyagok jelenhetnek meg az építőiparban. Mindez rendkívül fontos, hiszen e folyamatokon keresztül elsősegíthető, hogy a lakosság számára is elérhetővé váljanak a korszerű, környezettudatos építőanyagok és építésitechnológiák, valamint az olyan intelligens rendszerek, melyek optimalizálják az energiafelhasználást, ezáltal minimalizálva a napjainkra jellemző energiapazarlást.

 




hirdetés

EZT IS Ajánljuk
Kert-balkon
Gázzal működik a sütögető
Kerti sütögetés alkalmával, nagyobb számú baráti társaság esetén, faszenes grillezéskor előfordult, hogy a sütés nehézkes és lassú volt Rezsőfi Lászlóéknál Esztergom-kertvárosban. A házigazda gondolkodott, és – bevillant neki az ötlet: mi lenne, ha a gázt fogná munkára?


Gép- és anyagújdonságok
Emelkedik a lakásépítő cégek bizalmi indexe
Az építőipari beruházások tekintetében magasak és bizakodóak az elvárások az uniós forrásoknak és a CSOK-nak köszönhetően.


csináld magad
Változatok virágpolcra: kül- és beltérre, akár saját kezűleg is
Aki nyitott szemmel néz körül a világban, elámul annak láttán, hogy milyen sokféleképpen lehet ugyanazt a tárgyat elkészíteni. Mutatunk néhány variációt viráglétrára, illetve három másmilyen, de szintén nem szokványos virágpolcot. 


csináld magad
Teraszépítés egyszerűen: védve eső és tűző nap ellen
Tavasztól őszig mindenki szeret a szabad levegőn lenni, főleg ha van saját udvarunk. Nem árt azonban, ha a kerti léthez olyan kényelmi funkciók is társulnak, mint a sima padló és a tűző naptól, illetve hirtelen záportól védő tető. Mutatunk egy szép példát, hogyan építhetjük meg magunk.








Gép- és anyagújdonságok

Multifunkciós vámpír



hirdetés





Fizessen elő a magazinra!

Havonta megjelenő lakásfelújítással, átalakítással, építkezéssel, kertrendezéssel valamint számos egyedi barkács- és javítási ötlettel, tanáccsal szolgáló színes magazin.





ötletmozaik.hu © 2024

minden jog fenntartva




Hírek csináld magad
Otthon-bútor Kert-balkon Szerszám-anyag Gyerkőc
Gép- és anyagújdonságok Ötletek Építési bajnokság