Csillár papírlampionokból


Négy méteres Kosár Judit budapesti lakásának belmagassága, s mert a szoba egyik felében galéria van, ezért Judit a másik felére, a plafonra kerülő csillárnak is valami nagyot szeretett volna, hogy ne boruljon föl a szoba egyensúlya.


Még mindig szigetelhetjük a házat


Födémszigeteléssel akár még ebben a fűtési szezonban is 25%-kal csökkenthetjük a fűtésszámlát.


Idén is összecsapnak a világ legjobb favágói


November 3-án és 4-én visszatér a norvég olimpiai városba, Lillehammer-be a STIHL Timbersports Világbajnokság.  Szurkoljunk együtt a magyar csapatnak és az egyéniben is versenybe szálló Juhász Istvánnak!


Top 5 fürdőtrend


Az újHÁZ Centrum szakértői idén is részt vettek Európa legnevesebb fürdőszobai trendeket és kerámiaburkolatokat bemutató kiállításán, a Cersaie-n, és cikkünkben egy csokorba gyűjtötték azt az öt meghatározó divatirányzatot, amely a következő években rohamosan terjedni fog, rávéve a lakástulajdonosokat, hogy nagyszabású átalakításokra adják a fejüket.


Az Év háza 2017-ben


Hagyományosan az Építészet Világnapja nyitóeseménye volt a Magyar Művészeti Akadémia, a Magyar Építész Kamara, a Magyar Építőművészek Szövetsége és a Városfejlesztők Országos Szervezete Egyesület védnökségével kiírt „Év háza” pályázat ünnepélyes díjátadója, ahol a fődíjat idén Dénes György építész vehette át a tervei alapján Balatonhenyén felújított lakóépületért.


Napelemes tetőcserepet fejleszt a Terrán


A családi vállalkozásból nemzetközi nagyvállalattá nőtt Terrán Tetőcserép Gyártó Kft. közel másfél éve zajló kutatás-fejlesztésének eredménye mostanra lehetővé tette, hogy a vállalat széles körben bejelentse a tetőcserépbe integrált napelem fejlesztését.


Bagoly a falon, háttérvilágítással


Élete párját lepte meg Kubik Imre Pécsett ezzel a fából készített szobai hangulatvilágítással, a hölgy ugyanis imádja a baglyokat.


5 alapelem, ami nélkül nincs jó hőszigetelés


A kora őszi időszak a legalkalmasabb arra, hogy falaink hőszigetelésével felkészítsük otthonunkat a tél beköszöntére. Fontos, hogy a munkálatok megkezdéséhez olyan időszakot válasszunk, amikor a hőmérséklet stabilan +5 és +25 ºC között van, ám elkerül bennünket a tűző nap, a heves eső és az orkán erejű szél is. Az újHÁZ Centrum minőségi saját márkás hőszigetelő rendszerén keresztül mutatjuk meg, melyek azok az alapelemek, amik elengedhetetlenek otthonunk hőszigeteléséhez.


Gardrób helyett bunki


A gyerekszoba falának egyik beugrójában korábban csak a nagyobbik fiú íróasztala volt, ám nagy holttér volt az asztal fölött, amit az apa, Enyedi Tamás (Budaörs) szeretett volna hasznossá tenni.


TPL_BEEZ2_ADDITIONAL_INFORMATION