A cserépkályha reneszánsza


Ki ne vágyna egy hűvös, téli estén hozzásimulni a meleget sugárzó kályhacsempékhez? A cserépkályhával való fűtés egyesek számára kissé elavultnak tűnik, pedig a gázkonvektorral vagy az elektromos fűtéssel felveszi a versenyt. Kiváló hőtartó, illetve hőleadó képessége a mai energiaárakat figyelembe véve nem elhanyagolható szempont.

cserépkályhacserépkályha 2 A cserépkályha esztétikus, könnyen kezelhető, igen nagy hatásfokú, gazdaságos tüzelőberendezés. A 60-as évek végéig, azaz a központi fűtés, majd a földgáz elterjedéséig egyeduralkodó volt a szilárdtüzelések terén. A szakszerűen megépített tüzelőberendezéssel a földgáznál is gazdaságosabban lehet fűteni.
A cserépkályha ott válik be igazán, ahol egész évben folyamatosan tudunk és kell fűteni, ami a kályha hatékonyságát is növeli. A rövid, intenzív tüzelés után a jól megépített kályha egyenletesen és hosszú időn keresztül adja le a hőt környezetének. A külső, mázas csempeburkolat samott-tűzteret és járatrendszereket takar. Építésekor a cél az, hogy a forró füstgá zok lehetőleg a kályha egész belső felületén közvetlenül érintkezzenek a csempefelülettel. A járatok is úgy vannak kialakítva, hogy ne legyenek üres fűtetlen részek (szakszóval dögök) a kályhában. Az utóbbi évtizedekben sok jó állapotú kályhát elbontottak, félve a piszokkal járó napi tüzelőhordástól és hamuzástól. Néhány régi lakásban viszont meghagyták, esetleg gázüzeművé vagy elektromos rendszerűvé alakították, ami kényelmes megoldás, de ezzel együtt elveszett a cserépkályha varázsa is. Egyedi hangulata mellett ideális megoldás lehet, hogy kiegészítő, rásegítő fűtésként alkalmazzuk a modern fűtési rendszerekkel együtt. Beszélhetünk vegyes, fa-, gázkályhákról, kialakítását tekintve pedig beépített vagy hordozható kivitelről. A zárt tűzterű cserépkályha tömegét a kályhacsempe és az építéshez felhasznált anyagok adják, ami kihat a meleg tárolására. A könnyebb kályhák rövidebb, a nehezebbek hoszszabb ideig tárolják a hőt, és a tűz kialvása után is egyenletesen sugározzák a meleget. A cserépkályhának egy hátránya van: a falazat vastagságától függően akár egy órát is várni kell, míg elkezd langyosodni.

Biztonság és hatékonyság

A cserépkályhát tisztítani kell, mert használata közben az égéstermék lerakódik a füstjáratokban és leszűkíti azok keresztmetszetét, ami idővel a kályha eldugulásához vezethet. Ennek elkerülése érdekében fontos, hogy cserépkályhánkat a fűtési szezonban naponta használjuk és benne száraz, kemény fával tüzeljünk!

Családi "bútordarab"

Lehetőség szerint már a ház tervezése során válasszuk ki a leendő kályha helyét, hiszen a kémény a kályha működéséhez feltétlenül szükséges, meghatározó épületszerkezeti elem, amely később már nem helyezhető át. Legalkalmasabb a lakásban egy olyan központi helyre építeni a kályhát, amely a közlekedő utaktól távol esik; ugyanakkor ideális a kályha számára, mert egyenletesen tudja fűteni a helyiséget. A kiválasztott kályha felrakását feltétlenül szakemberrel végeztessük ? előtte kérjünk referenciamunkát, nézzük meg, hogyan dolgozott. A cserépkályha belső falazatának szerkezete a kályha használata során meggyengül, ezért bizonyos időközönként át kell építeni őket (ezt hívják átrakásnak), ami a belső szerkezet felújítását jelenti. A szakirodalom szerint vegyes tüzelésnél ezt 8-10 évente kell megtenni, fatüzelésnél ez akár 14-16 év is lehet. Az átrakás gyakoriságát nagymértékben befolyásolja a kályha megfelelő használata, a kályhában elégetett tüzelőanyag minősége és az építését végző szakember munkája. Mivel a cserépkályhák méretei, arányai kötöttek, a velük felfűthető helyiségek nagysága is behatárolt. A modern füstjáratokkal épített cserépkályhával akár 30-40 m? alapterületű helyiséget is kifűthetünk.

Manapság a folyamatosan emelkedő energiaárak miatt egyre többen gondolkodnak azon, hogy cserépkályhával fűtsenek, de nem tudnak dönteni, hogy használt vagy új kályhát vegyenek-e. Az új kályha előnye, hogy a saját elképzeléseink alapján, a helyiség igényeihez méretezve direkt nekünk készül, és mi rakhatunk benne először tüzet. Új kályha rendelésénél vegyünk minden elemből legalább 5-10%- kal többet. Erre azért van szükség, hogy a kályha átrakásakor legyen színben, árnyalatban és mintázatban is ugyanolyan pótcsempénk. A bontott kályha olcsóbb, mint az új, ám a későbbi elempótlás nehézkes vagy meg sem oldható. Csak a vásárlás után derül ki az anyaggyengülés, és előadódhatnak más, a korábbi használatból adódó meglepetések is. Az új kályha használatbavétele előtt fontos dolog a szárítófűtés. Ez arra szolgál, hogy a cserépkályha csempéiből és szerkezetéből eltávolítsuk az építésénél felhasznált vizet. A kályha ajtaját a szárítófűtés alatt tüzeléskor és a tűz kialvása után is nyitva kell hagyni.

Álomkályhák

Manapság rendkívül széles a választék. A gyönyörű és kiváló minőségű csempék és kályhaformák között mindenki megtalálhatja álmai kályháját. A cserépkályhák alakja az egyszerűbb mértani alakzatoktól az összetett formákig sokféle lehet. Stílusukat tekintve lehetnek rusztikusak, klasszikusak és modernek. A XIX. század végétől előszeretettel használták az egyszerű hengeres vagy hasábidomú kályhákat. A karcsú testű, négyzetes alaprajzú kályhákat oszlopkályhának nevezték, torony formájú szerkezetük reprezentatív dekorációra is alkalmassá tette őket. A középpárkányos kályhák eltérő alsó és felső résszel készülnek, az alakjukat illetően síkpárkányosnak is hívják. Egyes kályhaféléket olyan falazott padkával is építtethetünk, amely körbeveszi a kályhát, és kényelmes pihenést biztosít. A cserépkályha fűtőanyaga lehet fa vagy szén, esetleg mindkettő. A kizárólag fatüzelésű kályhákban ? ami nagyobb odafigyelést igényel ? kevés hamu keletkezik, ezért ezeket rostély nélkül készítik.

Csempetrükkök

Megtörténhet, hogy amikor kiválasztjuk a kályhánk színét, az összerakva az otthonunkban nem úgy mutat, mint ahogy megrendeléskor láttuk. Ezért praktikus kérni a gyártótól színmintát az általunk elképzelt színből, amelyet vigyünk haza, és nézzük meg, hogy mutat otthon. A máz színét több dolog befolyásolhatja: a falak színe, az ablakok elhelyezkedése, a kályhára eső fény mennyisége stb. A kályhánkhoz szükséges mennyiségű burkolóanyagot a csempeegység határozza meg. A csempeegység egy olyan viszonyszám, amely kifejezi az egyes kerámiaelemekbe fektetett munka és anyag mennyiségét a sík csempéhez viszonyítva. A kályhák méretét csempeszélességben és magasságban adják meg, ezeket a számokat meg kell szorozni a csempe méretével, a talapzat és a párkány részeivel. Hogy mekkora kályha kell az adott helyre: a szakemberek szerint egy légköbméter egyenlő 1,5 fűtött csempeegységgel. De számolhatunk úgy is, hogy ha egy kályha 7 kW-os ? 1 kW nagyjából 20 m? fűtött légteret jelent ?, akkor ezzel 140 m?-t, illetve 3 méteres belmagasságot számolva, közel 45 m?-es lakóteret tudunk kifűteni. Itt is hozzá kell tennünk, hogy a ház hőszigetelése nagyban befolyásolhatja az értékeket.



Modern megoldások

A XX. század végére újraéledt a cserépkályhás-mesterség, és a kályhaépítés reneszánsza szerencsére magával hozta a korábbi formai és stílusbeli sajátosságokat is. Napjainkban divat lett, hogy a korábbi cserépkályhákat a mai kornak megfelelő ? gáz-, villany-, sőt néha fűtőolajos ? fűtést biztosító belsővel látják el, így az esztétikai érték megmaradhat, de gazdaságosabban fűthetünk. Egy gáztüzelésű cserépkályhával jelentős megtakarítás érhető el, viszont a cserépkályha építésére már szigorúbb előírások vonatkoznak, mint a hagyományos vegyes vagy fafűtésű változatokra. De persze minden tűzteret egyéni ízlés szerint burkolhatunk. Talán legnépszerűbb megoldás a csempekandalló, amely hatékony öntöttvas tűztérrel és tetszés szerinti mázas csempével van burkolva, igazodva a lakás méreteihez és hangulatához.

A kályha szeme

A cserépkályhán talán nem is annak formáját csodáljuk meg először, hanem a csempe színét, felületét, alakját. A kályhacsempe csak egyik - beépítés után is látható - oldala mázas, hátulja terrakotta színű mázatlan kerámia. A csempe hátoldalán szögletes alakú borda, ún. ?rumpf? található. A máz olyan üvegszerű bevonat a kerámiacserépen, amelyet az égetési folyamat előtt hordanak fel a csempe felületére és égetés közben olvad arra rá. A máz növeli a csempe esztétikai értékét, mechanikai szilárdságát, vegyi ellenállóképességét és nem utolsósorban tisztíthatóságát. A kályhacsempék gyártásánál megkülönböztetünk gépi préselt, kézi bedöngölt és öntött csempéket. Természetesen az egyes műveletek kályhacsempénként keveredhetnek: például egy préselt előlaphoz korongolt vagy szabott hátsó rész is illeszthető. A domborműves díszítésű csempéket sablonba préselve alakítják ki. Minden préseléssel és öntéssel készült csempe méretpontos. A kézi formázással, bedöngöléssel készült kályhacsempe a legegyedibb, mivel minden eleme kézi munkával készül, gyártása meglehetősen munkaigényes. cserépkályha készítése 1cserépkályha készítése 2cserépkályha készítése 3









1. A vizes közegben finomra őrölt és átszűrt iszapot vákuumos présen maszszalapokká formázzák és méretre vágják.
2. A masszakockákat présgipsszel bélelt szerszámba helyezik, ahol az alsó és felső bélyeg zárásakor keletkezik a forma.
3. Minden egyes csempét száradás után géppel és kézzel méretre csiszolnak, az így készült darabok gyakorlatilag méretpontosak.


cserépkályha készítése 4cserépkályha készítése 5cserépkályha készítése 6










4. A szárítás ? ami 3-4 napig is eltarthat ? után a csempéket még mázazás előtt, kemencében kiégetik.
5. Minden darabot külön, festékszóró pisztollyal mázaznak, ügyelve a festék tökéletes eloszlására.
6. Mázazás után másodszor is kiégetik a termékeket, amelyek ezáltal nyerik el végleges formájukat.

Tetszett a cikk? Oszd meg barátaiddal:
Nyomtatás

EZT IS NÉZD MEG!


Szigetelt ház – fűtés negyedáron
Közel háromhavi fűtésköltségének megfelelő összeget, vagyis 40 302 forintot spórolt...
5 alapelem, ami nélkül nincs jó hőszigetelés
A kora őszi időszak a legalkalmasabb arra, hogy falaink hőszigetelésével felkészítsük...
Top 5 fürdőtrend
Az újHÁZ Centrum szakértői idén is részt vettek Európa legnevesebb fürdőszobai trendeket...
Gardrób helyett bunki
A gyerekszoba falának egyik beugrójában korábban csak a nagyobbik fiú íróasztala...
Párás az ablak? Javítsuk ki!
Akár 20 százalékkal növelheti otthonunk fűtési igényét a túl magas beltéri páratartalom....
Spóroljunk a melegvízzel
A melegvíz elállításhoz modern bojlert használjunk....

TPL_BEEZ2_ADDITIONAL_INFORMATION